2017. március 30., csütörtök

Örömömre szolgál #58


  • hogy férjjel már a teraszon borozgatunk esténként, 
  • ibolyát szedni a Duna-parton, 
  • Zsófi villámlátogatása, olyan jól elbeszélgettünk, mostanában elhanyagolnak minket, hiányoznak, 
  • egy újabb pozitív értékelés, amit egy szoptató friss anyukától kaptam: egy igazi kincs vagy, 
  • Kriszti kuzinom és családjának látogatása nálunk, a kis Luca zabálni való volt, ezúton is köszönjük az ajándékokat, 
  • ahogy anyuék kutyája megugat, de aztán kissé félénken, de hagyja magát megsimogatni, 
  • ahogy Lui cicánk elterül a lábam alatt, 
  • kedves, spontán beszélgetés szomszédokkal az utcán, 
  • hétfői zumba, most egy újabb koreográfiát tanultunk, széket is kell hozzá használni, igaz közben majd bele döglöttem a tempóba, de utána az a frissitő érzés, juuuj de jó volt, 
  • közös program Reni barátnőmmel, ahol találkoztuk egy közös osztálytársunkkal, és jót beszélgettünk, 
  • hogy ma elcsíptem az utolsó helyet a parkolóban orvoshoz menet, és nem kellett tovább keringenem, hova tegyem le a kocsit, 
  • hogy igaz mostanában valamiért megint nehéz, és kemény napjaim vannak, de a rossz után képesek vagyunk férjjel mosolyogni, 
  • fincsi pite férj unokatestvérénél, 
  • reggeli madárcsicsergés és napsütés, 
  • hogy átrendeztük a dolgozószobát, és így sokkal jobb, kár hogy eddig senki nem mondta, 
  • hogy életre kelt a harmadik orchideám, eddig csak levelek voltak rajta, de két hete ágat is hajtatott, és már bimbók jelentek meg rajta, 
  • hogy férjjel szeretünk itt lakni, 
  • medvehagymát kapni, 
  • hogy férj egy gyerekkori mesekönyvemből, a Mici Mackóból olvas fel nekem,

2017. március 29., szerda

Medvehagyma mánia

 A medvehagymát tavaly ilyentájt próbáltam ki először, ha jól emlékszem. Pogácsa hozzávalójaként használtam fel. Emlékszem aznap került sógornő Pannival kórházba a nagy hányás miatt, és pogácsát küldtem neki férjjel, hogy ne legyen éhes este. Nem gondoltam volna, hogy akkor ilyen meghatározó szerepe lesz egy pogácsának. Talán tudat alatt ezért is nem sütöttem medvehagymás pogit, vagy mert "tényleg" nem találtam más szimpi pogi receptet. 
Ezért is készült medvehagymás kenő, és zsemlye. Ebéd után terveztem neki fogni a sütésnek, de persze megint túlterheltem magam, és nem tudtam, mikor kell leállni. Így fáradtan, de neki láttam. Szerettem volna férjet friss sült zsemlyékkel várni, de nem jött össze, így még akkor keltek mikor hazajött. De sebaj, mert így férj annál jobban érezte a frissen sült medvehagyma illatát, szinte oda volt meg vissza. 
Recept után most egy új blogon vadásztam, amit nemrég kezdtem el követni. Nagyon jó kis összeállítást találtam medvehagymás receptekből, itt megtaláljátok a zsemlyéket is. 







A kenő vaj, apróra vágott medvehagyma, egy LK olivaolaj, egy TK só, egy LK tejföl és két főtt tojás keveréke. Én kb. 200 g-ot használtam, éppen ennyi volt a tégelyben, medvehagymából egy nagy csokornyit (kb. 8 dkg) tettem bele. Egy éjszakára hagyni kell állni a hűtőben az ízek miatt, de férj nem bírta ki, és este a szokásos Lost nézéshez medvehagymás zsemlyét evett medvehagymás kenővel. 

A maradékot meg szépen apróra vágtam, összekevertem egy kis olajjal, bedobozoltam és lefagyasztottam, a tárolási linkért köszönet sógornőnek, 😉 a medvehagymáért pedig MINDEN illetékesnek.😉😊

2017. március 19., vasárnap

Tavaszi ajtókoszorúnk

A héten a gyönyörű napsütés kivonzott egy kis sétára a Duna-partra. Nagyon élveztem a jó időt, szinte éreztem, ahogy a D vitamin beáramlik a testembe. Elárulom, ISTENIII.😊 Már épp haza fele tartottam, mikor egy isteni szikrával vezérelve visszafordultam vékony fűzfa ágakat szedni. És így szereztem be a koszorúnk alapanyagát.
Itthon aztán szó szerint türelmetlenül feltéptem a kreatívos dobozaim fedelét, hogy milyen díszítő elemeim vannak raktáron. Volt ez is az is, meg emez is meg amaz is, de én az ez is meg az is mellett döntöttem.
Ahogy szoktam, minden kelléket szétraktam magam körül a földön, és neki láttam alkotni. A legtöbb meló magával a koszorú alap elkészítésével volt. Míg kör alakúvá fontam az ágakat, tartott vagy fél órát, de nagyon élveztem. Hiányzott már a kreatív munka. Ahogy kész lettem vele, körbe tekertem egy zöld és sárga szalaggal. Majd a zöld szalagra kis katica bogarakat ragasztottam, a sárga szalagra meg rózsaszínű virág fejek kerültek. Lehet így első hallásra sok a szín kavalkádból, de nekem tetszik az összhatás. Szándékosan hagytam ki egy kis részt a koszorún. Oda filc betűkkel kiraktam a TAVASZ szót, hogy még véletlenül se tévedjen, hova kell jönnie. Hogy kinek? Hát a tavasznak!😉 Na jó, természetesen mindenhova.

Végeredmény:


És ahogy készült:





Mikor kitettem az ajtóra, Lui persze azonnal kihasználta a helyzetet, és betámadt. A takarításban persze már csak akadályozott, folyton ott feküdt el, ahol éppen sepertem. Gabi keresztlányomnak is tetszett az ajtókoszorú.





2017. március 14., kedd

Almás sajttorta

Vasárnap férj név napja alkalmából láttuk vendégül a szüleit és sógorékat. Jóval előtte már tudtam, mit sütök ez alkalomra. Olyat választottam, amit még soha nem sütöttem. Nemcsak új receptet próbáltam ki, hanem más elkészítési módot is. Egyébként minden új receptet a rokonokon próbálok ki, rajtuk keresztül kísérletezek. Sosem én kóstolom meg elsőnek. Remélem eddig a pitéimmel jól vizsgáztam.😉
Pár nappal előtte szereztem be a hozzávalókat. Mascarponéval, háztartási keksszel még sosem dolgoztam, úgy hogy torta legyen belőle. A háztartási kekszet falunk boltjátban vettem. Éppen akciós is volt, de szokásomhoz híven, amit már férj nagyon jól ismer, kicsit félrenéztem. A nagyobb csomagolású volt leértékelve, és én  melyikből spajzoltam be? Hát a kisebből!  Erről a kedves pénztáros hölgy informált....Na azt hittem mentem füst gőzölög ki a fülemből és orromból, de mondom nem baj, akkor elviszem az utolsó darab nagy csomagolásút is. Férj előtt ezt már elsumákoltam, elég neki megemészteni az ezelőtti történteket. 😊 De tudom, ha ezt elolvassa, már csak röhögni fog.😁

A sütéshez még szombat este, a nagy bevásárlás után fogtam neki. Férj addig kipakolta a vásároltakat. Közbe-közbe tolmácsolt is nekem, ugyanis a recept angolul van írva. Egy időben, mikor még Pozsonyban laktunk, jártam egyéni angol órákra, de a gyomrom valahogy nem vette be a nyelvet, így felhagytam vele. 



Íme, ilyen lett. Sütés után kissé beesett a közepe, de nem voltam szontyi miatta.



Mint mindig, most is leírom, miben változtatnék. Véleményem szerint az ilyen pitéket, vagy tortákat frissibe kell fogyasztani. Én még előző este elkészítettem, hogy másnap ne kelljen ezzel is bíbelődni. Ami viszont kárpótol sok mindenért, hogy Peti sógorom repetát kért. 😊

 Itt még az elkészítés után de még a sütés előtti állapotok uralkodnak.😛

Az utolsó "nyers pillanatok".

A hűtőben lapul még egy mascarpone adag. Szerintem mihamarabb őt is kivégzem. Jöhetnek az ajánlások receptre!
Jaaaa igen, és a recept itt érhető el!!!




2017. március 13., hétfő

Nyisd ki, ha..... levelek ajándékba

Kriszta sógornőnknek egy nagyon szép napon, NNN-on van a szülinapja. Mit is mondjak, tud időzítani a csaj...😉. Egy ideig kattogott az agyam, mivel is tudnánk neki nagy örömet szerezni. Könyvet, szakácskönyvet, női táskát, tavaszi sálat, párologtatót már kapott tőlünk. Most valami mást szerettem volna. És ekkor jött az én általános megmentőm e téren...Eláruljam? Háááát a féjszbuk! 😊Azon belül is egy kedvelt bloggerem osztotta meg. Amint megláttam, szikrázott a szemem, igen ez kell nekem, vagyis neki.😊
Maga az anyagi értéke nem túl nagy, de tudom, hogy ő szereti az SK ajándékokat. Nem kell más hozzá, mint borítékok, pár díszítő elem, egy szép toll, egy ajándékdoboz vagy díszdoboz, amibe a borítékokat helyezed. Ja és férj, aki rendíthetetlenül segít ebben (is). 
Szóval bekapcsoltam a Született feleségek harmadik évadjának valamelyik epizódját, ahogy azt már gyakorlom egy ideje, szépen kiraktam a nappali asztalára minden szükséges izét, meg bigyót, aztán nekiestem a borítékgyártásnak. Még a közepén sem voltam, mikor férj hazaérkezett. Látván a nagy munkában, ő is kedvet kapott, vagy csak azért, mert úgy pillegettem a szempillámat, mint addig még soha?  Valószínű. De megcsináltuk. Együtt. Aztán jött a töltögetés: Végül minden egyes borítékot beleraktam egy szép babakék színű díszdobozba.



Neki ezeket szántam.

Nyisd ki,...

  • ...most- alkalomhoz illő üdvözlő kártya, egy csokis bonbon(jú tudom ez nem fér el egy borítékban, nem is benne volt), és két HB-s lufi
  • .... ha beteg vagy,
  • .....ha unatkozol? 
  • ..... ha rádfér egy kis pihenés, 
  • ..... ha kell egy kis tuning, 
  • .... ha feszült vagy, 
  • ..... ha rossz napod van, 
  • ..... ha szuper napod van, 
  • ..... ha rég beszéltünk, 
  • ...... ha úgy érzed magányos vagy, 
  • ...... ha nosztalgiáznál, 
  • .......ha nevetnél, 
  • .......ha nehéz a döntés, 
  • ......ha nincs ötleted, mi legyen a desszert, 
  • .......ha nem érzed jól magad a bőrödben.
Igyekeztem úgy összeállítani a borítékokat, hogy azok az én-idő felé haladjanak. Mert igenis kell!! Aki ilyen két szép gyereket ekkora odaadással nevel, azzal MAGÁVAL is kell foglalkoznia. Ha anya jól van, jóban van önmagával, akkor a családja többi tagja is jól van. Ebben rejlik nekünk, nőknek a varázserőnk.😉😉






És naná, hogy nem írom le, mit rejtnek a borítékok, ő is olvassa a blogomat. Ez viszont már fél úton jutott az eszembe, és onnan töröltem a szöveget.😉

Remélem, tetszett neki az ajándék, szívből csináltuk.

2017. március 10., péntek

21 dolog, ami boldoggá tesz





  • mikor férj szabin van, és együtt reggelizünk, mint pl. ma, 
  • a lágy tavaszi, ablakon beszűrődő napsugarak, 
  • mikor Lui a macskánk kopogtat az ajtón, hogy kaját kér, 
  • mikor Gabi csak úgy átjön, és mozizunk,
  • Kispeti überszuperédes mosolyai, Zsófi hablatyolása, Csabi, mikor visszafordul a kapuban és integet, Panni rrrr betűi, 
  • főző műsorokat nézni, bár a valóságban  nem követem a recepteket, de legalább jó elkalandozni kicsit, 
  • mikor a szomszéd áthív egy kis csevejre,
  • Sk ajándékot készíteni valakinek, 
  • mikor végig járom a házunkat, és néha még most ámulok, hogy ez mind a miénk, 
  • madárcsicsergésre ébredni, 
  • az első teraszon reggelizések, mikor még csípősek kicsit a reggelek, de már érezzük a napsugarakat, az utolsó teraszos reggelizések, mikor még érezzük a napsugarakat, 
  • férjjel borozgatni esténként, 
  • könyvtárban újabb könyvekre vadászni, 
  • mikor valakinek tetszik a neki szánt ajándék, 
  • falun élni, 
  • friss, öblítőtől illatozó pizsamába bújni, 
  • mikor elfelejtett pénzérmékre találok a kabát zsebekben, 
  • eső utáni friss levegőt beszippantani, 
  • egy fárasztó nap után letusolni, pizsiben bújni és forró csokival elnyúlni az új kanapénkon, 
  • ha valami szokatlan történt a napomban, és nem pánikolok be, hogy nem voltam rá felkészülve, 
  • mikor eltűnik a sok mosatlan edény, persze nem varázs szóra.

2017. március 5., vasárnap

Tavaszi bakancslista




Amilyen gyorsan jött az ötlet, miről is írjak ma, olyan gyorsan sikerült összeállítani, mi is szerepeljen a tavaszi bakancslistámon. Mivel a szabadidőnket jobbára kint tölthetjük már, szélesebbek a lehetőségek, aminek nagyon örülök. Télen ugye a nagy mínuszokban az ember szívesebben kuckózik be egy gözölgő tea, vagy forró csoki társaságában. A tavaszban nagyon szeretem, hogy minden újja éled, a fák rügyeznek, kihajtanak a tavaszi hagymás virágok, a melengető napsugarakat, hogy nagy sétákra mehetünk a könnyű zápor után.
Ez a tavasz azért is különlegesebb, mert az ez első tavaszunk az új házban. Egy éve tavasszal még téglás falak álltak, ablakokat szereltek be, és vártuk a vízszerelőt. Ehhez képest ma itt ülök a dolgozószobánkban, és írom ezt a posztot. Felemelő érzés. 
A lista pontjaiból párat már tavaly is sikerült megvalósítani. Például tavaszi virágokat fotóztunk Zsófival, csináltam medvehagymás pogácsát, ibolyát is ültettem (anyu virágos kertyébeb, de most a sajátom lesz), kalácsot is sütöttem, bár nem Húsvétra.
  • pintypangból nyakláncot fűzni a lányokkal,
  • tavaszi virágokat fotózni.
  • tavaszi ajtókopogtatót beszerezni, vagy sk készíteni, 
  • teraszon reggelizni, 
  • piknikezni a Duna-parton, 
  • virágos rétet fotózni, és ott beszívni magamba annyi D-vitamint, amennyit csak tudok, 
  • megfújni egy pitypang bóbitáját, 
  • medvehagymás recepteket készíteni, 
  • ibolyát ültetni, 
  • majálisra menni, 
  • kalácsot sütni Húsvétra, 
  • ugróiskolázni a lányokkal, 
  • kacsákat etetni a Kis-Dunán, 
  • egy csokor vadvirágot szedni, 
  • nagyokat sétálni férjjel.
Nagy lendülettel esek neki a tavasznak, a téli bakancslistát lezártuk Állok elébe! Gyere napsugár, lágy tavaszi szellő, csipősen friss reggeli levegő!

2017. március 2., csütörtök

Helló március!

Ma volt olyan nap először, mikor már soknak éreztem a téli kabátot. De nem bántam, sőt élveztem is, ahogy a lágy szellő befújt a kabátom alá. A tavaszias, szeszélyes időt mi más is bizonyíthatta volna még jobban hogy hazajövet esőben, és a következő tanácsadásra meg már merő napsütésben vezettem. Nagyon szeretem ezt az időszakot, mikor ahogy az emberek, úgy a természet is újra éled.
Na de ne írjuk le még teljesen februárt, a tél utolsó hónapját, ami a végére már nem is volt annyira nagyon télies.



Mi is történt velünk februárban? Férjjel nagy erőkkel foglalkoztunk a munkával, aminek van is gyümölcse. Persze tudjuk, hogy nem elég csak egyszer megnyomni a tempót, kell azt folyamatosan, hogy legyen eredménye is. Férj sokat segít. Bevallom, néha túlfeszített tempót diktál. Ő a tanácsadás marketing felelőse, és már ott tartunk, hogy minden egyes szak jellegű poszt megosztását a Gravid info fb-s oldalán előre kell vele konzultálnom. Megjegyzem eleinte magamnak vezettem az oldalt, hogy ott gyűjtöm össze az érdekes szak cikkeket, de férj hajthatatlan.😊 Másrészről meg nagyon jó érezni felőle a támogatást, meg a segítséget, főleg, mert akiktől szeretném, azoktól nem jön...


És mától már ilyen ruciban tartom a tanácsadásokat.😊

Szerdán, ami igaz már március,  a harmadik találkozóval befejeztük az intim torna kezdő tréningjét. Nagyon sok hasznos infóhoz jutottam, és rájöttem, hogy ilyen téren is szükséges magammal foglalkoznom. Mert ezt senki más nem teszi meg helyettem. A gond csak az, hogy az újat mindig nagy lelkesedéssel kezdem el csinálni, aztán egy idő alábbhagy, és kiesek a rutinból. Ha nem is végzem minden nap, de odafigyelek, hogy az apró változtatásokat belefonjam a mindennapokba. Az intim tornának vannak gyakorló órái is, nagyon gondolkodom rajta, hogy arra is bejelentkezem, amint az oktató meghirdeti.
A hónap második hétfőjén egy szoptatási előadáson vettem részt, mint hallgató. Két tanácsadó is beszélt. Bár már sok mindent megtanultam, amiről szó volt, de jó volt pozitív nézőpontokat is hallani a szoptatásról, hogy nem hiába jártatom a számat a foglalkozásokon, hogy mennyi jó dolog szól a szoptatás mellett.
Kispeti is töltött nálunk pár napot. Szülők betegség miatt megkértek, nem e pesztrálnánk a kölköt, míg ők pihennek. Nem is kellett kétszer mondani, nem volt ellenünkre a dolog. Sőt, vasárnap, miután hazavittük és a kiságynak már csak hűlt helye maradt, hirtelen nem tudtuk mit csináljunk. Csend lett a házban, nem tappogtak kis kezek és kis lábak utánam a szobákba, és senki nem csimpánzkodott a pizsamámban fog mosás közben.😃

"Juuj olyan kis cuki pofa" - mondták egyszerre a lányok!😊

Ezt a rajzot kaptam Pannitól, mikor együtt színeztünk egy kis ideig.😊


Ja igen, hát a házról nem írtam még! A hálószobai zuhanyzó már kész. Bepakolva, zuhany rózsa-és ajtó felszerelve, a fő fürdőszoba a csempézőnek elkészítve, kamrába is berakodtam, és kiszállítottak a hőn áhított kanapénkat is. Már új dolog most ezzel kapcsolatban nincs. Remélem a tavasz beköszöntével megkezdődnek az kint munkálatok is, úgy mint az udvar feltöltése földdel, kerítés, a házra felkerül a szín, és persze a terasszal is dolgozni kell. Ami most a soros munka, az a fürdőszoba csempézése, azt leegyeztük, egyenlőre várunk...






Ezt a csempét néztük ki a gyerekekkel. Nagyon hasznos segítőknek bizonyultak.:-)

Ezt a szép nem is tudom mi a neve sárga virágot kaptam férj keresztszüleitől is Fannitól, mikor megtiszteltek minket látogatásukkal. Azóta már egyszer újra virágzott.😊

Nos akkor márciusi tervek:
  • pénteken, azaz március3.-án  ide megyek, 
  • utána szerdán, 8.-án meg ide megyek, 
  • szeretném átválogatni a tavaszi és a nyári holmikat, hogy mik kerüljenek véglegesen a gardrób polcaira,
  • kimosni és elrakni a téli kabátokat, illetve csizmákat, 
  • tavasziasítani a blogot és a házat is, 
  • név napi pitét sütni férjnek, 
  • szülinapi ajándék vadászatra indulok a jövőhéten,
  • olvasni és olvasni, 
  • tavaszt fotózni
  • 18.-án bálba vagyunk hivatalosak, 
  • házavatóra is megyünk, 
  • pannizni, kispetizni, gabizni, zsófizni és csabizni.