2022. november 29., kedd

Egy másik élet #7

 Ismét gyűlnek a fejem felett a felhők. A nap csak egy-egy pillanatra bújik elő, hogy aztán a felhők újra elárnyékolják. Ha lehet lelkileg, pszichésen még mélyebbre zuhantam. Nagyon szégyenllem magam, hogy ilyen eddig nem ismert bugyrokat  járok meg, talán még intenzivebb, mint évekkel azelőtt. Bár akkor szó szerint zuhany kellett, hogy visszatérjek ebbe a világba. 

Már-már mindent az határoz meg, ahogy  M. van. Ahogy alakítja ő a napot, vagy nem alakítja a napot. Legnehezebb ebben az, hogy nincs ráhatásom. Vagyis, ahogy férj mondja, ő nem robot, hanem egy élő ember, egy fejlődésben lévő kisbaba. És igen, nagyon szépen fejlődik.  Kát nap múlva lesz  hónapos és már négykézlábra teszi magát és már félig mintha ülne is. A kúszást már kisújjból kirázza. Nagyon jó kedélyáű, mosolygós, társasági gyerek és nagz kópé lesz belöle, már most látjuk.

Olvastam egy cikket. Egy nőről, anyáról szól, aki a gyerekét nagyon szereti, de az anyaságot nem, az azzal járó napi teendőket. Valahogy én is így érzek. Ezt a napi mókuskereket, számolni az órákat, hogy kijöjjenek az alvások, ami segíti azt, hogy nyugodtak legyenek az esték. M. szokása mostanság este és hajnalban nagy ordítózással ébredni. Amit megtanultunk és már hatékonyan csinálunk, hogy úgymond restartoljuk a gyereket. Kijövök vele a hálóból, kinézünk pár ablakon a sötétbe, bekómázik tőle és 10-15 percen belül egyedül beszundizik az ágyában. 

Fizikailag is kimerültnek érzem magam.A sok érzlemi megélések. Néha magamra sem ismerek. Nem is tudom mitől várom a megváltást. Minden nap várom, hátha jobb lesz, de végül is minden nap ugyanazt csinálom.

Ezer hála egy férjért, amilyen nekem van. Nélküle már valahol egy osztály sűllyesztőjében lennék, És hála egy ilyen kisfiúért, akit a jó Isten adott nekünk.

Nincsenek megjegyzések: