Tegnap pannis nap lett volna, ha nem esett volna az eső. De sajnos esett, és nem keveset, ami betett megint az én hangulatomnak. De igyekeztem nem alávetni magam a bús időjárásnak. Sikerült kitalálni mit főzzek. Neki is láttam. Gondoltam, ha már itthon maradtam, akkor sütök is valami gyorsat és finomat. A sűtés-főzés közben sikerült felengednem, és örültem is a végeredménynek. Úgy érzem jól sikerültek, és tegnap végre kipróbáltam a rég vett sütőformámat is.
Lencseleves pirított sonkakockákkal.
A pizza saját készítésű, a tetéjére "amit a kamrában és hűtőben találtam" került rá, azaz paradicsomkonzerv, két fajta felvágott, és karika ananász.
Ez egy citromos szelet. Megtetszett, és mivel citromot éppen a hét elején vettem a Tescoban akciós áron, gondoltam elkészítem, és tényleg frissítő sütemény. Még este is bekanalaztam belőle egy szeletet mialatt Tamással Scrable-t játszottunk. Eredetileg a három gyereknek szántuk, de mint kiderült már van nekik, ami azt jelenti egy ajándékkal több a még beszerzendő ajándékok listáján. Sebaj, így nyertünk egy szupi társasjátékot. Bizony jó kis játék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése