Csak a nagy semmi

Ülök a gépem előtt. Tele vagyok tettrekészséggel, íráskedvvel....de mindhiába. Csak a nagy semmit, az ürességet látom magam előtt. Az ihlet, aminek segítségével írni tudnék most nem jön a segítségemre, cserben hagyott. Hagyja, hogy szenvedjek, és ne tudjam kiírni magamból, amit akarok. Fura érzés, mert lehet most épp ezt kell kiadnom magamból, arra a kérdésre keresve a választ, hogy miért nem megy az írás. Valami baj van velem? Vagy eddig tartott, fuss el véle költői véna? Hát nem!!! Megyek tovább! 

Pár hete csak addig jutok- az itt vagy ott megírt pár poszton kívül-, hogy elolvasgatom bloglistámon szereplő bloggereim friss írásait. Aztán mondom magamnak: neked is írni kellene valamit, írni kellene valamiről! Pár percnyi merengés után úgy gondolom, lehet túl szigorú vagyok magamhoz, és nagyon, de nagyon meg akarom azt a posztot írni.  Így adok magamnak még időt, hátha...De ő lehet nem ugyanezt gondolja, és telnek a napok eredménytelenül. Még várat magára...De meddig?-hangzik a kérdés a fejemben. A válasz, nem tudom, még minden olyan homályos.

Talán hiányzik az inspiráció, az élmények, a külső hatások? Valószínű. Nem hiába mondják, hogy amit nagyon akarsz, az csak azért is nem jön el. 

Természetesen arra nem gondoltam, hogy véget vessek mindennek, és eltűnjek örökre a blogger világból. Azonban nem is szeretnék áldozatául esni a saját elvárásomnak, hogy már pedig mindenképpen írnom kell. Jól lenne túl lenni ezen a blogger depin, vagy minek nevezzem, és nem nagyon rányomulni saját magamra, mert most nincs meg bennem az az ismerős lendület.

Mindenhez idő kell. Legjobb lesz, ha most nem görcsölök rá a dologra, hagyom hogy maga a téma szólítson meg. türelmesnek kell lennem önmagammal szemben is. És ha leteszem azt a nagy elvárást magam felé, akkor eredményre jutok, és már nem lesz gyomor tépő kötelesség, hanem élvezetes időtöltés.

Nem akartam Nektek itt most rinyálni, hogy így meg úgy, de ezt magamnak is meg kellett mondanom, hogy így meg úgy van, és ne féljek, nem lesz ez sokáig így meg úgy.

Az első év...

Egy évvel ezelőtt ezen a napon, ami hétfőre esett, írtam meg ez első blogposztomat. Rövidre sikeredett, de emlékszem milyen nagy adag félsszel nyomtam meg a közzététel gombot, ami csak egyett jelentet, hogy én blogot kezdtem írni. Az inspiráció sógornőmtől ,Krisztától jött, aki már akkor évek óta blogíró volt. Sokat mesélt róla, így aztán felmerűlt bennem is, hogy én bloggernek állok. És álltam is, és ez egy éve tart. Azóta sok mindent osztottam meg nemcsak  a nagy közönséggel (remélem azért olvasnak is), de magammal is, hiszen egy ilyen új területen az ember magáról is sok mindent megtud.

Az eddigi statisztika: 218 blogbejegyzés, 5 rendszeres olvasó, 11,139 oldalmegjelenítés, és talán a legnépszerűbb poszt a Titanic-kiállításról szóló.

Az igazat megvallva, sosem gondoltam volna, hogy én egyszer egy blog első évfordulóját ünnepelném.  Fura ez így, még mindig. Blogszülinap. Ezelőtt még nem is tudtam, ismertem blogokat, de még azzal sem voltam tisztában mit takar maga mögött ez a szó. De ezalatt az egy év alatt, úgy érzem, sokat fejlődtem. Mint ami az írást, az önkifejezést, az érdeklődési körömet illeti. Nem tudtam behatárolni konkrét keretekbe, miről is szerettem volna írni, így hát írtam mindenről. Minden olyan dologról, ami engem érdekel, foglalkoztat, és érdemesnek találtam, hogy a blog felületén megjelenjen. Ezt igyekeztem tükrözni a blog címével is. Így lett Minden, ami én vagyok.

Az első írások igazán kezdetleges voltak, annyi ötletem volt, de még nem éreztem az ízét hogyan leírni,  hogy az érdekes is legyen. Ahogy változtam, ahogy több dologra rájöttem, úgy változott a blog is. Kísérleteztem dizájnváltás terén, a sok kreatívkodós poszt után próbáltam újat vinni a blogba. Új témákat hoztam, posztsorozatokat is, mint pl. a 2016 könyvei, karácsonyi készülődés, lomtalanítás, új recept, házprojekt, havi tervek, vagy az a hónap egy mondatban, és az örömömre szolgál. Ezen posztok nagy része rendszeresen, adott napokon jelentkeztek, és ez jó volt, mert ha nem is tudtam miről írni, posztsorozat mindig volt, amit hozni tudtam. 

Mit adott nekem a blog? Egy év távlatából elmondhatom, sokat. Kiírhatom magamból azt, amire gondolok, nem tartottam magamban, mint régen.  Találtam magamnak egy új hobbit, amiben kiélhettem magam, úgy ahogy én szerettem volna. Ide azt írhatok, ami csakis én vagyok, engem képvisel. Egyben ez egy olyan új hobbi, amiben folyamatosan újjal találkoztam, aminek során egy új énemet ismertem meg. Az írói vénámat. Igaz nem egy isteni tehetség veszett el bennem, de férj szerint kibontakozott a sziporkázós énem, és minden egyes cikkel egyre jobban megnyílok. Magam előtt is. Megtaláltam egy olyan oldalamat, amiről nem is tudtam, hogy ez is én vagyok. Vannak napok, mikor nehezen megy az írás, mikor magam alatt voltam, és valahogy értelmét vesztette ez az egész blogírás. Minek is csinálom voltaképpen?-tettem fel magamnak a kérdést. Aztán rájöttem, itt nem hajt senki, nem kell senkinek bizonyítanom, csak saját magamnak. De néha az a legnehezebb...

Nagyon örülök, hogy én ilyenre adtam a fejem, és bízom benne, hogy a blognak még lesz pár szülinapja.