Csak a nagy semmi

Ülök a gépem előtt. Tele vagyok tettrekészséggel, íráskedvvel....de mindhiába. Csak a nagy semmit, az ürességet látom magam előtt. Az ihlet, aminek segítségével írni tudnék most nem jön a segítségemre, cserben hagyott. Hagyja, hogy szenvedjek, és ne tudjam kiírni magamból, amit akarok. Fura érzés, mert lehet most épp ezt kell kiadnom magamból, arra a kérdésre keresve a választ, hogy miért nem megy az írás. Valami baj van velem? Vagy eddig tartott, fuss el véle költői véna? Hát nem!!! Megyek tovább! 

Pár hete csak addig jutok- az itt vagy ott megírt pár poszton kívül-, hogy elolvasgatom bloglistámon szereplő bloggereim friss írásait. Aztán mondom magamnak: neked is írni kellene valamit, írni kellene valamiről! Pár percnyi merengés után úgy gondolom, lehet túl szigorú vagyok magamhoz, és nagyon, de nagyon meg akarom azt a posztot írni.  Így adok magamnak még időt, hátha...De ő lehet nem ugyanezt gondolja, és telnek a napok eredménytelenül. Még várat magára...De meddig?-hangzik a kérdés a fejemben. A válasz, nem tudom, még minden olyan homályos.

Talán hiányzik az inspiráció, az élmények, a külső hatások? Valószínű. Nem hiába mondják, hogy amit nagyon akarsz, az csak azért is nem jön el. 

Természetesen arra nem gondoltam, hogy véget vessek mindennek, és eltűnjek örökre a blogger világból. Azonban nem is szeretnék áldozatául esni a saját elvárásomnak, hogy már pedig mindenképpen írnom kell. Jól lenne túl lenni ezen a blogger depin, vagy minek nevezzem, és nem nagyon rányomulni saját magamra, mert most nincs meg bennem az az ismerős lendület.

Mindenhez idő kell. Legjobb lesz, ha most nem görcsölök rá a dologra, hagyom hogy maga a téma szólítson meg. türelmesnek kell lennem önmagammal szemben is. És ha leteszem azt a nagy elvárást magam felé, akkor eredményre jutok, és már nem lesz gyomor tépő kötelesség, hanem élvezetes időtöltés.

Nem akartam Nektek itt most rinyálni, hogy így meg úgy, de ezt magamnak is meg kellett mondanom, hogy így meg úgy van, és ne féljek, nem lesz ez sokáig így meg úgy.