Szilveszter óta tombol ez a nagy hideg, elérkezett hozzánk az igazi fagyos tél, nagy betűkkel. Ennek eredményeképpen befagytak falunkban azok a tavak, ahol még gyerekkoromban úszni jártunk. Azokban az években még szebb kiadásában pompázott, a víz tisztább volt, a környék ma már csak emlékezettből ismeri az ápoltságot. De hát ahhoz, hogy a tél másik legjobb elfoglaltságát (az első a hógolyózás) a korcsolyázást űzni tudjuk, nem kell más mint több cm-teres jég a tó vizén.
Míg én az ebéddel foglalatoskodtam, addig férj átkutatta a házat anyuméknál a korimat keresve. Már az eszemet sem tudom, mikor volt utoljára a lábamon jég korcsolya, van az már pár éve bizony. Ezt nem is tudtam palástolni. Mikor férj megadta ez első löketett, csak gurultam, azt sem tudtam mitévő legyek, hogy tegyem a lábaim. Pár félénk kör után már jobb volt a helyzet, és további pár kör után meg pláne. Az elején kicsit negatív érzésekkel szeltem a köröket. Nem olyan volt, mint a városi műjégpályán, ahol minden sima, és tudod, hogy semmi sem szakadhat be alattad. De férj többször is nyugtatgatott, hogy nem nyel a víz, a mi súlyunkat meg sem érzi a 10 cm-es jég. Nagyon messzire azért nem merészkedtem.
Ami azt illeti csuda hideg volt, de hála férj sí nadrágjának, valamint a több rétegnyi ruhának rajtam, azt sem éreztem volna, ha hanyattvágodók. Szinte mozdulni alig tudtam. Napsütésben is részünk lehetett. Nagyon jó kis másfél óra volt, az ötletért köszönet bátyámnak.
Vége fele csatlakoztak a gyerekek is, nem akartak kimaradni a programból, így csúzgoráltak párat korcsolya híján. Nagyon élvezték azt a pár percet is. Annyira jó látni, hogy ilyen apróságnak is tudnak örülni. Onnan hozzánk vettünk az irányt. Forrócsokizás után jöhetett a várva várt Harry Potter ötödik része, amit már hetek óta meg szerettek volna nézni. Mondtam, türelem rózsát terem.
Férj és bátyám belevetik magukat a rengetegbe.
Egy kis selfit?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése