A pár napja tartó esős, erősen ködös és borongós időjárás után úgy érzem nem is lehetne jobb alkalom visszaemlékezni arra a szép, napsütötte őszi sétára, amit a múlt héten tettem a Kis-Duna partján, mint vasárnap este,a hétvége zárásaként. Nagyon szeretek ott sétálni, akár csak pár percre is lemenni. Bevallom, régen jártam arra fele, még anyuékhoz menet sem tettem meg a szokásos távolságot. Na de egy nap annyira szép volt az idő, hogy szinte bűn lett volna benn posvadni a gép előtt. Pedig lett volna mit csinálnom, nem is tudtam mivel kezdjem. Örültem is neki, mert egyrészt felvillanyoznak az ilyen határidős munkák, másrészt meg kellett tanulnom, hogy nem megy minden nyomás alatt. Ha a fejemben nem teszek rendet, és szellőztetem ki magam egy kicsit, az csak hátráltat.
Tehát elhatároztam, hogy a cikk írás, és vizsgára készülődés helyett elmegyek sétálni. És valóban jól is tettem. Volt alkalmam átgondolni dolgokat, és könnyebben döntöttem olyan felett, ami már rég motoszkált a fejemben, csak még nem láttam tisztán. És hogy még jobban élvezzem a természet adta lehetőségeket, jól magamba szippantottam a szinte már tavaszias szellőt, leveleket ropogtattam a talpam alatt, egy csónakban ülve gyönyörködtem a vízen megcsillanó napfényben, a vízen úszkáló levelekben, figyeltem a fákon, bokrokon és virágokon megjelenő ősz színeit.
Fél úton találtam egy új kedvenc helyet, a régi helyemről eltűnt a pad. Azon a padon nagyon szerettem üldögélni, és csak nézni és nézni a vizet. Nem kellett semmi más, csak a természet és a csend körülöttem. Most is erre volt szükségem. Az utóbbi időben sok minden volt körülettem, körülöttünk.
Csónakból nézve.Sokáig üldögéltem ott. A vizet nézve mindig nyugodtsággal és pozitív érzésekkel töltődöm fel.
Az új kedvenc hely.
A hídnál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése