- hogy ma, hosszú idő után, de sikerült összehozni a csajokkal a rég ígért talit, hát nyomtuk a dumát rendesen, néha egymás szavába is vágtunk, annyi mondani valónk volt, nem is tudtuk hol kezdjük, nagyon sok minden történt mindekivel, több mint egy éve találkoztunk utoljára, nagyon szeretem ezt a két leányzót, és bízom benne, hogy soha nem veszítjük el egymást szem elől,
- Kispetit dajkálni Tamással, és a hosszú séták Kispetivel, már mosolygott is ránk a drága, bár ő még nincs igen tudatában hogy amit csinál, az mosoly,
- felnőtt kisfestőzni,
- a jól telt Valentin napunk itthon,
- az új hátizsákom, már régebben szerettem volna ilyen hátizsákot, sokkal kényelmesebb hordani, mint a vállon átdobhatós fajta táskát, és nem szakadok meg, ha nagyobb súlyt is cipelek,
- férjecském komoly ebédet rinttyentett a hétvégen, számomra ez nagy dolog, nagyon finom volt,
- hogy a vonatból kinézve rügyező faágakat láttam, és ez már tagadhatatlanul a TAVASZ jele, ÁMEN.
- hogy férjecskémnek nagyon is ízlett életem első spenótja, szerintem sem lett rossz,
- Tamással új szemüvegkeretet választani,
- az új kézkrémemet használatba venni, amit még sógóréktól kaptam Karácsonyra,
- hogy villámsebességgel elkészült Gabi keresztlányunk ajándéka( tavaszi kendő), igaz csak áprilisban lesz, de akitől rendeltem sitty-sutty megvarrta, megjegyzem kétgyermekes anyuka,
- hétköznap, Viasat 3, 8:50, GG, a bennfentesek értik a rövidítést, másoknak Szívek szállodája, nagyon megörültem, hogy újra megy, bár már sem az első, sem a második évadnál tartanak, de ezt a sorozatot már rongyosra néztem (Jó barátokat dettó), úgyhogy mindegy melyik részt nézem.
A blog témájának kiválasztásakor nem ragaszkodtam egy meghatározott témakörhöz. Lesz szó mindenről: hobbikról, rólunk, családról, saját ötletekről, stb....
2016. február 18., csütörtök
Örömömre szolgál #25
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése