2016. június 1., szerda

Júniusi tervek


Először is jöjjön egy kis májusi visszatekintés. A hála naplómba az egyes emlékezetes pillanatok kerülnek be, de mint mindig, szeretem sorra venni az adott hónapra betervezett pontokat, mi sikerült és mi nem. A hónap első második vasárnapján anyu szülinapját ünnepeltük meg. Eredetileg egy varró dobozt szerettem volna neki, de valahogy nem találtam egyetlen üzletben sem, de végül  valaki fentről meghallgatta az imáimat és egy kedves családtag személyében anyu megkaphatta az ajándék második részét is. Majd a következő vasárnap az ikrek (Zsófi és Csabi) voltak elsőáldozók, aminek tiszteletére szombaton az utolsó nap az ajándék után hajtottunk, anyu nevében, mivel mi is szerettünk volna valami aprósággal meglepni a két testvért, pénzzel mi is hozzájárultunk. Nagy volt az öröm, és azóta szerintem nem is nagyon lehet kiragadni őket onnan, nekik ez nagy dolog volt, és örülök, hogy így tudják értékelni és örülni, ha kapnak valamit. A következő héten nálunk volt Kispeti. Nagyon jól elvoltunk, teljesítve volt a kis drága minden szükséglete: evett, pisilt, meg mást is, aludt, voltunk friss levegőn, játszottunk. Másnap este szállítottuk vissza. Ennek a kisembernek május végén nagy ünneplésben volt része, névadója volt, beírták őt is Nagy Könyvbe. Kispeti tiszteletére szép ruhába bújtunk, koccintottunk az egészségere, ajándékot vettünk, megelevenítettük az emlékezetes egy kisebb ceremóniával kísérő beiratkozást, készültek közös fotók. Az anyuka, sógornőm finom ebéddel vendégelt meg mindekit (nagyszülők és dédi is ott voltak), voltak nagyon finom torták. Így már harmadszor lettem keresztanya, férj másodszor keresztapa, és együtt mint férj és feleség először adatott meg nekünk ez a nemes feladat.


És most evezzünk más vizekre. A lakást sem hanyagoltuk. Kicsit kipofáztuk, mivel ebben a hónpaban aktuális a hirdetés (hétfőtől) az eladására. Nyugi nem leszünk otthontalanok, a beköltözés csak augusztusban lehetséges. Ez a helyzet is segített abban, hogy megtisztítsak olyan helyeket a lakásban, amire lusta voltam. Emellett kitisztítottuk a mosógépet és kicseréltük a szifont is a mosogató alatt. Az első érdeklődő csütörtökön jön megnézni a lakást...

Ami az építkezést illeti, kicsit döcögősen indult a hónap, de ahogy az lenni szokott, felgyorsultak a történések, aminek nagyon örülönk.  Így már közelebb érezzük magunkat a költözéshez, amire már készülgetek. Erre a célra beszereztem egy spirálos jegyzettömböt, amibe összegyűjtöttem pár hasznos praktikus dolgot. Úgy érzem kellett is, mert nem a szomszédba költözünk, másrészt meg szeretem előre megtervezni mi hogy legyen, nem szeretek  az ilyen dolgokkal az utolsó pillantban rohanni. Magáról a költözésről készülök majd egy bejegyzéssel, azt meg kell örökíteni.

A helyi könyvtárban érdekes példányokra leltem, az egyik könyv inspirált erre a posztra, amiből folytatást tervezek. Régi könyveket is adtam le a könyvtártnak, így azokat már nem kell az egyik helyről a másikra rakosgatnom, és jó helyre kerültek. 


  • Angyalműhely feladatok, részletekkel majd jövök,
  • ebben a hónapban lesz az első házassági évfordulónk, meg kell ünnepelni,
  • hivatalosak leszünk egy grilles partira, valami finomat sütni rá, és egyben házavató ajándékot vinni, 
  • dobozokat és újságpapírt gyűjteni a költözéshez, 
  • és mikor már ott tartunk lassacskán bedobozolni a nem használt tárgyakat, azokból már egy rátányit vittünk anyuékhoz,
  • visszavinni a könyveket,
  • barátnőmnek megszületett a harmadik kislánya Michaela, őt is meg kéne látogatni, vagy még a kórházban, vagy már otthon,
  • két közelgő kislánynak induló csomagot készíteni.




És itt már mindenki aláírta, Pannié a nagy P betű.







Nincsenek megjegyzések: