Párszor már írtam bakancslistát, de az főként az évszakokkal volt kapcsolatos, hogy mikor mit szeretnék csinálni. Így aztán született egy tavaszi, meg egy téli. Főleg azért is állítottam őket össze, hogy jobban teljen az adott évszak, hogy kihozzuk a mindennapokból a legjobbat.
Azonban, egy olyan igazi, mindet bele, egy egész életre szóló bakancslistán még soha nem gondolkoztam, mely bizonyos pontjainak megvalósításához hosszabb tervezés, és idő kell. Mindig is nagy tervező voltam. Aki ismer, az tudja, hogy mindent pontba veszek, bár a család tagjaim valahogy ezt nem értik. Furi dolog tartják, hogy miért kell mindent olyan alaposa megtervezni.
Szerintem egy bakancslista összeírása nem is olyan egyszerű. Amióta sógoréktól megkaptam ezt a könyvszerű listát, ami valójában egy fűzet, naponta többször is gondolkodom, mik kerüljenek bele a listába. Elkezdni a legnehezebb talán. Maga az agyalás is tök izgalmas, hogy szabadjára engedhetem a fantáziám, no persze a megvalósítás keretein belül maradva. Hiába szeretnék....hmmm...nem is tudom...most nem jut eszembe semmi frappáns.
Másrészt azért is irtó jó ez a füzet, mert egy helyen gyűjthetem azokat a dolgokat(itt éppen 35) amit szeretnék kipróbálni, megélni, és még képet is biggyeszthetek, hogy megvalósult.
Az első oldalon az adatok találhatóak. Minden ott van, amit tudni kell, vagy szeretnék magamról. Még a facebook oldalam, és a vércsoportom is.Az egyéb tudnivalókhoz talán, odaírom: vigyázz, mérgesen harapok is.
A következő pont amiért odáig meg vissza vagyok ezért a könyvért, hogy a második oldalon ötletekkel látják el az olyanokat, mint én, aki az sem tudja mivel kezdje a listáját. Hát nem érdekes, kapsz egy ilyet, ami Téged jellemez (még jó hogy sógor nőm is tisztábban van ezzel), erre nem tudsz élni vele. Hogy az a naaagy frászkarikáááát. No de semmi baj, összeszedjük magunkat, és ripsz-ropsz megvagyunk azzal a listával. De lehet hogy nem...😁
Az ötletek:
- írni egy könyvet,
- elutazni a kedvenc városomba,
- egy világkörüli utazás,
- berendezni álmaim otthonát,
- külföldön fesztiválozni,
- kipróbálni a bungee jumpingot,
- repülni légbalonnal, sárkányrepülővel,
- örökbe fogadni egy kisállatot,
- autós moziba menni,
- látni a sarki fényeket,
- lefutni egy maratont,
- palackban üzenetet küldeni valakinek,
- elindítani egy vállalkozást,
- fát ültetni,
- cápák közé merülni (brrr),
- jéghotelban aludni,
- delfinekkel úszni,
- végighaladni a 66-os úton,
- a legjobb szülőnek lenni.
Nagyon kikapcsoló elmélyülni a lapokon olvasható erősítő és segítő idézetekben, és nagyon hatásosak hozzá a képek is. Teljesen a magaménak érzem a sorokat, és roppant feltölt pozitív erővel, és gondolatokkal, hogy igenis élni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése