2017. június 21., szerda

Eper lekvár ala Veressné módra

Eper szedés után nem jöhetett más, mint eper lekvár befőzés. Így dukál, nem igaz? Hát igen, hogy válaszoljak a saját kérdésemre. Az igazat megvallva teljesen egyedül még sosem főztem be lekvárt. Anyuval rendszerint, amit lehetett befőztünk még leánykoromban (hihi, leánykoromban, érdekes ez így, de hát ez az igazság😉😊), néha már nem csak önszántamból segítettem, hanem mert elvárás volt. 
A befőzés körüli dolgokat mindig is nagy nyűgnek tartottam. Mostanáig. Valahogy fejben hozzánőttem a feladathoz. Most én magam csináltam, kettőnknek. Hogy a őszi-téli napokon együnk egy kis tavaszt. Juuuj de jó is lesz majd! 
Ami az előkészületeket illeti, nem volt meg minden száz százalékosan. De ezért is jön jól néha, hogy "az alma nem esett messze a fájától."Így aztán anyunál feltankoltam kis üvegekből meg cukorból. Az üvegeket gyorsan csili-villire(bátyus szava járása) mostam, majd lépésről lépésre haladtam a receptben. 
Háromszáz gramm eperből készítettem a lekvárt. Tíz percre kb. vízbe áztattam, hogy az eper minden porcikájából kiázzon a por és a föld maradványok. Majd leszűrtem róluk a vizet. Ez után megszórtam a 300 g cukorral, és addig hagytam állni az eper mennyiséget, mígnem teljesen el nem olvadt rajta a cukor, s vízben úsztak az eprek. Ezután bot mixerrel széttrancsíroztam (ez meg az én szava járásom) mindet. A kapott epres masszát átöntöttem egy nagyobb fazékba, adtam hozzá egy egész citrom levét, s addig főztem, míg nem habos lett a teteje.Egy tesztet is elvégezhetünk. Egy kisebb tányérra csepegtessünk a lekvárból, és ha már nem folyik szét, akkor jó. Ha sűrűbb állagút szeretné, hát akkor főzd tovább.Én is így tettem. 

Aztán ha a főzéssel megvagy, még forrón adagold a tiszta üvegekbe, majd zárd le légmentesre. Utána a állítsd fejre az üvegeke úgy 5 percre, majd rakd el őket 24 órás száraz dunsztba.

A végén minden üveget színes matricával díszítettem és ráírtam EPER 2017.



Nem a harmadik kezemmel fotóztam. Férj volt olyan kedves és nem hagyta ki a pillanatot, mikor megtelik az első üveg.

A többit zacskóba tettük és lefagyasztottuk, még jól jönnek a szűkes napokon.

Ennyi lett.



Olyan jó érzéssel töltött el,  mikor a lekváros üvegek helyet kaptak a kamrában. Anyu már kért is egy et belőle kostolónak. Egy kis tálkával maradt ki. Abból mindjárt másnap fogyasztottam reggelire. Szerintem az íze rendben van, azt eltaláltam, de lehet sűrűbbre kellett volna. Sebaj a cseresznye lekvárom jobb lesz.😉

Nincsenek megjegyzések: