Dombokon, hegyeken

Férj már türelmetlen, hogy még nem volt beszámoló az utolsó hétvégés kirándulásunkról. Ja,  igen és kérte, hogy vegyem a figurát mesélősre. Hát megpróbálkozunk vele, azt mindenki döntse el mennyire vettem mesélősre a figurát.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tátra. Tudjátok az a magas fajta, gyönyörű szép hegyekkel, meg fenyőfákkal, már amennyi maradt a nagy vihar után. Élt, éldegélt, megélt sok évet, évszakot, számtalan turistát. Köztük minket is. Megjegyzem mindezt ma is gyakorolja és megéli.

Egy szép napon a Veress palota (nem szeretek túlozni, csakis a hatás kedvéért) ura lefoglalt egy ellenállhatatlanul hangzó all inclusive szálláshelyet, s majd egy másik szép napon lovas paripánkat  (aki egyébként sok lóerővel bír) megrakva minden lehetséges szükséges öltözékkel útnak indultunk. 

Nagyon izgalommal a lelkünkben róttuk paripánkkal a kilométereket, közben gondoskodtunk drága lovunkról, hogy ne szomjazzon. Meg is hálálta, újult erővel szelte az utat, úgy, mint még soha, s egy szép délutánon, megannyi úti viszontagság után, elérkeztünk utunk végére Megpillantottuk őt. A kacsa lábon forgó (szintén csakis a hatás kedvéért) édes kis fa házikót a halas tó vizén. Ez viszont nem mese. Lábakon állt, csak nem éppen kacsa lábakon.😊

A fogadós (hogy értsd, recepciós) nagy örömmel, és szeretettel fogadott minket. Ellátott minden szükséges tudnivalóval, majd szerény kis csomagjainkkal elfoglaltuk a szállásunkat. Egyszerű, de egyben vidám és otthonos hangulatával azonnal belopta magát a szívünkbe. 

Ezután a heted hét országon is ismert Csorba-tóhoz vitt kedvenc lovasom. Sétáltunk a káprázatos, mesés természetben, és gyönyörködtünk volna a tó varázslatos erejében, ha nem lett volna akkora bazi nagy köd. Miután a séta kiszívott belőlünk minden életerőt, a Nefeljts szálloda nyújtotta masszázs, wellnes procedúra és arckezelése által születtünk újjá, majd a konyha fő szakácsa jobbnál jobb étkekkel kényeztettet minket, valamint a szálloda többi népét is. Este, mikor nyugovóra tértünk, elég volt pár percre orrba szippantani a friss hegyi levegőt, és máris álom országban találtuk magunkat.

Talán már említettem, hogy nagy volt a köd.

Majd jött a másnap, ami sok szépséget, és élményt tartogatott a számunkra. Reggeli után felnyergeltük paripánkat, aki egész úton nagyon kézsségesen állt a szolgálatunkra. Pár kilométerrel arrébb egy hegyi turisztikai csomóponton a világ több országából érkezett (Anglia, Hollandia, Wales, Malajzia, Csehország, Skócia, Lengyelország USA) derék legények mérték össze erejüket és tudásukat jégszoborkészítésben. Nagy erők csaptak ott össze, szinte érezni lehetett a hideg, hegyi levegőben is azt a feszültséget, amit egy mindent elsőprő izzó, verejtékes munka csak okozni tud. Később elmélyültünk a tátrai jeges dóm szépségében is.

Utána nekirugaszkodtunk a hegyi turisztikának, életem talán legnagyobb ellenségének, de mint utóbb kiderült, nem is a legnagyobb, és nem is ellenség. Végtére is nagyon élveztem így összegezve, az elején kellett kis idő, hogy összebratyizzak a föl-le-föl-le járással. A sok talpalásért káprázatos táj, és szinte fehéren csillogó vízesések látványát kaptuk kárpótlásért. 

Földgömb jégből.

A Csorba-tó közepén.

A kirándulás utolsó napját is szerettük volna a lehető legjobban kihasználni. Ha már így belejöttünk a hegyi turisztikába, és élveztük a hegyi friss levegőt, következő úti célunknak egy kevéssel több, mint fél órás turista célpontot tűztünk ki. Az úton továbbra is élvezhettük Tátra "meleg" vendég szeretetét. A hegyre felfele napsütéses időben volt részünk, néha-néha már melegem is volt, hála a csúcs szuper turisztikai felszerelésnek. Felérve a hegyre, a 40 perces teste-lelket megizzasztó gyalogolás után, ahogy megpillantja valaki a szeme elé táruló havas, jeges látványt,  az ember szinte azonnal elfelejti minden nyűgét-baját. Nem is lehet nem megállni pár percre, és nem magunkba szívni azt a levegőt, a napfényt, és hagyni, hogy szemünk  gyönyörködjön. Innen már nem volt messze a vég cél, ahol a start várt minket. Eljutni a fenyőfák teteje közt épült járdára és annak végén lévő kilátóra, már rég dolgozott bennem. Ott annyira hideg volt már, hogy még a mama bugyit is elviselné az ember. 😊 

Hihetetlen jó, és felszabadító érzés volt a fák felett, között menni egy fa járdán, és még annál felszabadítóbb volt, mikor felértünk a kilátó tetejére, ahol a több méteres fenyőfák is kisebbnek tűntek.

Egy-egy helyen ilyen tájékoztató táblák voltak elhelyezve. Főleg a természet védelem fontosságáról szóltak. De gondoltak a gyerekekre is. Itt is láttam olyan keresd meg a párját pexeszós játékot, forgatós kis tábla formában kivitelezve.

Legfent. Itt sok elvetemült besétált a kilátó, hálóval kibélelt közepére, ahonnan lelátni annak teljesen az aljára. Mondom, kössz nem, nem szeretnék kitaccsolni a népre.

 A lefele úton. Itt már szinte suhantunk.😊 Előtte olyat kajáltunk, mint a csuda, nem gondoltam volna hogy egy hegyi büfében fogyasztom el eddig a legfinomabb hamburgert. És a másik csoda, hogy mint lapi földinek (ezt azuram találta ki) a napsütötte, havas hegyes táj szolgált látványnak, így fokozva az élvezetet. 

Kicsit szomorúan, de annál szebb élményekkel indultunk haza. Megbeszéltük, hogy valamikor nyáron is ezt újra át szeretnénk élni.

U.I.: Sorry, a közepe tájától kifogytam a mesélős figurából, de annál jobban belejöttem az úristendejókirándulásvolt fajta beszámolóba.😊