Tavaly ilyenkor már utána voltam, pihentem a szobában, ismerkedtem a szobatársammal, aki már akkor 18. napját töltötte. Ma a terápián megkérdezték, milyen visszaemlékezni. Jó. Szép. Örömmel emlékezem vissza. A képeken is mosolygunk, mindketten. Épp indulás előtt szelfiztünk, két hullám között, hajnali 5 után. Odakinn síri csönd a nagy zivatar után, sehol senki, mintha az esőtől minden is megtisztult volna. És ő egy ilyen, megtisztult napon, megtisztult világba jött.
Itthon meg pihentem, fittlabdáztam, bevágtam egy joghurtot és egy müzliszeletet, sőt még ott is az izgalmas órák alatt is lement egy. Olyan jól esett. Közben Adelera ringatóztam, levendula illatta töltötte be a szobát.
Aztán pár órával később, egy szép nemzetközi napon meglátta a napvilágot. Majd mindjárt rám is tették, megfoghattam, érezhettem őt, a kis, nedves testét és így maradtunk vagy másfél órát.
A mai nap kevéssel déli 12 óra előtt betöltötte első életévét. Ez a nap valóban más, valóban szebb, máshogy látom a mosolyát, a tekintetét. Már tudja, hogy anya és apa vagyunk, hogy ő a miénk és mi az ővéi vagyunk.
Életem legnehezebb éve volt és még csak most jön a java. Hihetetlen mélységek és magasságok után vagyunk és csak hálát adhatok a Jó Istennek, hogy ilyen tüneményes, okos, egészséges, jófej fiúgyermekkel áldott meg minket, akit sokan szeretnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése