Ezen a hétvégén csak látogatást tettünk szerény otthonunkban. Most a szerelők voltak és vannak a porondon, ez alkalommal sor került a fűtéscsövek és radiátorok beszerelésére. Mi csak vasárnap néztük meg, mi is akkora helyzet nálunk, ugyanis szombaton egy neves esemény tartott itt bennünket a nagyvárosban, nem kis örömönkre. Kispeti, azaz Péter Gábor már hivatalosan is a keresztfiúnk lett, illetve ünnepélyes keretek között őt is beírták Dévényújfalu nagy lakossági könyvébe. Erről majd bővebben...
Szóval, ahogy már írtam is vasárnap egy kis időre lementünk vidékre. Az előző napokban lett csempézőnk is, egy nekem nagyon de nagyon kedves barátnőm édesapja személyében, akinek meg is mutattuk, mi lenne a munka tárgya. Mivel csak két kicsi helyiséget, a vendégszoba zuhanyzójáról ill. illemhelységéről van szó, mindjárt el is vállalta. Nagyon szépen köszönjük Neki ez úton is. Előtte azonban még hátra van egy nagy meló, az alaptalaj kiöntése, amire ezen a héten, szerdán kerül sor.
Hát a minap beszeltünk erről férjjel, hogy amilyen sokáig váratott magára a vakolás, most nem bírjuk kapkodni a fejünket, úgy beindultak az események. Ezen a téren mi sem tétlenkedtünk. Tamás egy kedves ingatlanos ismerőse révén elkezdtük hírdetni a lakásunkat, miszerint eladó, és augusztustól be lehet költözni. Egyik héten megbeszéltünk egy személyes talit, ahol elmondtuk az elképzeléseinket, ő is összegyűjtötte a neki szükséges tudnivalókat, majd a következő héten elkészültek a lakásról a hirdetéshez a képek, fél nap takarítottam, csinosítgattam, elpakoltam a túl személyes tárgyakat, melyeknek nincs helyük egy ilyen jellegű fotókon. Közbe-közbe lomtalanítottam is, amit tudtam, és elvégeztem egy széles körű takarítást is.
A konyhát még a múlt hétvégén megterveztettük, szerdán meg is kaptuk mailben a vizualizácót, ma pedig férj véglegesítette a konyha részleteit, és ráadásként kapunk még csaknem 10 százalék árkedvezményt (férj ügyességével) a már meglévő 50 mellé, és ingyen polcokat is.
Gyerekszoba.
Vendégszoba, plusz a zuhany és a WC.
A nappaliból nézve az előszobába.
Garázsban.
Hálószobánk.
Természetesen a gyerekek nélkül minden unalmasabb lenne.
A WC.
Hálószobában a zuhany mosdóval.
Radiátor a nappaliban.
Az étkezősarok.
A terszaajtónál, még mindig a konyha-étkező részben.
Hihetetlen, hogy most is mekkorát ugrott a beltér arculata, már nem az alapokon sétálgattunk, hanem mintha- a kátránypapírnak köszönhetően-melegebb lenne, és szőnyegen menne az ember.
És még lógok a konyha képeivel:
Konyhaszigetre gondoltunk, és vidékies stílust szerettünk volna. Nekünk eí így az álomkonyha...
A kedvezményhez úgy jutottunk hozzá, hogy a lakásba a konyhát is ugyanaz az a fiatalember tervezte, aki az újat, és másfél év után emlékezett ránk, és a mostani konyhánk képeit elkérte, hogy gazdagíthassa vele portfólióját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése