A Kis-Duna mellett lakva és élve szeretek csak úgy sétálgatni, vagy csak üldögélni a kedvenc helyemen, egy padon közvetlenül a folyó mellett. Most sem volt másképp, így kevés net adat mellett (most is a vársosi könyvtárból "jelentkezem"), kihasználtam a szép őszi napsugarakat és lesétáltam gyerekkorom kedvenc helyére. A színek már játszadoznak a zöldtől a sárgán át egészen a sötétbarnáig és bordóig. Nem tudtam ellenálni és kattintgattam párat, közben éreztem, ahogy a kissé hűvösebb szellő átjárja az öltözetem, így szabadítva meg testem a mostanában összegyülemlett rossz érzésektől, és feszültségtől. Bár ezekből az érzésekből nagy csomagot kaptam, de nagyon, nagyon igyekszem ellenállni nekik, és nem engedni, hogy megkárosítsák napjainkat.
A nagy tudósok nem mondtak azzal hülyeséget, hogy a mozgás, friss levegő átszűri az ember agyát, és mintha kissé enyhűlne az a bizonyos zúgás a sok gondolattól. Valami ilyen történik velem is, mikor a Kis-Duna partján szelem a métereket....
Már 29 éve járok ide, de minden alkalommal elvarázsol ez a látvány. Talán van benne igazság, hogy oda születünk le, ahol nekünk a legjobb lesz. Vagy csak akkor azt szoktam volna meg, ahol éppen laktam volna? Majdnem három évet laktam Pozsonyban, de a kezdeti nagy lelkesedés idővel alább hagyott, és a zsúfolt nagy bevásárló központok után vágytam vissza az ÉN helyemre. És most itt vagyok...A Kis-Duna partján...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése