Októberben is sokat haladtunk. Elsősorban a ház külseje változott. Három hétvégét a négyből ügyesekezű munkásaink narancs sárga téglás házból szürke vakolatú házzá varázsolták. Az első hétvégén megtörtént a ház teljes beszigetelése. A következőn elkezdték felülről lelefel bevakolni, és a villám hárítót a szigetelésbe beépíteni. A maradék munka a harmadik szombatra esett, akkor fejezték be az egész házat. Minden ilyen szombaton igyekeztem jókat főzni a férfiaknak. Első alkalommal még félszegen, bátortalanul jöttek be a konyhába a megterített asztalhoz, a legutolsó alkalommal már csak elég volt egyszer szólni és már vonultak be. Sőt, előzködtek is ketten. Kicsit beparáztunk, mert mindig jó korán, hét óra előtt már itt voltak, és munka vezetőnk nem éppen lágy hangjáról híres, de végül nem jutott a fülünkbe semmi panasz. Felkerültek az ablak párkányok, és redőny a hálószobánkban, a dolgozószobában, valamint a műszaki helyiségben.
Már csak Kuka hiányzik...
Egy szombati napon véletlen szerűen férj felfedezett egy jó kis burkolatos szak üzletet a városban. Ott sikerült is beszerezni a konyha sziget téglás burkolatát. Már annyi helyen nézegettünk a környéken, de egyik sem szólított meg igazán, hogy kelljen nekem. Lehet csak az kellett, hogy férj egyedül menjen kereső körútra? Két dolgot is sikeresen megoldott. A szak üzlet kandallók tervezésével, illetve kivitelezésével is foglalkozik. Így már tudjuk kit kell hívni, amivel ők is számolnak. És, hogy feltegyem a pontot az i-re, a csak a burkolatért kellett fizetni, a ragasztó és a fugázó nem került semmibe. Hát, igen, mindig is tudtam, kihez kell hozzá mennem!:) Közben az egyik oldalt sikerült már férjnek kifugáznia.
Fűtés tekintetében az én elektronikai kütyü szerelmes férjem beszerzett minden kelléket, ami az irányított fűtéshez kell. Lebeszélte a szerelőkkel, hogy indítsák el a kazánt, a ház falára kívülre felszerelték a hőmérséklet érzékelőt, ami szerint a benti termosztát jelzi a kazánnak mennyire kell benn fűteni. Majd ezt követte az elektronikusan vezérelhető radiátor termosztátok felszerelése, melyek beütemezett időpont és fok szerint fűtenek az egyes helyiségekben, illetve az egésznek egy központi vezérlő egységének felszerelése. Ennek két funkciója van. Ha hosszabb időre elmegyünk itthonról, az ECO üzem mód beindításával éjjeli műszakra vált a fűtésrendszer, majd mikor megjövünk, az előprogramozott üzem mód folytatódik, azaz minden szoba úgy fűt, ahogy azt férj beállította.
Már nem is tudom, mikor, de ebben a hónapban férj szüleinek segítségével kifestettük a dolgozó szobát. Ezután férj és Zoli sógor elkezdték parkettázni, amit ketten befejeztünk. A vasárnapi temető járás után kihasználva a szabad napot, elkocsikáztunk a Kikába és vettünk bútorokat is a szobába. Ezeket hétfőn munka után össze szereltük. Sokat vacilláltunk, hogyan is helyezzük el az asztalokat és a regálokat, de a végén maradtunk az első opciónál. Már miért is ne....Még kell lámpa és garnizs, meg az ablak mosás után át rakom az orchideákat ebbe a szobába. Ma (szerdán) berakodtam, amivel lehetett, és amit eddig látunk, az nagyon tetszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése