Most egy olyan bejegyzés következik, amit már rég meg szerettem volna írni, de valahogy csak toltam magam előtt. Nem is tudom miért. Talán mert rakosgattam jobbra-balra és balról jobbra a dolgokat, és nem találtam meg annak a kis füzetkének a végleges helyét, amit még augusztusban kezdtem el betöltögetni, hogy 32 nap figyelemben legyek? Meglehet... Bizony és az a 32 nap már rég letelt...de itt vagyok és jelentkezem egy összefoglalóval. Hasonló az én örömömre szolgál rovatomhoz. Itt nem csak magunkért tettünk, vagy láttuk meg a jót, hanem kimondottan másokért is tudatosan kellett tenni.
Amire ez idő alatt rájöttem, és megfigyeltem, hogy magamért kevesebbet tettem tudatosan, bár ami másnak tőlem jól esett, az persze pozitív érzésekkel tölt el engem is. De úgy konkréten kevésszer fordult elő, hogy valamit igazán csak azért tettem, mert magamért akartam. Így ebben a pontban túl nagy érdemleges nincs, azon kívül, hogy elkezdtem coach-hoz járni. Ami valljuk be nem kézzel fogható valami, mint pl. egy szép pulcsi, vagy egy új kabát. Ez egy olyan hosszú távú magammal foglalkozás, melyet kézzel megfogni és tapintani nem lehet, de a későbbiekben annál nagyobb lesz az értéke, mivel a lelkemnek tesz jót.
A kis zsebnapló második sorában a ma ezt tettem valaki másért-féle jegyzetnek volt helye. Elmondanom sem kell, hogy ezt a sort gyorsabban töltögettem. Hogy mik voltak ezek? Íme: szeptember első tanítási napján tanévkezdős palacsintázásra hívtam a gyerekeket, valamit kölcsiztem a szomszédnak, megmostam anyu ablakait(kétszer is), elvittem anyut bevásárolni, Erikát és Ocit kivittem az állomásra(izgulok, ha ők is mellettem vannak vezetéskor), bátyámnak segítettünk a kerti munkában, imádkoztam a papáért, tortára hívtam a gyerekeket, rendszeresen kezeltem Lui bedagadt szemét, este vigyáztam a gyerekekre, plusz szöveget fordítottam, ablakot festettünk bátyámnál, áthívtam hozzánk Zsófi barátnőjét, szomszédom átjött kávézni és jól kibeszélhette magát, ahogy megígértem megnéztem Zsófi báb fellépését. meglátogattuk K. nénit a kórházból hazajövet után, ruhákat gyűjtöttem össze rászorulóknak.
És amiért hálás voltam szeptember 6.-tól október 7.-ig:
Gabi mondatáért: Jó volt veled köri anyu, köszönjük a palacsintát, az első zumba óráért, masszázst kaptam férjtől, Zsófi spontán látogatásáért mikor nagyon kellett, az esti Duna partos íjjászkodásért, férj meglepi csokráért, a sok olvasásért, Zsófi nagy öleléseiért, péntek esti randiért, sírhattam mikor jól esett, hogy defektet kaptam és valaki önzetlenül segített kereket cserélni, együtt tanulhattam a gyerekekkel, Gabi és Zsófi mondatáért: Tegnap is jó volt veled!, egyedül szereltem össze egy bútort, egy délutáni őszi sétáért, hogy a szomszéd hozzám jött mikor ki kellett magát beszélnie, bátyus látogatásáért, Reni barátnőm elhívott magával egy klubestre, már csak egy óra az út haza Léváról.
Az örömömre szolgál poszt sorozatot mindenképpen szeretném "újra éleszteni", nagyon hiányzik már, csak a jót látni ihletem most egy ideje cserben hagyott. Úgy érzem nemsokára visszatérek.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése