2016. november 13., vasárnap

Egy kellemes nap margójára

Ma amilyen erőtlenül indult a nap, olyan kellemesen és meghitten alakult. Mostanában egyre több az ilyen harmat gyenge reggel, de muszáj erőt venni magamon, felkelni, és menni tenni a dolgom. Ez a nap igazán jól jött, hogy ennyi ember megfordult nálunk. Kicsit a nem megszokott felállásban, de kell az ilyen is, hogy kilépjünk a komfortzónából és olyanok személyeket hozzunk össze, akik még nem annyira ismerik egymást. 
Ma sógorékat vártuk látogatóba, majd Gabi is két tesójával behuppantak az ígért Harry Potter-es mozizásra.  Már szombaton felcsigáztam szegény lányt, hogy a kereszt apja letöltötte azt a részt, amit még nem láttak, de sajnos még csak a töltés folyamatában állt akkor a dolog. Így aztán nem tudtam nemet mondani a gyerekeknek, hogy ők korábban szeretnének jönni.
Kispeti ajka kicsit sírásra görbült az új hely láttán, de mikor meglátta a beépített hűtőszekrény szellőztető rácsát, teljesen transzba esett a gyerek. Meg a nagy terekben marhára élvezett mászni, csattogtatni kis mancsait a parkettán illetve a csempén. Panni körbenézett anyukájával, és Kispeti csak úgy mondta a magáét. És milyen hangosan!!:-)


A két Veress tesó.

Kis cukifej:)

Kicsi a bors de erős...

Köriapuval meg velem is végigjártuk két kézzel a szobákat.

A kreatív kör. Előkerültek a színes ceruzák és kifestők.

Igen, és mindenki élvezte, és amit muszáj volt megörökítenem:)

Itt már Harry elvarázsolt világában a gyerekek is elvarázsolva.

Nagyon örülünk, hogy az ma így alakult. Hogy Kispeti aranyosan viszonyult a neki még idegen gyerekekhez. Főleg Zsófival nagyon bejöttek egymásnak, mikor Zsófi Kispetit etette. Az a szem kontaktus!! Úgy láttuk Zsófinak is nagy élmény volt. Gabi próbált Pannival szóba elegyedni, de máskor jobban megy majd. És hogy Csabi nagyPetivel több csocsómeccset is lenyomtak, a kisebbik megmutatta mit tud.

Nincsenek megjegyzések: