2017. január 30., hétfő

Kispeti szülinapja


A hétvégén, szombaton keresztfiúnk, Kispeti, azaz Péter Gábor első szülinapjára voltunk hivatalosak. Bizony ez a kisember betöltötte az első, és egyben megismételhetetlen szülinapját. Egy éves lett!! Kis huncut a drága, sorra osztogatja mosolyait a család tagoknak, amiktől persze nyomban elolvad még a legkeményebb szívű lény is. Ami a súlyát illeti, elismerésem sógoréknak, nem könnyű már cipelni a seggét, nem kell ide kardio edzés, elég ha kézen napi tízszer (gondolom többször) caflat fel vele s le az ember a  lépcsőn. 

Gesztenyés torta. A sok gyertya azért van rajta, hogy Panni is fújhasson.

A kis kölök ajándékának sorsa már december elején eldőlt. Tudom, hogy az anyukája szereti a montessori féle fejlesztős játékokat, és főként olyat, ami nem ad ki hangot. Szerintem vígan elég egész nap Panni keresztlányunk csicsergését hallgatni. Apropó másik gyerek...Igazi energia bomba ez a lány, duracell nyuszi hozzá képest semmi. Nos tehát, az ajándékot egy kedves ismerősömmel csináltattam. Régebben hozzá jártam magán német órákra. Nagy kézműves tehetséggel megáldott anyuka, aki az egy éves kislányának is hasonlót csinált. Így már nem nehéz összekötni a szálakat. Hamarabb megvolt a szülinapi ajándék, mint a karácsonyi, és amilyen türelmetlen vagyok, olyan nehéz volt kivárni a szülinapját, de megálltam, hogy ne meséljek előtte a szülőknek.
Vendégségben szuper volt, kaja volt dögivel,és milyen jó kaja volt!!A két gyerek is aranyosan elvolt. A tortát az egyik nagyi hozta, szerettem volna még én is hozzájárulni az ünnepi alkalomhoz. Így aztán, sógornővel való egyeztetés után, beszereztem pár díszítő elemet: Happy Birthday-es szalvétákat, HB-es tányérokat, egy-es gyertyát és egy lampiont, amelyen HB-s felirat lógott. Na az nagyon bejött Kispetinek, főleg mikor meglóbáltuk neki, és az hintázott a levegőben. Mondom a többieknek, nahát kérem szépen, nem is kell már ide ajándék.😉



Hát zabálnivalójan édes kölök??!!


Fergeteges a buliiii.😊


Köriapu szemüvege mindig érdekesebb.

Az ízletes ebéd után jött a koccintás, a fincsi torta és ajándékozás. A kis herceg, akinek még nincs fehér lova (egyelőre), édesanyja karján várta az ajándékozók seregét. Minden nagyon tetszett neki. A kukás autóba ő maga is elférne, a golyó szedő tologatós játékot is leellenőrizte meg e felel a játék leírásának, a macsós mellénykében már most hódít, és a filces játék könyvecskét is letesztelte. Kellemesen elbeszélgettünk, természetesen ilyenkor középpontban a gyerekekkel.

Nincsenek megjegyzések: