2017. szeptember 21., csütörtök

Ismerkedésem az édes burgonyával


A tegnapi (szerdai) bevásárló körutam során, amit kényelmesen a falunkban intéztem, a helyi zöldséges standnál vettem édes burgonyát, azaz batátát. Nem is tudom, miért ragadt meg rajta a szemem, egyszer csak úgy érzetem vennem kell. Nem hiába, nőből vagyok, mondaná kedves férj. Egyébként mondja is, ha olyanja van.😊 
Ahogy a neten fellelhető receptek között böngésztem, és megtalálta a legtutibb elkészítést, máris összeállt, mi lesz a második fogás aznap. A brokkoli krém leves mellé töltött sült édesburgonya lett. 
Először is a recept azt írta, mossak meg, vágjak félbe két nagyobb méretű édes burgonyát. Hát így tettem, és mostam, félbe vágtam, majd  kb. 30 perc alatt  108 fokra előmelegített sütőben puhára sütöttem őket.Én süldögélés közben megkentem őket egy olivaolajjal, nekem száraznak tűntek. Ezután kivettem őket, és mind a négy félnek kibeleztem a közepét. És hogy mi szerepel a töltelékben, az már csak rajtunk múlik. Lehet egyszerű kis parasztos: apróra vágott vörös hagymát olivaolajon megpirítunk, majd belekanalazzuk a kikapart mélyedésbe, üthetünk rá egy tojást (de vigyázz ne menjen rá az összes sárgája mert kifolyik), majd szórd meg sajtta. A második verzióban a kikapart édesburgonya belet összedolgoztam kockára vágott kolbásszal és kukoricával, harmadízben paradicsomot kockáztam fel és tettem rá mozzarella karikákat, a negyedik töltelék pedig kockára vágott sonka volt sajttal. Mind a négyet, mielőtt még a sütőben landoltak volna 200 fokon, meglocsoltam kicsit olivaolajjal, hogy ne legyen túl száraz. 
Íme a végeredmény:




Férjenk és nekem is nagyon bejött az új íz. De, mint mindig az elején kicsit paráztam, hogy ízleni fog-e majd neki. Szereti, ha kísérletezem, igaz én is, de ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt elvárom magamtól, akkor ihaj-csuhaj, meneküljön mindenki.😆 Olyankor még Lui is megsunyik.😅
Nagyon örülök, hogy ott akkor a zöldséges standnál egy hirtelen gondolattól vezérelve két nagy édesburgonyát hoztam haza. 

Nagyon szeretjük a krémleveseket is, és legközelebb már azt próbálom ki. 


2017. szeptember 8., péntek

Ausztriai élménybeszámoló

A hőn áhított Szlovénia helyett Ausztriában használtuk ki még a nyár utolsó napjait (és szeptember első napjait) egy kis feltöltődésre. Férjjel úgy döntöttünk, most Szlovénia nem fér bele, ugyanis ahogy az árak is sugallják, nem éppen egy olcsó nyaralási desztináció. 
Egy nap mikor Zita Dóránál láttam, milyen szép helyen jártak Ausztriában, engem is elkapott a vágy a mesésé hegyek, és a szebbnél szebb képek láttán. A másik szempont, ami meggyőzött, hogy autóval nincs messze, és az utazás alatt is már gyönyörködhetünk a szép tájban. És végül a harmadik szempont, hogy végre lesz lehetőségem megtudni, mennyire megy a sok kihagyás után a német nyelv. Jelentem, nem vesznék el, ha úgy alakulna, a kiírásokat is mind értettem, és még gyógyszertárban is felkészülés nélkül beszéltem, nyugi semmi komoly, csak fogfájásra kellett tabi.

Az első napunk tökéletesen napfényes, kissé szellős volt. Bejelentkezés után(egyébként a panzió tulajdonosa szlovák volt, és a többi személyzet is) mindjárt bicajra pattantunk, és körbe bringáztuk az üdülő központ tavát. Most sem maradt el az osztrákokra jellegzetes tisztaság az utakon és máshol sem, mindenhol kerékpár utak könnyítették meg a bicajjal való közlekedést, valahogy ott merészebb voltam, mert érezni lehetett, hogy ily módon is vigyáznak azokra, akik két keréken mennek. Akadtak emelkedők is, de próbáltam eszembe vésni egy nagy túrázó mondatát, miszerint ne igyekezz a leghamarabban túl lenni az emelkedőn, vegyél vissza a tempóból és nézelődj. Hát egy darabig ment is, de mikor már több volt a nyögdécselés, mint a tekerés, leszálltam a bringáról, és élvezettel szelfizgettünk férjjel. 😊
Miután már elfogyott a tó, és nem volt mit körbebringázni, elkocsikáztunk Klagenfurtba. Megnéztük az óvárost, nagyon szép központja van. Aminek örültünk, hogy nem volt nagy tömeg, mert már szezonon kívül mentünk. 



Klopeinersee


Fagyi helyett palacsinta.





Valakinek bele kellett trollkodnia a képbe.😊

Másnap átkocsikáztunk az olasz tengerhez. Férj még pár nappal indulás előtt állt elő az ötlettel. Hihetetlen egy pasi, hogy olvas a gondolataimban, és tudja azt is, amit nem merek mondani. Így teljesülhetett a vágyam, hogy megint láthassam a tengert. Igaz az út nem volt rövid, de közben fel-fel ismertünk útszakaszokat az autópályán két év ezelőttről, mikor nászútra mentünk. 
A tenger látványa csodálatos!! Valahogy, eddig mikor sikerült tengerhez eljutnom (ezzel együtt négyszer), mindig magával ragad. A hullámok, a nagy kékség ameddig csak ellátsz..És csak nézem és nézem, közben eláraszt a nyugalom, a szabadság, a "repülni" vágyás, a minden ok érzés, hogy jó helyen vagyok ahol vagyok. Egyszóval feledhetetlen élmény, amit néha-néha jó megismételni. 😊 Magára a tengerpartra nem jutottunk el, Olaszországban ahogy eljött szeptember elseje, fél óránként változott az idő. Volt hogy olyan esőben mentünk kocsival, hogy szinte nem láttunk semmit, de tőlünk jobb oldalt kicsit messzebb a tengerre meg a Nap csak úgy vetetette sugarait. De szerencsére, amit szerettünk volna megnézni, azt eső mentesen. 
Felmentünk egy kastélyba(Castello di Duino), ami a hegytetőn volt. Bejártuk kívül-belül. Hát ott el tudnék élni...












Az udvarban.

Ide a toronyba is fel lehetett menni szűk lépcsőkön.  Mondom, kösz nem, én és a klausztrofóbiám még egész jól megvagyunk együtt.



Kilátás az erkélyről.

A kertben.

A kastély alatt egy bunker van, ahonnan a németek ágyúkkal támadták a szövetségeseket. Férj ide lement, én fenn maradtam a klausztrofóbiámmal. 

Innen nehéz szívvel indultunk vissza a szállásra, de hát muszáj volt.

Harmadik nap felmentünk egy vízeséshez. A felfele gyalogolást egyre jobban bírom, van egy olyan sejtésem, hogy az egy órás zumba őrületeknek köszönhetően. 😊 Csodaszép erdei utakon mentünk fel, s még annál szebb kilátás tárult elénk. Ekkor már hűvösebb is volt, de felkészültünk. Délután pedig elmentünk a Minimundus-ba, ahol a világ összes neves épülete miniatűrben megtalálható. Itt, ahogy jártunk-keltünk a nevezetességek között, fogott el a vágy világot járni. Akkor döbbentem rá, hogy igen szerencsés vagyok, hogy ennyi helyre eljutottam, de még mennyi szép helyre viszont még nem. Ez az érzés férjben is erős, ami csak egy plusz jó dolog, hogy együtt tervezgessük a következő utunkat, aminek már meg is van a célpontja, de még nem áruljuk el. 




Wildensteiner-i vízesés. Férj le is ment oda körbe nézni. Az a piros paca bal oldalt egy ember.


Och, Párizs, egyszer úgy is elmegyünk oda!

Pisa-i ferdet orony



Velence, Szent Márk tér, ahol már jártunk.

Vatikán, ahol majdnem láttuk a pápát, igaz messziről, de láttuk. 

Elnézést a sok képért, de ennyi élményt nem lehet pár képen megmutatni. Nagyon szép, és emlékezetes nyaralássá kerekedett. Férj nagyon jól vezetett, és tájékozódott idegen városokban. Ausztriában még nagyon sok felfedezni való van, maga a táj pedig szemet gyönyörkötettő. Teljesen más mentalitás, más életmód, életszínvonal, élet minőség uralkodik ott, pedig csak pár órás útra vannak tőlünk. Férjjel mondogattuk is, hogy a szomszédék fűje mindig zöldebb, de esküszöm, hogy az. 😊










2017. szeptember 7., csütörtök

Örömömre szolgál #69

💗hogy Panni jól kezdte az ovit,
💗hogy 11 követőm van, 
💗mikor fél füllel azt hallod, hogy a szomszéd kislány, akire vigyáztál egy kicsit, azt mondja anyukájának, hogy jó volt nálam, 
💗hogy virágzott egy szobanövényem, amiről azt sem tudtam, hogy virágzik, 
💗istenien finom fagyit enni a helyi fagyizóban, és ahol ősszel, sem télen nem áll meg az élet, továbbra is üzemelni fog, házi sütemények és palacsinta lesz majd a kínálatban, 
💗spontán kávézás szomszédasszonyommal, és közben jóket nevetni, 
💗hogy nyaralásunkon ismét szép helyekre sikerült eljutnunk, a beszámoló nemsokára a blogon, 
💗gyerekek segítsége a legutóbbi betonozáskor, 
💗hogy mikor férj unokatestévérének voltunk segíteni a ház körül, engem kértek meg, hogy főzzek a fiúknak (volt ott pár osztálytárs is), és mikor meglátták, hogy rendes vasárnapi ebéd lesz, oda meg vissza voltak, és hogy izlett is nekik, 
💗ahogy Maszat, férj unokatestvérének kutyája sündörög körülöttem, 
💗reggel férjjel együtt kelni, és együtt kávézni-teázni, van egy arany szabályunk, hogy a bögre füléig míg nem iszom le a teámat, addig nem szólunk egymáshoz, mert csak kárt okoznánk egymásnak, és működik, addig álmosan és félkómásan ülünk egymás mellett, 
💗meglepetés csokit kapni férjtől, 
💗hogy a szomszéd kisfiú már messziről köszön, Sziaaaa Anitaaa!
💗vajbabot kapni a szomszédtól, és abból finom levest főzni, 
💗piacozni férjjel, 








2017. szeptember 6., szerda

Szeptember, légy üdvözölve!


Sokmindenki írja, hogy az őszi időjárás szinte percre pontosan, menetrendszerűen megérkezett. Bizony ám! Már én sem dugom ki szívesen az orrom korán reggel a teraszra egy gőzölgő tea kíséretében. Ma pl. igaz jobb idő fogadott minket férjjel, így együtt kávéztunk-teáztunk a teraszon. A magam részéről mintha még nehéz lenne elfogadni, hogy már szeptember van, még nem álltam át teljesen. Reggelente ami visszarepít a valóságba, hogy gyerekek iskolátáskájukkal a hátukon ballagnak, vagy bicajoznak a suliba.
Augusztust sem felejtjük el olyan hamar. Sok mindent csináltunk. Talán így könnyebben enged el az ember valamit, ha felidézi mi minden történt. Akkor usgyi neki!


Munka

Ebben a hónapban is voltak új jelentkezők szép számban. Amit ezekből a felkészítőkből kapok, azok az új fogékony Kismamák, akik elfogadják, és megértik, ahogy a szülésről magyarázok, és ahogy felkészítem őket. A tanácsadásokon mindig nagyon figyelnek, és kérdeznek. Nekem a legnagyobb elismerés az, amikor a Kismama örömmel értesít, hogy megszült, és minden jól ment, úgy ment, ahogy magyaráztam, mutattam neki, és mikor a jó szülésélményüket nekem köszönik meg, mert biztattam, támogattam, és jól készítettem fel őket. 
Ebben a hónapban folytatom  a szoptatási kurzust. Attól is kicsit be vagyok ....-va, mert sok idegen emberrel találkozom majd, és ráadásul szlovák környezetben leszek. Férj szerint semmi baj a szlovákommal, de már régen beszéltem olyan intezíven a nyelvet, mint mikor még Pozsonyban laktunk. De hát túl leszek ezen is, és nekem csak kis idő kell, és jó lesz. 
A MK-s csapattal ismét megbeszélést tartottunk, hogy merre tartunk, mire fókuszáljunk, pontosítottuk, kinek mi a feladata, és megegyeztünk egy újabb talákozóban is, ami a kreatív írásról fog szólni, és amit gyakorolni is fogunk. Továbbra is én szerkesztem a weboldal tartalmát, azaz én töltöm fel a már kész írásokat, és fordításokat. Egyre szívesebben csinálom ezt. Eleinte kicsit tartottam a dologtól, hogy alkalmas vagyok-e én ilyen munkára, de eddig nem jött nagy panasz. Ez mellett született két cikkem is, itt és itt elolvasható, valamint egy helyi hetilapban megjelent egy cikkem, felkérésre. 
Ami vár rám még szeptemberben az egy családi napon való részvétel, ami a Cseperedő program szervezésében zajlik majd szeptember 23-án. A program vezetője felkeresett, hogy szeretné, ha én is ott lennék, és a délutáni órákban szabad beszélgetés keretén belül ismertetném meg magam egy másik régióban. 

Merre jártunk, mit csináltunk?

  Amióta megkaptam a világ legszebb vintage bringáját, férjjel rójuk a kilométereket. A faluban már  voltunnk pár helyen, néha csak felpattanunk a bicajokra és elmegyünk fagyizni, vagy át a szomszéd faluba mellékutakon, legutóbb egy másik szomszéd falu tavához ruccantunk át, földi utakon. Férjt egy másik közös programként megleptt két belépővel egy emberi testekről szóló kiállitásra, ahol minden de mindent megmutatnak. Több állomása is van a kiállításnak, ahol minden állomás egy-egy szervrendszert mutat meg annyira élethűen, hogy az ember csak ámul és bámul. Nekem a kiállítás fénypontja az volt, mikor a magzati fejlődéshez értünk, és külön üveges nagy búrákban voltak láthatóak az egyes terhességi hétnek megfelelő magzatok.Sőt! Még volt olyan példány is, amely szervi rendellenességet szemléltetett. Nagyon élethű volt az a baba is. Most lehet borzasztó vagyok, hogy ilyenek villanyoznak fel, de nekem a magzati fejlődés, a szülés, a vajúdás és utána a sikeres szoptatás munkám miatt a midenem.
  Keresztfiúnk Péter Gábor társaságát is élvezhettük egy ideig. Nagyon jó volt, hogy itt volt, szerettem volna, ha máskor is hozzák, de nem úgy lett. Mivel a lányok és Csabi szerettek volna vele találkozni, így összekötöttük a kettőt, és négy gyerekkel mentünk el a közeli bevásárló-és szórakozó központba. Fura volt látni az emberek érthetetlen arckifejezését, hogy engem, ilyen fiatalon négy gyerekkel látnak. Bejelentkeztem egy rajzkurzusra, ahol ismét megtudtam valamit magamról. Hajlamos vagyok az első nehézségek után kedvveszetten feladni, de a megfelelő buzdítás után olyat alkotok, amire még álmomban sem gondoltam volna. Jó hát a rajz (aki megnézi) nem egy Picasso, de hozzám képest, aki nem igazán szereti a türelemjátékot, képes voltam reggel 9-tól délután 4-ig egy helyben ülni, és rajzolni. Aztán lezajlott egy újabb meseterépiás foglalkozás, ahol a régi "csoportársakkal" találkoztunk, és mélyültünk el egy újabb mesében. 
   A házépítés sem maradt abba, erről már részletesebben beszámoltam.  A zumbás lányokkal tartottunk egy közös estét. Eszegettünk, iszogattunk, már aki, én egy klubestről mentem oda.
Olvasni valóról is gondoskodtam, most még ezt olvasom, a következő könyvem ez lesz.


Tőkésre bicajozunk épp.

A tallósi tónál.

Tallóson a Kis-Dunánál.



Kispeti söpröget. Csak tartsa meg ezt a jó szokását.😊



Szeptemberi tervek:

  • túlélni a  kurzus szeptemberi óráit, szeptemben 26-27 között gondoljatok rám, 
  • legalább egyszer elmenni autóval a kurzus színhelyére, hogy tudjam az útvonalat, Nagyszombatban van, 
  • felkészülni az említett családi napra, 
  • ősziesíteni a blogot, 
  • lesz egy MK-s grillezős nap a csapattagokkal, oda elmenni, és előtte L.-vel terhes jógázunk egy jót, 
  • Kispeti nálunk lesz megint egy hétvégét, azt a lehető legjobban tölteni, 
  • almás pitéket sütni,
  • forró csoki recepteket próbálni, 
  • olvasni és olvasni, 
  • futni.

2017. szeptember 5., kedd

Házprojekt: augusztusi jelentés


Ma ocsúdtam fel, hogy november óta nem volt házprojektes poszt. Megnéztem, hogyan álltunk novemberben, és olyan távolinak tűnik. Épp akkor költöztünk át a hálóba, előtte volt csempézve a zuhany, és parkettázva a gardrób. Akkor még a piros kanapé volt a nappaliban, ami most már a dolgozó szobában végzi funkcióját. Azóta meglett a gőz elszívó is, igaz kicsit sokára, de jobb később, mint soha, a nappaliban is bútor lett.
Így, hogy az ember nap mint nap itthon van, nem látni akkora változásnak, viszont, ha így visszatekintek, hogy mi volt akkor, és mi van most, nagy ugrás.
Ez alkalommal nem a benti munkáról írok, hanem az udvarban történtekről. Legutóbb azt írtam ugye, hogy jött egy nagy markoló és eldolgozta a föld kupacokat. Nagy sokára aztán elkezdték a kerítés alapját körbe a telken, a sütögető alatt, valamint a fészer (amolyan tároló épületnek szeretnénk) alatt is betonozni. Hogy gyorsabban menjen a meló, férj elhívott segíteni minden mozgatható és élő család tagot. Még jó, hogy annyian vannak.😊 A nagy hétvége előtti napokban itt voltak mindkettőnk sógorai segíteni, sőt még a gyerekek is beletették magukat. Zsófi és Csabi nagyon bírták a gyilkos tempót. Ástak, gereblyéztek, lapátoltak. Itt kellett egy kis munka irányítás is. Hogy ne legyen kuszaság a dologban, feláldoztam magam a manager szerepére, és mutattam az irányt, ki hova mikor mivel dolgozik. A hatás nem maradt el, minden a legnagyobb rendben bent.😊






Aztán jött a várva várt szombat, és már megszámolni sem tudom, hány kéz és láb dolgozott ügyesen a telken. Amit tudok, hogy nem bírtam felvenni a tempót velük. Az ebéd kis késéssel, de meglett, végül is addig pihentek, és nyomták a show-t, ugyanis a fiúk ebben is kiemelkedően teljesítettek. Amire büszkék voltunk, hogy a szomszédok mind csak úgy lestek, hogy ha kell mennyi ember tudni nekünk segíteni jönni. Nem is egyszer kiemelték, hogy dolgoztunk, mint a méhecskék, és hamar meg is lett a nehéz munka. Igen. Két két hétvége és egy ünnep nap kellett hozzá, hogy a több hónapja várt munka összejöjjön. A fiúk, mindenki, még Robi is😉, aki hangsúlyozta hogy nem és nem bírja a munkát, nagyon jól dolgoztak, köszönet érte. 



Itt csak úgy csinálnak, mintha dolgoznának.😊

Pihenő. Gyorsabban dolgoztak ők sokan, mint ahogy nekem a tűzhely. 

Csodálkoznak tesó ős tehetségén, hogy milyen jól bírja a melót.😊


Ez még az első hétvége, ahol a fészer alapját betonozták le, és egyben lerakták az oldalsó kerítés vas oszlopait is.


Csabi is segítkezett, ahogy tudodt.

Lui cicánk eközben így aludt a terasz ajtóban. Bemenekült a nagy felfordulás elől.😊

Itt lesz majd a sütögető.

Amíg mi nyaralni voltunk, befejezték a kerítést is.

Közben feltették az eső csurgót is, erre is vártunk, de nagyon örülünk minden egyes lépésnek. Ami a következő nagy munka lesz, az a ház körüli járda betonozása. Közvetlenül a ház falánál mosott kavics lesz, majd a járda betonozása, és arra térkő, olyan mint a garázs felhajtón, és járdán is van. Tamás már megnézte milyen téglát rendeljünk a kapu falához. Megegyeztek a főmuftinkkal, hogy ő utána jár, ki tudja neki ugyanazt alacsonyabb áron leszállítani. Ha minden igaz, akkor két hét múlva hétvégén jönnek folytatni.