Karácsony 2022

 Ez az első karácsonyunk ötösben. Persze a két kutyát is belevettem a bandánkba, hiszen már családtagok. Azonban az ötöshöz kellett egy harmadik is, aki nem más, mint fiúnk, M. Ez volt az első karácsonya, amit igyekeztünk emlékezetessé tenni. Ha neki nem is, de magunknak igen. M. mellett tudtam takarítani is, igaz az ablakok majd tavasszal eresztenek át több fényt, de volt díszítés, benn és kinn is, karácsonyi dalok hallgatása mézeskalács sütés közben, favásárlás, ajándékok csomagolása, képeslap köldése. Addig ő az etetőszékében figyelt mit csinálok, mindent magyaráztam neki, énekeltem neki. Szenteste napja nem úgy indult, ahogy az előző napok, így a fadíszités rám maradt amig férj kinn sétált M.-mel, hogy aludjon a hordozóban. Mire megjöttek kész volt a fa, világítottak az égők, tetszett neki, leste is a nagy szemeivel. 

Az ebéd után, amihez őt is odaültettük és majszolta a falatkáit, következett egy kis pihi, alvás. Kinek mi. Majd az ébresztés után jött az ajándékozás. M.nagyokat csodálkozott mit kap. Nagy érdeklődéssel fogta a kezébe a négy kis lapozgatót.Szereti a könyveket, öröm lesz, ha ő is könyvszerető lesz. 

A harmadik alvása után szépen, meghitt hangulatban elfogyasztottuk a vacsoránkat, amit reggel készítettem el. Lencseleves, bejgli, lazac, krumplisalata, ja és gyümölcssaláta, ostya mézzel, dióval és fokhagymával volt a menü. Férj gyertyafényes, szivbemarkoló pohárkszöntője emelte a hangulatot, amit finom borral spékeltünk meg. 

Ja igen és volt fotózkodás is, a fa mellett, első karácsonyos felsőben, ami ugye mostanság kihagyhatatlan. De ezt a képet meghagytuk magunknak.😊

Másnap tali a család többi tagjával, mamázások, papázások, meg unokatesózások, ajándékozások, vendégelés, ami bízom benne jól sikerült.

Jövőre közös mézeskalácssütés, nagy karácsonyi séta, dalok éneklése. És még lesz olyan is, amikor hatosban ünnepelünk. És, nem, nem arra kell gondolni....

Egy másik élet #10

 Még mindig sok bennem a frusztráció, nehezen engedek fel. Tudom kell valami ezzel kezdenem, de úgy érzem ördögi kör az egész. Vannak napok, mikor jól mennek a dolgok. Olyankor nem is merek örülni neki, mert akkor tuti, hogy megint jön valami nehéz időszak. Nagyon várom ennek az első évnek a végét, vagy mit, mert állítólag az legnehezebb. 

Férj olyan apa, amilyet M. csak kívánhat magának. Ott van mikor kell. Neki és nekem is. Nem sokszor mondom, mert nehéz ilyenekről beszélnem, de remélem Ő is tudja ezt. A nagybetűs apa. 

Belekezdtem egy újabb könyvbe, muszáj rá vennem magam más, felnőttes tevékenységre, hogy kikapcsoljon az agyam. És jól is esik.

Tegnap mozgalmas nap volt. Délelőtt babalátogatóba volt nálunk egy kedves női ismerősőm, akivel a Minority Kids projekt kapcsán ismerkedtem össze, Nagyon szép, nagy csomaggal jött. Nem is tudom, hová tenni a dolgot, hogy mivel érdemeltük ki azt a sok szépet. Kellemes látogatás volt, ami során kimerítettük a jó baba, jól alszik témát. Köszi L. 

M. már olyan szépen ül. Egyedül, támaszték nélkül, sokáig. Amióta megy neki, csak azt csinálja szinte. És örül neki, hogy ül. Más szögből is látja már a dolgokat. Nagyon mozgékony egy gyerek. Kúszik ide-oda, folyamatosan jön-megy. Vannak nyugodtabb pillanatai is, amikor csak ül, vagy fekszik és beszél a játékainak. De olyan komolyan, mint akinek fontos mondadója van. És hosszú ideig elvan így. Egyedül is. Ilyenkor nem mászom a képébe, hagyom őt szabadon és egyedül is játszani. Neki is kell a magánszféra. 

A karácsonyi nagy sütés elmarad. Ez is frusztrál, hogy valahogy nem tudok sort keríteni rá. De meg kell emberelnem magam, hogy valami egyszerűt süssek, de legyen. Ha már az ablakmosás is kimaradt. 

Kb. 3. hete csináljuk a hozzátáplálást. M. egyelőre nem nagy partner benne. Alig nyitja ki a száját, igy csak keveset tudok beleteremteni, de nagyon erőszakolni nem akarom. Anya tejét annál jobban szereti. Majd csak alakul ez is. Pedig a könyvekben írják, hogy már ez és etz adható az a HT elejétól, meg elsőként a tízórait, majd az uzsonnát váltsuk ki. Hát nem tudom nálunk hogy lesz ez.

Hálás vagyok a szomszédaimért, akiket hívhatok, ha kell. K.-nak jó az antennái, kiérezte a lelki állapotom, abból, amit írtam neki. Aznap is szétzuhantam...

Egy másik élet #9

 Jöttem kiadni az érzéseket, hogy levegővételhez jussak. Még mindig.Igen még mindig fulldoklom. Tudom szép időszak ez, kisbaba lét, fejlődés, gagyogásm meg minden.De akkor is van ez az érzés.Minden nap. Sok energiát elvesz. Amikor alszik, igyekszem a házi munka mellett kreativ dolgokat is csinálni. Így történt, hogy egyik szombati alvása alatt kidekoráltam kivülről az ablakpárkányokat. Bátyám jóvoltából hozzájutottam fenyőágakhoz, zöld ágakhoz meg olyan  gyöngyös ágakhoz, aminek a neve most hirtelen nem jut eszembe. Aztán M.-mel, amig ő a kocsiból nézelődött feldiszítettem piros gyöngyös lánccal meg kis karácsonyi gömbökkel. Jól mutatnak így az ablakok. Szeretek kinn is diszíteni. 

A terápia most szünetel. Nem tudok egyszerűen eljutni..Tudom mindent lehet, csak akarni kell. Úgy érzem elég már a sok szarból, ami a felszínre tör. Még mindig tör. Márton huncut mosolyából is az árad, amikor fél órás altatás után rámvigyorog, hogy juszt sem alszom. Egy valaki tekintete tért vissza hozzám az ő mosolyában, akit nem szívesen látnék újra. És így nehéz. 

Márton most már egyre interaktívabb. Mintha értené és tudná, én vagyok anya és férj az apa. Mindig mosolyog ránk, szeret hozzánk bújni, bekapni az orrunkat, tépni a hajunkat és összenyálazni az arcunkat. Bevallom nehéz minden nap ott lenni neki, miközben a gondolataim cikáznak. Börtönben érzem magam, sokszor, sőt. Most a sok nehéz éjszaka után megörvendeztetett minket két nyugodt éjszakával. Ilyenkor mindig megköszönöm neki, hogy hagyott minket pihenni. 

Van is karácsonyi hangulatom, meg nincs is karácsonyi hangulatom. A lopott időkben elvégzem, amit lehet. És az éltet, hogy jövőre mindezt már M-.mel csináljuk. 

Egy másik élet #8

Hogy egy kicsit tereljem a gondolataimat, próbálom honzni az adcventi hangulatot a házba. A diszítés már egy dolog kivételével megvan, márcsak fenyőágak kellenek az ablakpárkányokra. A diszvilágításunk egész évben a helyén, már csak az üzemeltetésre vár. Karcácsonyi képeslapok feladva.Ami még talán segít, hogy apránként sikerült beszereznem, beszereznünk az ajándékokat is, amiko közül már egy-kettő becsomagolva. Ez azt jelenti, hogy olyankor el tudtam menni egy-egy órára itthonról, emberek közé, ki a négy fal közül. 

Nagyon segít az a gondolat, hogy M.-mel jövőre ilyenkor izgalmasabb lesz. Nem az altatásokról fog szólni, hanem csak altatásról, napi egyszer. Többet lehet vele jönni-menni. Hjaj igen, készülj M., mert furt menni fogunk, kirándulni, túrázni, sétálni. Ezt már nagyon várom.Hogy kitáruljon nemcsak neki a világ, de nekem is, nekünk is, hármunknak, ötünknek.

Ismét túl vagyunk pár látogatáson. Aminek örülök, mert lement róluk a gond, a készülődés, egyeztetés, izgulás, feszütség, hogy vajjon M.előtte aludni fog-e. 

Férj mindog kérdezi, hogy amikor nem sikerül elaltatni és sírok, miért nem tudná egyensúlyozni az az öröm, amikor sikerül. Ugyanis akkor sem tudok nagyon örülni, ha sikerült elaludnia. Mintha félnék örülni a sikeres dolgoknak és képzeletben vállba veregetni magamat, hogy igenis Anita, most jól ment, ügyes vagy. Talán azért, mert nem tudom milyen érzés? Gyerekkoromban csínyán bántak az ilyen szavakkal, dicséretekkel, sőt azt hallottam a legtöbbször, hogy nekem úgy sem fog sikerülni. .. Na mindegy is...

Néha azt érzem rabja vagyok a gyereknek, csak hogy neki jó legyen, aludjon elehget:-), hogy aztán az éjszakák lehetőségekhez mérten jól teljenek.

Nagyon várom a tavaszt!

Egy másik élet #7

 Ismét gyűlnek a fejem felett a felhők. A nap csak egy-egy pillanatra bújik elő, hogy aztán a felhők újra elárnyékolják. Ha lehet lelkileg, pszichésen még mélyebbre zuhantam. Nagyon szégyenllem magam, hogy ilyen eddig nem ismert bugyrokat  járok meg, talán még intenzivebb, mint évekkel azelőtt. Bár akkor szó szerint zuhany kellett, hogy visszatérjek ebbe a világba. 

Már-már mindent az határoz meg, ahogy  M. van. Ahogy alakítja ő a napot, vagy nem alakítja a napot. Legnehezebb ebben az, hogy nincs ráhatásom. Vagyis, ahogy férj mondja, ő nem robot, hanem egy élő ember, egy fejlődésben lévő kisbaba. És igen, nagyon szépen fejlődik.  Kát nap múlva lesz  hónapos és már négykézlábra teszi magát és már félig mintha ülne is. A kúszást már kisújjból kirázza. Nagyon jó kedélyáű, mosolygós, társasági gyerek és nagz kópé lesz belöle, már most látjuk.

Olvastam egy cikket. Egy nőről, anyáról szól, aki a gyerekét nagyon szereti, de az anyaságot nem, az azzal járó napi teendőket. Valahogy én is így érzek. Ezt a napi mókuskereket, számolni az órákat, hogy kijöjjenek az alvások, ami segíti azt, hogy nyugodtak legyenek az esték. M. szokása mostanság este és hajnalban nagy ordítózással ébredni. Amit megtanultunk és már hatékonyan csinálunk, hogy úgymond restartoljuk a gyereket. Kijövök vele a hálóból, kinézünk pár ablakon a sötétbe, bekómázik tőle és 10-15 percen belül egyedül beszundizik az ágyában. 

Fizikailag is kimerültnek érzem magam.A sok érzlemi megélések. Néha magamra sem ismerek. Nem is tudom mitől várom a megváltást. Minden nap várom, hátha jobb lesz, de végül is minden nap ugyanazt csinálom.

Ezer hála egy férjért, amilyen nekem van. Nélküle már valahol egy osztály sűllyesztőjében lennék, És hála egy ilyen kisfiúért, akit a jó Isten adott nekünk.

Egy másik élet #6

 Nagyon sokszor azt élem meg, hogy a gyerek megszületésével mintha megszüntem volna létezni mások szemében. A gyerekre összpontosulnak a kérdések, jó baba-e, jól alszik-e, még szoptatok-e, a gyerek jól van-e. Én, mint ember, nő mintha teljesen láthatatlan lennék, nem látnak a gyereken túl. És ez teljesen megsemmisítésként hat rám, és szerintem minden anyára. Hogy én hordtam ki, szültem meg, de ahogy ő itt van, én nem vagyok. Azzal, hogy érdeklődnek nincs semmi baj, csak azzal, hogy ha meg is osztom bánatom, vagy véleményem, akkor én vagyok az ufó, hogy ilyeneket oldok, hisz ez ezzel jár, ki kell bírni. Meg előjönnek az ő történetükkel, hogy neki még rosszabb volt, akkor én mit nyavalygok.

Nagyon fáj az is, hogy családon belül szapolnak, hogy milyen anya vagyok, hogy milyen feszes ütemtervünk van, hogy túlságosan komolyan veszem és hogy gyerekesen viselkedem. Azt hittem, hogy valamelyest tud rendeződni a kapcsolatunk, de attól tartok azok a bizonyos falaka ott maradnak kettőnk között.

Igen, túlparás vagyok, mident túlgondolok, főleg hogz tudjuk tartani a napi alvásokat, és túl fáradt attól pszichésen, hogy mindig készenlétben kell lenni. Egy sorozatrészt sem tudok teljes nyugodtságban megnézni, hogy ne stresszeljek. 

Abban bízom, hogy idővel csak jobb lesz. Szivesen mennék M.-mel közösségbe, de közben emberekre meg nem vágyom, mert az anyukáknak is csak egy témájuk van: a gyerek. És hadd ne kelljen még ott is erről beszélni, versengeni, hasonlítgatni.

Egy másik élet #5

 Azt mondják babával anya is születik. De vajon mikor jön el az az idő, amikor a nő nemcsak feleségnek, parternek érzi magát, hanem anyának is. Hiszen ugyanarról a személyről van szó, aki most már egy újabb, következő státuszban is helyt kell, hogy álljon. Mennyi szerep fér el egy női életbe, test és lélekbe. Mi az a határ, amikor nemcsak a feladatellátót, hanem ténylegesen az anyát látja és érzni magában az ember. 

Bevallom én még nem tudom hol tartok. Vagyis azt nem tudom ennek az útnak melyik részén, milyen messze vagy közel vagyok hozzá. Nehezen bírkózom meg azzal, hogy minden más de mégis ugyanaz. Ugyanazt csinálom, mókuskerék, amiben ha nem kezdek el gyorsan valami tenni, bególyozom, de szó szerint. 

Legnagyobb biztonságom, mikor férj is itthon van, Valahogy jobban megy a nap, nem félek, tudom, ha baj van, csak oda megyek Hozzá, megitatom kicsit az egereket, biztat és már jobb is. Gyakran magam sem értem, hogy visel el, hogy tud szeretni egy ilyet, mint én, aki lézelmileg selejtnek érzi magát, nem tud megbírkózni dolgokkal, holot ő is akarta, hogy legyen baba.

Ma megyek az utcán M.-mel babakocsival, két néni beszélget, meglátnak, majd az egyik csak így: jó a baba? Én meg tessék? Hogy jó a baba? Én mg, hát persze. Miért van rossz is? Igen tudom, nem a legszebben írok anyaságom 5 és fél hónapjáról, de akkor sem látom M-t rossznak, ha nem alszik, csak dühös vagyok, frusztrált és tehetetlennek érzem magam.

 

Egy másik élet #4

Vasárnap van. Régebben másról szólt, máshogy telt ez a nap. Most, egy pici babával ugyanúgy, mint minden más nap. Korai kelés, logisztika az idővel, hogy főzni is tudjak, Mártonnal is foglalkozni, jól időzíteni az alvást, nem görcsölni rajta. Ma jutott idő olvasni is. Szomszédasszonyomtól kaptam három könyvet. A romantikus regénnyel kezdtem. Kicsit segít másra koncentrálni.

Az a rossz, hogy mikor benne vagyok a rossz helyzetben, felülről látom magam, és tudom is mit kellenne tennem, de nem megy. Nem jutnak el magamtól magamhoz a segítő mondatok, hogy csak átmeneti. Mikor megint nem alszik be, egyszerűen elkap frusztráció, a düh, hogy már megint...És az baromira nem segít, mikor megjegyzésként megkapom emberektől, hisz semmi baja, majd elalszik később, lényeg hogy egészséges, szép babánk van. Hogyne. A majd elalszik hozzáállást volt hogy én is kipróbáltam, akkor reggel fél hetes ébredés után délután fél 3kor aludt el, azt is hordozóban rajtam, Ja és majd akkor alszik este sem jött be, mert óránként fent volt. Ma már a babák alvása felett nem szabadna csak úgy legyinteni,: hát mit csináljak, nem jó alvó, ez van. Annak valami oka van, az ilyen fajta elméleten túl. 

Gyakran érzem totál nem vagyok alkalmas anyának. Könnyen kiborulok, mindenre is nagyon akarok figyelni, hogy Márton a legjobb környezetben nevelkedjen. Nem nézünk tv-t, TV nem is volt bekapcsolva előtte, mióta megszületett, zenét is csak mostanság hallgatok, telefont is minimálisan használok mellette, nem fotózom, videózom úgy hogy lássa. Minél később ismerkedik az ilyen technológiákkal, annál jobb, szerintem. Nagyon parázos anya vagyok.Nem hittem volna magamról, hogy ilyen leszek. Az alvás dologról is miután annyit olvastam, totál rá voltam kattanva a témára, és még vagyok is, de igyekszem megérteni, hogy az alvási gondok minfig csak átmenetiek. 

Márton egyébként nagyon ügyes gyerek, motorikája rohamosoan fejlődik. Három hónaposan megtanult hasra fordulni, négy hónaposan alkaron támaszkodni, hátra kúszni, 5 hónaposan már kúszik előre, négykézlábra megy és meg van a lendület, hogy el is induljon. Nagyon érdeklődő baba, kedves, mosolygós, társas lény, jól eljátszik egyedül, legalább a sok hordozásnak van eredeménye is. Feltalálja magát, nem kell folyamatosan a seggében lenni, de nem is teszem, ahogy Neki teret, mikor eljátszik egyedül, én csak figyelem őt, ő meg közbe-közbe hátra néz, hogy meg e vagyok.Cuki pofa.:-)

Holnap kezdem egy alvási tanácsadóva a közö munkát, hogy Márton megtanuljon valamelyest egyedül, kevesebb segítséggel elaludni és gyakorlati segítséggel lát el, min javitsak, mire figyeljek jobban. 

Egy másik élet #3

 Nem tudok felengedni. Ha nem alszik a gyerek, attól vagzok frusztrált, dühös, ha alszik, akkor attól, hogy meddig fog aludni. Egész nap agyalok, milyen lesz a napunk, hogy aludjon is eleget, de ne túl sokat, mert akkor az esti altatás nehezebb. Második napja alszik háromszor, újra. Így altatásból és játszásból meg házi munkából áll a napom. Elegem van. Jobb napjaimo is, mikor mosolygok, az csak kivülre mutatom, belül már a másnapnál tartok, milyen lesz.Ugyanaz, de folyamatos tervezés, agyalás, újjab adag frusztráció, düh, tehetetlenség, hogy ne tudom, mikor lesz jobb. 

Nem találom magama az anyaság szerepében. Nem arról van szó, hogy én nem akartam gyereket. Akartam. De nem dőlt volna össze a világ, ha nem sikerült volna.  Viszont sikerült. Itt van egy édes, mosolygós 5 hónapos baba, aki egészséges, csak audni nem akar. Én meg sírok. Az elején ügyeltem, hogy ne lássa, ma már mellette, előtte sírok. Olyankor látom a tekintetén, Anya mi a baj? Mindenk ok, én szeretlek! És úgy érzem én vagyok a világ legrosszabb anyja, mert nem élem meg a napokat, hanem csak túlélem.

Elkezdtem olvasni, Újra. Hónapok óta nem volt a kezemben egy rendes regény. Eltökéltem, hogy muszáj valami felnőtteset csinálnom. Durica Katarina legújjab regénye a Mennyit adtál érte? nagyon is felnőttes témákat boncolgat. Szeretem ahogy ír. Három gyerek mellett, és regényeket ír. Én meg...én meg....hagyjuk is!

Megyek míg alszik még és olvasok. Minden altatásnál félek, hogy el fog-e aludni.

Egy másik élet #2

 Nem is tudom, míről írjak, csak írhatnékom van. Szükségem van felnőttes tevékenységre, a baba és a háztartás mellett. Terapeutához járok. Egy olyan terapeutához, aki segít kilábalnom a szülés utáni depresszióból. Nem is tudom, hogy mennyire jó ez, hogy ezt ide leírom, de ez is én vagyok. Mármint már nem lehet letagadni, hogy problémám van. Újból. Négy éven keresztül küzdöttem depresszióval, gyerekkori traumák, sebek, rossz élmények feldologozásával. Akkor azt hittem, sikerült lezárnom a múltat és többé nem jön vissza. De sajnos nem így lett. A szülés utáni depresszió kemény dió, nehéz beismerni is, hogy gond van, mármint akit érint, annak nehéz belátni. Hogy amit tesz, mond, ahogy viselkedik, az már nemcsak a baby blues, kis szomorkodás, fáradtság jele. Most már elkedztük a rendes, személyes terápiás üléseket. És tegnap úgy látta a terapeuta valami megmozdult bennem, javult valami. Remélem így is marad. Nagyon sokat segítenek az ülések, mert más rálátást kapok dolgokra, és egy újabb önismereti útra tértem rá. Megismerni önmagam anyaként.

Nehéz ráhangolódnom az anyaság szerepére, pedig sokan mondták, jó szülő leszek, látni hogyan bánok más gyerekével. Hát ha tudnák, vagy látnák, hogy időnként milyen vagyok az anyai létemben, szerepemben, csak néznének. Én magam is megijedek, hogy ez vagyok én, hogy tehetek ilyet, hogy mondhatok olyat. Van egy ember, akinek a szeretetéért szomjazom, hogy kimondja, Anita jól csinálod, jó anya vagy, segítek, ahogy neked jó, itt vagyok, ha kellek. Viszont ennek a megvalósulását szellemi és érzelmi szintjeink külünbözősége nem teszi lehetővé. Ő A-t tesz, de nekem a B jelenetené azt, amire vágyom. És tudom, tőle ezt soha nem fogom megkapni, mert nem tudja, hogy kell, vagy el sem jut az agyáig, hogy kellene mondania, tennie. Próbálom ezt elfogadni, de baromi nehéz. 

Van egy fiam, aki szinte csak mosolyog, ha rá nézek, kivéve, mikor alszik, vagy  pontos  20 perc  után nyervog a kocsiban, még akkor is, ha nem érdemlem meg. Csak hálás lehetek ezért, érte. Nehéz befogadni ezt a határtalan, minden ok nélküli szeretetet, hogy Neki én, mi vagyunk a világ közepe, természetesen az apja is. Nagy öröm látni, hogy mennyire szeretik egymást, hogy M. milyen ámulattal néz rá, mikor meglátja, mikor apa puszilgatja.

Mi hárman így lettünk család, a két kutyával együtt persze, hiszen úgy védelmezik, szeretik M.-t. Egy olyan család, amit olyanná formálhatunk, ami nekem nem volt. Összetartó, szerető, egymást segítő, támogató, megtartó, biztos hátteret megadó.💗

Egy másik élet

 Nagyon szeretnék egy boldog másik életről írni. De nem tudok. Legalábbis most még nem tudok. Pedig azt mondják a kisbabás hónapok milyen szépek, boldogok, örömteliek. Hát nem az. Nekem elhozta újra a depressziót, a kemény depressziót,hogy minden egyes nap a túlélésért szól, hogy soha nem tudom előre, milyen nap lesz. Ami világos, hiszen a felnőtt embernek sincs két egyforma napja. Tudom, fogjam be a szám, örüljek, egészsésges, stb...elegem van ebből. Szeretném őt szeretni, ahogy a csövön kifér, de nem megy úgy ahogy elképzeltem.

Négy és fél hónapos a fiam, a fiúnk. Az első két hónap még egész jó volt, bár akkor is volt egy mélyzuhanásom, akkor még magam ellen fordítottam a dühömet, sebeket ejtve az arcomon. Most már ott tartok, hogy utálom ezt az egészet. Igen, mindenki azzal jön ki kell bírni, gyereket akartál, ezzel jár. Esküszöm, még bírom magamban folytani a frusztrációmat, feszültségemet, dühömet, de ha valaki egyszer rossz időben rossz helyen lesz, a falnak vágom. 

Anya lettem. Június elsején, 11:45kor. Fizikailag lehet. Megszültem a fiam, testet öltött a 9 hónapos várakozás. Négy és fél hónap elteltével sem érzem azt a mindent elsöprő boldogságot, örömöt, szeretetet, amit elvileg kellene. Vagy sokan vannak ezzel más anyák is és nem beszélnek róla, vagy én vagyok az az egy, aki nem való anyának, és körülötte minden nő álamanya. 

Utálom a napi teendőket, hányás mindenhol, pelenkák mindenhol, szoptatás(mert már harap is, ezen kivül tudom, hogy jót adok neki azzal), NEM ALVÁS (nem véletlen a nagybetű), oltások, betegségek (két hete átestünk az első betegségen, ráadásul mind a hárman voltunk betegek, két nap eltéréssel).

De mindenki a jaj de cuki, kis nyugis, mosolygós baba dumávsa jön. Senki, vagyis pár kivétellel, eszében nem jut megkérdezni, én hogy vagyok, hogy bírom. És mikor el is mondanám, jaj hát ki kell bírni, mindenkinek nehéz, ez van, gyerekkel ez jár. Ja hogyne!

Most ott tartok, hogy teljesen csapdában érzem magam. Ami eddig működött, már az sem működik, Nem tudom meddig bírom még, mennyi erő van bennem.