Egy másik élet #7

 Ismét gyűlnek a fejem felett a felhők. A nap csak egy-egy pillanatra bújik elő, hogy aztán a felhők újra elárnyékolják. Ha lehet lelkileg, pszichésen még mélyebbre zuhantam. Nagyon szégyenllem magam, hogy ilyen eddig nem ismert bugyrokat  járok meg, talán még intenzivebb, mint évekkel azelőtt. Bár akkor szó szerint zuhany kellett, hogy visszatérjek ebbe a világba. 

Már-már mindent az határoz meg, ahogy  M. van. Ahogy alakítja ő a napot, vagy nem alakítja a napot. Legnehezebb ebben az, hogy nincs ráhatásom. Vagyis, ahogy férj mondja, ő nem robot, hanem egy élő ember, egy fejlődésben lévő kisbaba. És igen, nagyon szépen fejlődik.  Kát nap múlva lesz  hónapos és már négykézlábra teszi magát és már félig mintha ülne is. A kúszást már kisújjból kirázza. Nagyon jó kedélyáű, mosolygós, társasági gyerek és nagz kópé lesz belöle, már most látjuk.

Olvastam egy cikket. Egy nőről, anyáról szól, aki a gyerekét nagyon szereti, de az anyaságot nem, az azzal járó napi teendőket. Valahogy én is így érzek. Ezt a napi mókuskereket, számolni az órákat, hogy kijöjjenek az alvások, ami segíti azt, hogy nyugodtak legyenek az esték. M. szokása mostanság este és hajnalban nagy ordítózással ébredni. Amit megtanultunk és már hatékonyan csinálunk, hogy úgymond restartoljuk a gyereket. Kijövök vele a hálóból, kinézünk pár ablakon a sötétbe, bekómázik tőle és 10-15 percen belül egyedül beszundizik az ágyában. 

Fizikailag is kimerültnek érzem magam.A sok érzlemi megélések. Néha magamra sem ismerek. Nem is tudom mitől várom a megváltást. Minden nap várom, hátha jobb lesz, de végül is minden nap ugyanazt csinálom.

Ezer hála egy férjért, amilyen nekem van. Nélküle már valahol egy osztály sűllyesztőjében lennék, És hála egy ilyen kisfiúért, akit a jó Isten adott nekünk.

Egy másik élet #6

 Nagyon sokszor azt élem meg, hogy a gyerek megszületésével mintha megszüntem volna létezni mások szemében. A gyerekre összpontosulnak a kérdések, jó baba-e, jól alszik-e, még szoptatok-e, a gyerek jól van-e. Én, mint ember, nő mintha teljesen láthatatlan lennék, nem látnak a gyereken túl. És ez teljesen megsemmisítésként hat rám, és szerintem minden anyára. Hogy én hordtam ki, szültem meg, de ahogy ő itt van, én nem vagyok. Azzal, hogy érdeklődnek nincs semmi baj, csak azzal, hogy ha meg is osztom bánatom, vagy véleményem, akkor én vagyok az ufó, hogy ilyeneket oldok, hisz ez ezzel jár, ki kell bírni. Meg előjönnek az ő történetükkel, hogy neki még rosszabb volt, akkor én mit nyavalygok.

Nagyon fáj az is, hogy családon belül szapolnak, hogy milyen anya vagyok, hogy milyen feszes ütemtervünk van, hogy túlságosan komolyan veszem és hogy gyerekesen viselkedem. Azt hittem, hogy valamelyest tud rendeződni a kapcsolatunk, de attól tartok azok a bizonyos falaka ott maradnak kettőnk között.

Igen, túlparás vagyok, mident túlgondolok, főleg hogz tudjuk tartani a napi alvásokat, és túl fáradt attól pszichésen, hogy mindig készenlétben kell lenni. Egy sorozatrészt sem tudok teljes nyugodtságban megnézni, hogy ne stresszeljek. 

Abban bízom, hogy idővel csak jobb lesz. Szivesen mennék M.-mel közösségbe, de közben emberekre meg nem vágyom, mert az anyukáknak is csak egy témájuk van: a gyerek. És hadd ne kelljen még ott is erről beszélni, versengeni, hasonlítgatni.

Egy másik élet #5

 Azt mondják babával anya is születik. De vajon mikor jön el az az idő, amikor a nő nemcsak feleségnek, parternek érzi magát, hanem anyának is. Hiszen ugyanarról a személyről van szó, aki most már egy újabb, következő státuszban is helyt kell, hogy álljon. Mennyi szerep fér el egy női életbe, test és lélekbe. Mi az a határ, amikor nemcsak a feladatellátót, hanem ténylegesen az anyát látja és érzni magában az ember. 

Bevallom én még nem tudom hol tartok. Vagyis azt nem tudom ennek az útnak melyik részén, milyen messze vagy közel vagyok hozzá. Nehezen bírkózom meg azzal, hogy minden más de mégis ugyanaz. Ugyanazt csinálom, mókuskerék, amiben ha nem kezdek el gyorsan valami tenni, bególyozom, de szó szerint. 

Legnagyobb biztonságom, mikor férj is itthon van, Valahogy jobban megy a nap, nem félek, tudom, ha baj van, csak oda megyek Hozzá, megitatom kicsit az egereket, biztat és már jobb is. Gyakran magam sem értem, hogy visel el, hogy tud szeretni egy ilyet, mint én, aki lézelmileg selejtnek érzi magát, nem tud megbírkózni dolgokkal, holot ő is akarta, hogy legyen baba.

Ma megyek az utcán M.-mel babakocsival, két néni beszélget, meglátnak, majd az egyik csak így: jó a baba? Én meg tessék? Hogy jó a baba? Én mg, hát persze. Miért van rossz is? Igen tudom, nem a legszebben írok anyaságom 5 és fél hónapjáról, de akkor sem látom M-t rossznak, ha nem alszik, csak dühös vagyok, frusztrált és tehetetlennek érzem magam.

 

Egy másik élet #4

Vasárnap van. Régebben másról szólt, máshogy telt ez a nap. Most, egy pici babával ugyanúgy, mint minden más nap. Korai kelés, logisztika az idővel, hogy főzni is tudjak, Mártonnal is foglalkozni, jól időzíteni az alvást, nem görcsölni rajta. Ma jutott idő olvasni is. Szomszédasszonyomtól kaptam három könyvet. A romantikus regénnyel kezdtem. Kicsit segít másra koncentrálni.

Az a rossz, hogy mikor benne vagyok a rossz helyzetben, felülről látom magam, és tudom is mit kellenne tennem, de nem megy. Nem jutnak el magamtól magamhoz a segítő mondatok, hogy csak átmeneti. Mikor megint nem alszik be, egyszerűen elkap frusztráció, a düh, hogy már megint...És az baromira nem segít, mikor megjegyzésként megkapom emberektől, hisz semmi baja, majd elalszik később, lényeg hogy egészséges, szép babánk van. Hogyne. A majd elalszik hozzáállást volt hogy én is kipróbáltam, akkor reggel fél hetes ébredés után délután fél 3kor aludt el, azt is hordozóban rajtam, Ja és majd akkor alszik este sem jött be, mert óránként fent volt. Ma már a babák alvása felett nem szabadna csak úgy legyinteni,: hát mit csináljak, nem jó alvó, ez van. Annak valami oka van, az ilyen fajta elméleten túl. 

Gyakran érzem totál nem vagyok alkalmas anyának. Könnyen kiborulok, mindenre is nagyon akarok figyelni, hogy Márton a legjobb környezetben nevelkedjen. Nem nézünk tv-t, TV nem is volt bekapcsolva előtte, mióta megszületett, zenét is csak mostanság hallgatok, telefont is minimálisan használok mellette, nem fotózom, videózom úgy hogy lássa. Minél később ismerkedik az ilyen technológiákkal, annál jobb, szerintem. Nagyon parázos anya vagyok.Nem hittem volna magamról, hogy ilyen leszek. Az alvás dologról is miután annyit olvastam, totál rá voltam kattanva a témára, és még vagyok is, de igyekszem megérteni, hogy az alvási gondok minfig csak átmenetiek. 

Márton egyébként nagyon ügyes gyerek, motorikája rohamosoan fejlődik. Három hónaposan megtanult hasra fordulni, négy hónaposan alkaron támaszkodni, hátra kúszni, 5 hónaposan már kúszik előre, négykézlábra megy és meg van a lendület, hogy el is induljon. Nagyon érdeklődő baba, kedves, mosolygós, társas lény, jól eljátszik egyedül, legalább a sok hordozásnak van eredeménye is. Feltalálja magát, nem kell folyamatosan a seggében lenni, de nem is teszem, ahogy Neki teret, mikor eljátszik egyedül, én csak figyelem őt, ő meg közbe-közbe hátra néz, hogy meg e vagyok.Cuki pofa.:-)

Holnap kezdem egy alvási tanácsadóva a közö munkát, hogy Márton megtanuljon valamelyest egyedül, kevesebb segítséggel elaludni és gyakorlati segítséggel lát el, min javitsak, mire figyeljek jobban. 

Egy másik élet #3

 Nem tudok felengedni. Ha nem alszik a gyerek, attól vagzok frusztrált, dühös, ha alszik, akkor attól, hogy meddig fog aludni. Egész nap agyalok, milyen lesz a napunk, hogy aludjon is eleget, de ne túl sokat, mert akkor az esti altatás nehezebb. Második napja alszik háromszor, újra. Így altatásból és játszásból meg házi munkából áll a napom. Elegem van. Jobb napjaimo is, mikor mosolygok, az csak kivülre mutatom, belül már a másnapnál tartok, milyen lesz.Ugyanaz, de folyamatos tervezés, agyalás, újjab adag frusztráció, düh, tehetetlenség, hogy ne tudom, mikor lesz jobb. 

Nem találom magama az anyaság szerepében. Nem arról van szó, hogy én nem akartam gyereket. Akartam. De nem dőlt volna össze a világ, ha nem sikerült volna.  Viszont sikerült. Itt van egy édes, mosolygós 5 hónapos baba, aki egészséges, csak audni nem akar. Én meg sírok. Az elején ügyeltem, hogy ne lássa, ma már mellette, előtte sírok. Olyankor látom a tekintetén, Anya mi a baj? Mindenk ok, én szeretlek! És úgy érzem én vagyok a világ legrosszabb anyja, mert nem élem meg a napokat, hanem csak túlélem.

Elkezdtem olvasni, Újra. Hónapok óta nem volt a kezemben egy rendes regény. Eltökéltem, hogy muszáj valami felnőtteset csinálnom. Durica Katarina legújjab regénye a Mennyit adtál érte? nagyon is felnőttes témákat boncolgat. Szeretem ahogy ír. Három gyerek mellett, és regényeket ír. Én meg...én meg....hagyjuk is!

Megyek míg alszik még és olvasok. Minden altatásnál félek, hogy el fog-e aludni.