Azt mondják babával anya is születik. De vajon mikor jön el az az idő, amikor a nő nemcsak feleségnek, parternek érzi magát, hanem anyának is. Hiszen ugyanarról a személyről van szó, aki most már egy újabb, következő státuszban is helyt kell, hogy álljon. Mennyi szerep fér el egy női életbe, test és lélekbe. Mi az a határ, amikor nemcsak a feladatellátót, hanem ténylegesen az anyát látja és érzni magában az ember.
Bevallom én még nem tudom hol tartok. Vagyis azt nem tudom ennek az útnak melyik részén, milyen messze vagy közel vagyok hozzá. Nehezen bírkózom meg azzal, hogy minden más de mégis ugyanaz. Ugyanazt csinálom, mókuskerék, amiben ha nem kezdek el gyorsan valami tenni, bególyozom, de szó szerint.
Legnagyobb biztonságom, mikor férj is itthon van, Valahogy jobban megy a nap, nem félek, tudom, ha baj van, csak oda megyek Hozzá, megitatom kicsit az egereket, biztat és már jobb is. Gyakran magam sem értem, hogy visel el, hogy tud szeretni egy ilyet, mint én, aki lézelmileg selejtnek érzi magát, nem tud megbírkózni dolgokkal, holot ő is akarta, hogy legyen baba.
Ma megyek az utcán M.-mel babakocsival, két néni beszélget, meglátnak, majd az egyik csak így: jó a baba? Én meg tessék? Hogy jó a baba? Én mg, hát persze. Miért van rossz is? Igen tudom, nem a legszebben írok anyaságom 5 és fél hónapjáról, de akkor sem látom M-t rossznak, ha nem alszik, csak dühös vagyok, frusztrált és tehetetlennek érzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése