Ausztriai élménybeszámoló

A hőn áhított Szlovénia helyett Ausztriában használtuk ki még a nyár utolsó napjait (és szeptember első napjait) egy kis feltöltődésre. Férjjel úgy döntöttünk, most Szlovénia nem fér bele, ugyanis ahogy az árak is sugallják, nem éppen egy olcsó nyaralási desztináció. 
Egy nap mikor Zita Dóránál láttam, milyen szép helyen jártak Ausztriában, engem is elkapott a vágy a mesésé hegyek, és a szebbnél szebb képek láttán. A másik szempont, ami meggyőzött, hogy autóval nincs messze, és az utazás alatt is már gyönyörködhetünk a szép tájban. És végül a harmadik szempont, hogy végre lesz lehetőségem megtudni, mennyire megy a sok kihagyás után a német nyelv. Jelentem, nem vesznék el, ha úgy alakulna, a kiírásokat is mind értettem, és még gyógyszertárban is felkészülés nélkül beszéltem, nyugi semmi komoly, csak fogfájásra kellett tabi.

Az első napunk tökéletesen napfényes, kissé szellős volt. Bejelentkezés után(egyébként a panzió tulajdonosa szlovák volt, és a többi személyzet is) mindjárt bicajra pattantunk, és körbe bringáztuk az üdülő központ tavát. Most sem maradt el az osztrákokra jellegzetes tisztaság az utakon és máshol sem, mindenhol kerékpár utak könnyítették meg a bicajjal való közlekedést, valahogy ott merészebb voltam, mert érezni lehetett, hogy ily módon is vigyáznak azokra, akik két keréken mennek. Akadtak emelkedők is, de próbáltam eszembe vésni egy nagy túrázó mondatát, miszerint ne igyekezz a leghamarabban túl lenni az emelkedőn, vegyél vissza a tempóból és nézelődj. Hát egy darabig ment is, de mikor már több volt a nyögdécselés, mint a tekerés, leszálltam a bringáról, és élvezettel szelfizgettünk férjjel. 😊
Miután már elfogyott a tó, és nem volt mit körbebringázni, elkocsikáztunk Klagenfurtba. Megnéztük az óvárost, nagyon szép központja van. Aminek örültünk, hogy nem volt nagy tömeg, mert már szezonon kívül mentünk. 



Klopeinersee


Fagyi helyett palacsinta.





Valakinek bele kellett trollkodnia a képbe.😊

Másnap átkocsikáztunk az olasz tengerhez. Férj még pár nappal indulás előtt állt elő az ötlettel. Hihetetlen egy pasi, hogy olvas a gondolataimban, és tudja azt is, amit nem merek mondani. Így teljesülhetett a vágyam, hogy megint láthassam a tengert. Igaz az út nem volt rövid, de közben fel-fel ismertünk útszakaszokat az autópályán két év ezelőttről, mikor nászútra mentünk. 
A tenger látványa csodálatos!! Valahogy, eddig mikor sikerült tengerhez eljutnom (ezzel együtt négyszer), mindig magával ragad. A hullámok, a nagy kékség ameddig csak ellátsz..És csak nézem és nézem, közben eláraszt a nyugalom, a szabadság, a "repülni" vágyás, a minden ok érzés, hogy jó helyen vagyok ahol vagyok. Egyszóval feledhetetlen élmény, amit néha-néha jó megismételni. 😊 Magára a tengerpartra nem jutottunk el, Olaszországban ahogy eljött szeptember elseje, fél óránként változott az idő. Volt hogy olyan esőben mentünk kocsival, hogy szinte nem láttunk semmit, de tőlünk jobb oldalt kicsit messzebb a tengerre meg a Nap csak úgy vetetette sugarait. De szerencsére, amit szerettünk volna megnézni, azt eső mentesen. 
Felmentünk egy kastélyba(Castello di Duino), ami a hegytetőn volt. Bejártuk kívül-belül. Hát ott el tudnék élni...












Az udvarban.

Ide a toronyba is fel lehetett menni szűk lépcsőkön.  Mondom, kösz nem, én és a klausztrofóbiám még egész jól megvagyunk együtt.



Kilátás az erkélyről.

A kertben.

A kastély alatt egy bunker van, ahonnan a németek ágyúkkal támadták a szövetségeseket. Férj ide lement, én fenn maradtam a klausztrofóbiámmal. 

Innen nehéz szívvel indultunk vissza a szállásra, de hát muszáj volt.

Harmadik nap felmentünk egy vízeséshez. A felfele gyalogolást egyre jobban bírom, van egy olyan sejtésem, hogy az egy órás zumba őrületeknek köszönhetően. 😊 Csodaszép erdei utakon mentünk fel, s még annál szebb kilátás tárult elénk. Ekkor már hűvösebb is volt, de felkészültünk. Délután pedig elmentünk a Minimundus-ba, ahol a világ összes neves épülete miniatűrben megtalálható. Itt, ahogy jártunk-keltünk a nevezetességek között, fogott el a vágy világot járni. Akkor döbbentem rá, hogy igen szerencsés vagyok, hogy ennyi helyre eljutottam, de még mennyi szép helyre viszont még nem. Ez az érzés férjben is erős, ami csak egy plusz jó dolog, hogy együtt tervezgessük a következő utunkat, aminek már meg is van a célpontja, de még nem áruljuk el. 




Wildensteiner-i vízesés. Férj le is ment oda körbe nézni. Az a piros paca bal oldalt egy ember.


Och, Párizs, egyszer úgy is elmegyünk oda!

Pisa-i ferdet orony



Velence, Szent Márk tér, ahol már jártunk.

Vatikán, ahol majdnem láttuk a pápát, igaz messziről, de láttuk. 

Elnézést a sok képért, de ennyi élményt nem lehet pár képen megmutatni. Nagyon szép, és emlékezetes nyaralássá kerekedett. Férj nagyon jól vezetett, és tájékozódott idegen városokban. Ausztriában még nagyon sok felfedezni való van, maga a táj pedig szemet gyönyörkötettő. Teljesen más mentalitás, más életmód, életszínvonal, élet minőség uralkodik ott, pedig csak pár órás útra vannak tőlünk. Férjjel mondogattuk is, hogy a szomszédék fűje mindig zöldebb, de esküszöm, hogy az. 😊










Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyisd ki, ha..... levelek ajándékba

A Titanic kiállítás

A hatodik MNLJ szeminárium