2018. január 9., kedd

Hello január, hello 2018!


Talán még így kicsivel több, mint egy héttel sincs késő köszönte az új hónapot, na meg persze az Új évet sem. Hát mit is mondjak...Szilveszteri hangolatunk sem hágott a tető fokára. Kettősünkhöz híven szépen, s nyugodtan el eszem-iszomoztunk, Gilmore girls maratont tartottunk, sétáltunk a faluban, éjfélkor pezsgővel koccintottunk, s egyik, majd a másik ajtóhoz(bejárati ajtótól a terasz ajtóig) rohantunk tüzijátékot nézni.
Aminek úgy örülök, hogy az ünnepek alatt sok alkalommal választottuk a tv előtti henyélés helyett a test mozgást, a sétát. Hideg sem volt, sőt, néha szinte túlöltözöttnek éreztem magam, de a séta végén már jól esett a plusz réteg. 
Másnap, az új év első napján anyuékat áthívtuk forralt borozni. Karácsonykor egyébként is azt szeretett volna készíteni, de nem volt hozzávalója, így örült is neki, mikor felhívtam. 
Aki már régebb óta olvas, tudja, hogy a hónapvégi összegzésben térek ki a jövő havi tervekre is. Ez most kicsit megváltozik azzal, hogy két fele veszem, és külön-külön posztban lesznek. 



Nehéz megmondani, mit is várok nemcsak az új hónaptól, de az új évtől is. Persze most is ami lehet, előre megtervezek. Szeretem, ha rend van nemcsak magam körül, de a teendőim és gondolataim körül is. Nos, tán fogjunk is neki!

Blog

Már annyiszor, de annyiszor szerettem volna új, más témájú posztokat hozni, de nehéz időszakon vagyunk túl, és ez eléggé lehúzott minden igyekezetem ellenére is. És  bizony meglátszott a blogon is. Írni viszont szeretek. Egyre jobban. Úgy tervezem az Örömömre szolgál visszatér. Valószínű, hogy más napokon, és más öltözetben, vagy csak címmel. Gondoltam életmód jellegű témákra is, továbbá, hogy fejlődöm  ECO LIFE téren. Az elmúlt hetekben, talán az Isten közreműködésével, megtalált egy szegény körülmények között élő csehországi  gyerekes anyuka. Erről is szeretnék írni.

Olvasás és fejlődés

Bár ezen a téren sosem állította fel semmilyen jellegű listát, most azonban két könyv is szerepel az élen. Itt már tettem róluk említést. Továbbá magamba szippantani annyi szak tudást, amennyit csak bírok. Már szemezgettem egy újabb kurzussal. Egy kismama masszázs tanfolyam Trencsénben. Még gyűjtöm össze a bátorságom, hogy elmenjek. És ha már a szoptatási kurzus első nekifutásra nem jött össze, már kinéztem, hova mehetnék máshová megszerezni a laktációs tanácsadói oklevelet. Ha már fejlődés, akkor személyfejlődés is. Hiszen az élettel egyetemben mi is változunk, s engedni kell, hogy elérjenek hozzánk a új lehetőségek,  vélemények, s nem engedni mások negatív, lehúzó életének. 


Januári tervek

  • a hétvégén Tátrába megyünk, nem kiborulni a nem síkságtól és a sok hótól, 
  • meglátogatni Reni barátnőmet és kislányát Lucát, 
  • újra meseterápiás estre menni, kellett egy kis szünet, túl sok éppen nem kellemes emlékeket és érzéseket váltott ki belőlem,  
  • MNLJ klubestre menni, 
  • KisPeti keresztfiúnknak remélem majd tetszik a szülinapi ajándéka, 
  • a dolgozó szobába motivációs táblát készíteni, már csak egy parafa tábla kellene.
Állok elébe az Új évnek! Remélem rosszabb nem lesz, mint az óév. 


Megjegyzés küldése