2018. január 30., kedd

Irány szánkozni!

Vasárnap reggel felpakoltuk a három nem saját gyereket, és elmentünk szánkózni Selmecbányához közeli dombokra. Nagyon sok hó volt ott, olyannyira, hogy nehéz is volt először megfelelő szánkózási felületet találni. Aztán egy félreesett erdős útra a dombok között esett a választás. Élveztük a friss, hideg,  minden mentes levegőt, a nyugalmat, a csendet, hogy csak mi vagyunk ott. A gyerekek is nagyon felszabadultak voltak, nagyokat sikongottak, ha megindult a szánkó a lejtőn, hógolyóztak, hógolyókat gurítottak le a domboldalról és szurkoltak, hogy minnél nagyobb legyen a golyó és tovább guruljon. Egyszóval bolondoztak. 





Hamar eljött a kaja idő. Készültünk. férj megvette a lehető legnagyobb kenyeret falunk pékségében, s abból gazdag szendvics kenyereket csináltunk. A nagy fehérségben, friss levegőn, elégedett mosolyokkal az arcokon ettük meg az elemózsiát.Senki sem nyafizott, hogy hideg van, hogy izé-hozé, mindenki hangulatosnak találta és élvezték. Aztán tovább indultunk. Több kanyarnyi szánkózás után meghallottunk egy vízesést. Persze mindegyik gyereknek le kellett mennie oda. Férj biztos kezei között mindenki épségben leért, megnézték lenn a domboldalban is a havat, meg a vízesést, majd feljöttek. És azt meg kellett örökíteni. Ahogy Zsófi megcsúszik, nagyon röhög magán, férj is röhög, mindenki röhög, de azért segítsünk már neki egyszerűen képért kiáltott.😊



Pihenésképpen betértünk egy kedves kis panzióba teázni. Nem volt ott senki, a kiszolgáló néninek szó fosása is volt bizony. Gondolom hiányolta a társaságot.😊 Utána megnéztük a környéken lévő tavakat, tettünk egy nagy kört majd mentünk, amerre éhes hasunk vitt. 



A nap zárásaként bekukkantottunk még a Salamandra sí központba is, és naná persze hogy le kellett fotózkodni a gyíkkal.😊 Az ottani tavat sem hagyhattuk ki, megnéztük a sí pálya lenti részét, ahol majd szeretnének férjjel síelni tanulni. Csak ne hogy engem is rávegyenek!😁

Már kezdett sötétedni, így hát elindultunk. Egy közös hurráááá kiáltással búcsúztunk a selmeci domboktól és hótól. Zsófi fél óra múlva megkérdezte, mennyi még az út, aztán csend lett hátul. Az ikrek, annak hallatára, hogy még egy óra az út haza, jobbnak látták inkább kidőlni és teljesen magukba mélyedve élvezni az utat. 

Megjegyzés küldése