2018. december 4., kedd

Hello december!


Négy nap elteltével már illő lenne üdvözölni az új hónapot, az utolsót az emberesek közül. Ilyenkor mindig felocsúdok, de szerintem más is, hogy milyen hamar eljött ez az időszak is. Nemrég még élveztük a vénasszonyok nyarát, most meg már megérkeztek a mínuszok. De  csak halkan megsúgom, közben visszajött pár napra a jobb idő, szóval, egyelőre így élvezzük mi a decembert.No de november! Akkor jön a hónap összefoglaló. Én már várom! Ti is?


Munka


Megy a tanácsadás, hol több, hol kevesebb klienssel, de így van ez egy saját vállalkozásban. Nem panaszkodom így sem, ami igaz nem ebből fogok meggazdagodni. DE! Ami a lényeg, hogy úgy érzem jót teszek, és van értelme, bár néha kételkedem benne. Aztán csak úgy jelentkeznek anyukák, akik már pár hónapja élvezik az anyai örömöket,  hogy több hónappal is a tanácsadás után örömmel és boldogan emlékeznek vissza a közös munkára, és minden kételyem elillan. 
Az MK csapata is dolgozik gőz erővel, sok az új cikk, szinte nehéz is ütemezni, melyik mikor menjen, annyira jók. Igyekszem lépést tartani a vezetővel, bár a sok változtatás után néha nehézkesebb. Tőlem most cikk nem érkezett, a tanulás, meg a suli, meg a munkára készülés több időm veszi el mind hittem, de ez most egy ilyen időszak. Nem lehet mindenben ezer százalékon égni. A munka társakkal tartottunk egy szakmai napot, ami a gyermek jogok világ napján, nov. 20.-án került megrendezésre.  Mindenki a saját területén részletezte a gyerek legjobb érdekét. Szülésznőként természetesen a vajúdás, szülés, és az aranyóra fontosságát emeltem ki, és beszéltem a résztvevőknek. Hát itt sem volt könnyű leküzdenem a nyilvános szereplésből eredő félelmemet. A szakmai nap felől a média képviselői is érdeklődtek, A helyszínen végig jelen volt egy helyi heti lap tudósítója, akik majd mindenki előadásáról külön-külön ír az újságba. A munkáról talán ennyit.



Merre jártunk, mit csináltunk

Nekem november 5.-vel lezajlott az egy hetes előadás sorozat, ahol minden tantárgyból átvettük a féléves anyagot. Fura, de jó érzés volt újra iskola padban ülni, és más területen új ismeretekre szert tenni. Egy tantárgyon belül felidézhettem egészségügyi ismereteimet. Hát azért felejtődtek dolgok, de sok mindenhez hozzá tudtam szólni. A vizsgák megkezdődtek, hétfőn(nov.3.) volt az első, eredmény még nem tudok. Pénteken a következő, a szociális munka történelme, és bevezetés a szoc. munkába. És még van hátra három vizsga és egy munka leadása.
Egy vasárnap sikerült eljutnom a helyi kultúrházba a teadélutánra, amin a Hazajáró csapata adott elő merre jártak, hogy készülnek a dokumentumfilmjeik az utazásaikról, ki mindenki dolgozik ezen. Az embernek kedvet csinálnak, hogy utazzon, lásson világot. Férjjel részt vettünk egy következő VándorLáss esten, ahol egy nő mesélte el kalandjait  egyedül megtett világkörüli útjáról. Mondanom sem kell, inspiráló egy est volt. A világutazók nagy mondata bevésődött az agyamba: a JÓTETT KÖRBE JÁR. Tehát, ha neked, rajtad valaki segít, ezt azzal tudod a legjobban viszonozni, ha te is segítesz egy következő embernek, emberen.

A mostani tény állás.😊

Séta közben.

Samuval letudva az összes kötelező ojtás, aminek én örülök a legjobban.😁 Szépen nődögél, energia szintje az idő múlásával csak fokozódik.

Vendégségben voltunk Juditéknál, és ilyen jóban vagyok Áron fiukkal. Kellemesen meg is lepett  közvetlensége.😊💓. Sőt még rajzolt is nekünk!

Egy pénteki estére áthívtuk az egész utcát, nálunk szomszédolt négy család gyerekestül. Naaagyon kellemes este volt. Igyekeztem egyszerű, de finom kajával szolgálni. Bevallom nem én főztem. Kézműves pék árut, kenyeret vettem, ahol tudom hogy készítik. A kovászos, házi kenyérnek nincs párja. Ez mellé, hogy páratlan íz világban részesüljön mindenki, ismert hentesemnél vettem házi, üveges kenőket, volt még hozzá házi sonka és kolbász, az utolsó percekben a vendégek érkezése előtt házhoz szállították a rendelt kézműves sajtokat is, még időben csaptam le a kész sajtokra. 
Gyerekekkel is voltunk, nálunk aludtak. Léván pedig nagy örömömre volt alkalmam együtt lenni  Pannival és Kispetivel. Panninak felolvastam szinte az egész Bogyó és Babóca könyvet, kreatívkodtunk. Később hármasban kimentünk futkározni a száraz avarban, kinn tavaszt meghazudtoló meleg volt, labdáztunk, és Kispetivel még sétáltunk kicsit, közben mondókáztunk. Nagyon élveztük.😊
A karácsonyi ajándék les és beszerzések naaagyon jól állnak, már csak pár apróság van hátra.
A házzal kapcsolatban is voltak haladások. Elkészült a rég várt téli kertünk. Azóta nagy lelkesedéssel töltöm, töltjük a teraszon az esős délutánokat. Szeretek ott tanulni, olvasgatni. A talaj még nincs leburkolva, de már arra is van kész tervünk. Intéződik a koaludáció is.


Azóta férj szerelt fel melegítőt meg lámpát is. Berendeztük a helyet, és itt kaptak helyet a virágok is télre. 



Tervek

  • kiélvezni az adventi időszakot, 
  • Panni szülinapján teljes mértékben rá figyelni, 
  • az őszi sütőtök evés kimaradt, de az adventi, karácsonyi puncsozás nem fog, 
  • megrendeli Kispeti szülinapi ajándékát, 
  • tanulni és tanulni, ja és jó lenne átmenni a vizsgákon is, 
  • olvasni, tagja vagyok a Felvidéki olvasóklubnak, és a havi témában olvasni könyvet, ami nem más mint a téllel, karácsonnyal kapcsolatos könyvek, már el is kezdtem egyet. 
  • elintézni, hogy a gyerekeknek elhozza a Mikulás a csomagot.
Kép forrása: www.pinterest.com

Nincsenek megjegyzések: