2019. október 8., kedd

Hello október!


Úgy látszik ez valami szokás nálam, hogy sosem érkezem a havi összegzéssel korábban. Legtöbbször megvárom az első hetet, hogy lecsengjen, lehet tudatalatt is. Pedig fejben többször is figyelmeztettem magam, hogy hahó idő van, blogot kellene írni. 😊
Kicsit máshogy vártam most szeptembert, és egyben magát az őszt is. Annyira túlhevültünk a nagy nyári forróságban, hogy már a végén várakozással töltött el a tudat, hogy közeleg a szeptember. Szeretem a meleget, de annak is csak azt a fajtáját, ami még elviselhető. Így, mikor volt egy kis átmenet a nagy melegből a hűvösebbe, én nem vettem zokon. Igaz, még ígz is nagyon változó volt az idő, de az őszi szín kavalkád kárpótol ezért. 

www.pinterest.com


Szeptemberben időt szántam magamra, magunkra, hogy ápoljuk a kapcsolatot. A sok lelki és spirituális magamra figyelés után irány vettem a testi megerősítésnek is. A szomszéd nőkkel tovább űztük a gyors gyaloglást (ja és moziban is voltunk, épp annak a filmnek volt a premierje Csajos este keretén belüla moziban, amit olvasok, szupi egy este volt) , most kimaradt a jóga, de helyette férjjel is többször sétáltunk, ahol nem hiányozhatott Samu sem. Bejelentkeztem egy étkezési szakemberhez. Elvégzett rajtam egy mérést, ami kimutatta, hogy nem is állok olyan rosszul. A súlyommal meg vagyok elégedve, az izom tömegem is rendben van, a BMI-im is tökéletes. Ami kicsit hiányt mutatott, az a szervezetem ásványi anyag tartalma. Összességében a testem 22 évesnek érzi magát. Tökre feldobva jöttem ki az irodájából, letagadva 10 évet. Ezt egy spéci, személyre szabott, egy heti étrend követte. Csak zöldségek, gyümölcsök, víz és magvak. Se kenyér, meg tejtermék sem. Nagy nehezen, kis szabály szegéssel, de túléltem. Azóta, 4.hete étkezem az általa összeállított étrend szerint, amiben ritkán van hús, de még azt sem kívánom. Persze nem minden recept vált be, vagy jött be, kisebb korrigálással követem. Éééés megszerettem a tofut. Sógor nőmet és sógoromat megkérném, ezt most nem olvassák....😊 Nagyon jól lehet kombinálni: pirítóssal, salátához, meleg ételekhez, tojás helyett rántottának. Ízlik, nagyon. Továbbá amikhez volt szerencsém: gránát alma, avokádós-tojásos kenyér, bulgur, balzsam ecet, bor ecet, qnuio, spenót, saláták, póréhagyma, cottage sajt, stb. Ami a meglepő, hogy ízlenek.😊 Kéthetente újabb mérés, és minden ok, nem rosszabodott semmi, viszont energikusabbnak érzem magam, és nem hiányolom a húst. Ja és még férjnek is ízlik pár étel. 😊 Még egy hónap hátra van. 

Megtörtént a suliba a beiratkozás is. Másodikos lettem, szociális munka szakon. Egy előadáson túl is vagyunk, a többi jövő héten vár ránk. Már várom. 

Drága kereszt lányunk, Gabi, felvette a harmadik isteni szentséget, bérmálkozott. Bérmaszülője jelenlétében megígérte, hogy ellent mond a rossznak, és a jó úton haladó felnőtt lesz belőle. Hát igen, már kész felnőtt, és kortársaihoz képest érettebb, komolyabb témák foglalkoztattják. De azért azért megéli az ő korosztályához tartozó dolgokat is.... Amire nagyon büszke vagyok, hogy sokat olvas. A könyv és az instagram harcot vívnak a figyelméért. Úgy látom az első a nyerő, remélem így is marad. Az instgramon nagyon sok olyan dolog van, ami messze van a valóságtól....

Panni keresztlányunk életében eljött egy következő nagy és fontos időszak. Elsős lett!! A képeken csak úgy sugárzik az örömtől, hogy ő már ilya nagylány és iskolába járhat. Nagy a lelkesedés, szerintem így is marad. A változást nemcsak az iskolába való belépés jelenti, hanem az is, hogy már kinőtte a Panni nevet, és mostantól Anna. Kicsit nehéz még, de ez az ő döntése, ezzel is látni, milyen nagy léptkeben fejlődik, okosodik. 

Férjjel most is kihasználtuk a szeptemberi szép időt, és kicsit kirándultunk, Samuval együtt. Férjnek, munkáváltás miatt, berendeztük az üres szobát dolgozónak. Többet fog home officeban dolgozni, és kell neki a hely, a tér, meg a nyugi maga körül. Így sok hely szabadult fel a közös dolgozó szobában. Nem is tétlenkedtem, át is rendeztem magamnak, tologattam a bútorokat, lomtalanítottam, takarítottam közben, és tőkre tetszik a végeredmény. 😊

A tanácsadás terén változatlan a helyzet, új jelentkezők is vannak, ismereteim terjesztettem egy egész napos szakmai workshopon, ahol magyarországi védőnők adtak elő munkájukról, szülésről, vajúdásról. Volt szerencsénk, nekünk hallgatóknak, oktató anyagokat kapni, fel is használom azóta. 

A házzal kapcsolatban: férj befejezte a csempézést. A bejáratnál most már egészen beősziesedett. Olyan jó bejönni így a kapun. 😊 Majd arról is hozok képet. 

Szerintem ennyi lenne mára, ennyi fért bele a hónapba. Sajnos telefon híján vagyok, és nem tudom visszanézni a képeket, hol jártunk, mit csináltunk, így ez a poszt most  kép mentes lesz. Pótolom. 

Tervek októberre:


- férjet felköszönteni, ja az már reggel megtörtént, 😊
- elkezdeni agyali a karácsony ajándékokon, talán lesz arról is poszt, én mit szeretnék, és így olyat kapok, amire igazán szükségem van és szeretnék, 
- Lévára menni látogatóba, 
- meg a gyerekeket is meglátogatni, 
- zeneterápiás meditációra elmenni, 
- kiélvezni at őszt, gubacsot szedni, nagyokat sétálni teázni forró csokizni, tököt faragni, 
- könyveket beszerezni a viszgákhoz majd. 





Nincsenek megjegyzések: