A gyerek lassan három hete a saját szobájában alszik, nappal és éjszaka is, 14 hónapos. Hosszas folyamat vezetett idáig, mire rájöttünk, hogy ez a megoldás kulcsa. Minden nap nagyon korán kelt, pedig hajnali 4 után már levegőt is alig mertünk venni, nehogy felkeljen. Meg a dög meleg esték is hozzátettek, mivel valahogy szellőztetni kellett. Aztán kértünk ki véleményt, és tanácsokat, iránymutatást kaptunk.
És mondhatom nagyon jó iránymutatást. Így, ha nehezen, de rászántuk magunkat a nagy változásra, ami inkább csak nekünk volt nagy változás. Mi jobban paráztunk. M. nagyon jól, rugalmasan vette a dolgot, aminek mi rettentően örültünk. Jobban alszik ő is, jobban alszunk mi is, nem zavarjuk egymást, neki és nekünk is megvan a privát szféránk. Apropó privát szféra. Visszakaptuk a hálószobánkat, a gardróbunkat, a zuhanyzónkat, napközben alvásidőben is élhető, használható a nappali, konyha, terasz. Hihetetlen nagy levegőhöz jutottam, jutottunk. Reggel nem kell versenyt futnom az idővel, hogy minden főzéssel és takarítással végezzek alvás előtt, de még közben M.-mel is legyek. Nagy nyomás volt ez rám, frusztrált. Így több időm van mindenre, M-mel is nagyokat sétálunk, játszunk utána és amíg ő délután nagyot alszik, addig anya-azaz én- megfőz neki 2 napra, sütöget neki 2 napra, magunknak is és hab a tortán, ha még jógára is jut idő, és jut. A délután így teljesen szabad.
A szobája egyelőre még nem teljes. Még a kiságyában alszik, a vendégszobából férjjel átcipeltük a ruhásszekrényt, amiben szépen akasztókon vannak elrendezve a ruhái, így a reggeli szoptatás, bújás után már ott öltözködünk, addig apa reggeli készít és M. már trappat is ki hozzá, hogy ham meg ici.
Kerültek fel még képek a falára, rózsafűzér, amit a paptól kapott a keresztelőn, a játékait is egy nagy babásmintás zsákba pakoltam, amit még születése előtt rendeltem egy varrónőtől. A fészek maradt, ott altatunk napközben, meg zajlik az esti rutin fürdés után. A szabad falra még szeretnék tapétát és egy fiús függönyt is. De persze azt nem a falra.:-)
Szeret ott lenni. Nem vártan gördülékenyen zajlott az átszoktatás. Esténként néha felsír, tényleg ritkán, olyankor megyünk és ott vagyunk neki. Nagyot és sokat fejlődtünk az elmúlt 2-3 hónapban. Jó fele. Ezért hálás vagyok.
Volt lelkiismeretfurdalásom. Hogy jó lépés e ez, hogy nincs e túl korán, hogy nem okozok e neki így lelki sebeket. Sok önmegyőződésre volt szükségem, hogy ezzel nem ártok neki, hogy nem vagyok rossz anya. És lehet, talán nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése