2016. október 13., csütörtök

2016 könyvei #8



A házi munkával sosem volt semmi bajon. Sőt, lehet hülyén is hangzik, szeretek takarítani, ellazít, bár utána a végtagjaim is úgy ellazulnak, hogy nehezemre esik megmozdulni. Szeretem, ahogy a káoszból rend, áttekinthetőség lesz. Eddig úgy igazi rendszerem nem volt benne,  hogy mikor, mit hogyan csinálok. Az ítélő képességemre hagyatkoztam. Ha valamit úgy gondoltam akkor és ott megcsinálok, annak neki estem. Sosem osztottam be, hogy mikor porszívózom, mosok fel  vagy törlök port. Voltak napok, mikor mindent egy napba akartam besűríteni a főzéstől, a mosáson át az ablak pucolásig, hogy glancos legyen az egész lakás. Akkor még nem a házban laktunk. Ideges is lettem, mert hirtelen nem tudtam mihez nyúljak először. Tudtam, hogy főzés közben nem éppen ideális a konyha pultot tisztítani. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem jó módszer, mert túl sokat vállaltam magamra egy nap, és bosszantott, ha nem sikerült mindent egy nap elvégeznem. Van egy nagy sejtésem, hogy mindezért a nem tudok csak úgy pihenni és a tökéletességre való dilis kényszerem a hibás. 
A főzés az egyik hobbim, mondhatni a másik dolog, ami kikapcsol. Soha nem készítettem  heti menü tervet. Volt, mikor céltudatosan egy új receptet próbáltam ki, az ilyen esetek fordultak elő a leggyakrabban. A másik opció az volt, mikor nem találtam semmi szimpi receptet, a kamra és hűtő portékáiból rittyentettem ebédet. Ma már fejből készítek el olyan ételeket, melyeket régebben leírás szerint főztem meg, és kicsit át is variálom. 

 Egyrészt az új ház szele, másrészt sógornőmtől kölcsizett könyv adta az ihletet egy rendszer kidolgozásához. Nagyon sok hasznos, és kézenfekvő tanácsokkal látott el a könyv, aminek hatására megszületett az én háztartás vezető rendszerem. 

Hétfő: 
  • átnézni a kamra tartalmát (a tervezett nagy bevásárlás előtt), 
  • ebédet főzni, konyhai feladatok(mosogatás, seprés),
  • ebéd után egy kis én-idő, szünet. Na ezen még dolgozni kell. Rá kell magamat nevelni, hogy ilyenkor nem bűn, ha picit olvasok, vagy lepihenek. Ilyenkor szoktam itt-ott blogot írni, de mikor a három gyerek nálunk van, kicsit rá az esély.
  • délután fürdőszoba és WC kitakarítása.
Kedd:
  • mosás, amennyi a csövön kifér, azaz a szárító elbír, 
  • virágokat meglocsolni, rendbe tenni, 
  • ebédet főzni, konyhai feladatok, 
  • délutáni pihenés?
  • száraz ruhákat összehajtogatni.
Szerda:
  • vasalás, már volt, hogy összejött, de nem mindig gyűlt össze annyi ruha, amiért érdemes lett volna előszedni a vasaló deszkát, 
  • elrakni a száraz ruhákat, 
  • hivatalos ügyek intézése, az elmúlt időben volt is mit intézni, volt amit a község házán intéztem, de már együtt a városban is voltunk a hivatalban, 
  • ebédet főzni, konyhai feladatok, 
  • délutáni pihenés?
  • rendrakás, portörlés, szemetet kivinni.
Csütörtök:
  • hűtőtakarítás, 
  • kávé gép tisztítása, ebédet főzni, konyhai feladatok.
Péntek:
  • porszívózás,
  • ebédet főzni, 
  • ágynemű csere-három hetente.
Szombat:
  • felmosás,
  • ágyneműt mosni, 
  • ebédet főzni, konyhai feladatok, 
  • ágyneműt összehajtani.
Vasárnap:
  • templomba menni, nekem ez az egyik legfontosabb én-idő, 
  • ebédet főzni, konyhai feladatok, 
  • havi egyszer nagy bevásárlás, 
  • kirakni a vásárolt árút, 
  • kivinni a szemetet.
Ez a harmadik hét, hogy ezen feladat sorok szerint végzem a háztartással kapcsolatos teendőimet, és így még nem sok mindent mondhatok el. Annyit igen, hogy segít átlátni a teendőket. Mikor apró porcikákkal találkozom, nem rohanok azonnal (legalább is igyekszem) a porszívóval és tüntetem el őket, mert tudom, hogy pénteken van a porszívózás napja. Egy kis változás állt be a kamrában is, jobban mondva a fagyasztóban.  Heti rendszerességgel (ha írhatok ilyet három hét után) frissítem a fagyasztó fiókjainak tartalmát. Egy papírt odamágneseztem az ajtajára, és kihúzom azt, amit éppen főzésre veszek elő, és hozzá írom azt, ami éppen frissen került bele a nagybevásárlás alkalmával. A könyv tanácsát megfogadva már fagyasztottam le kisebb étel dobozokba azon ételekből, melyekből többet sikerült készítenem, nem igazán tudom behatárolni a két adagnyi mennyiséget. Ennek köszönhetően kevesebb ételmaradékunk van, ami még pár napig a hűtőben értetlenkedik, miért is van ott.  
Ja igen, a menü terv. Ebben Hajni volt és van is a segítségemre, sok ihletet adott a Mit főzzek holnap? című rovata.  Egyébként nagyon szupi kajákat írt össze, díjaznám a rovat folytatását.:)
A konyhai feladatok keretében belül egy kis lomtalanításra és átszervezésre is sor került a konyhában. A minden ami a sütéshez kell fiókomból azokat a süti formákay, melyeket cdsak évi egyszer használok, rendszereztem a tákat, a konyharuhákból kiszelektáltam az agyon használtakat, a tisztitó szereknl is rendet tettem, valamint kikerültek a szakácskönyvgyüjteményből azok, amelyekből nem vagy csak ha egyszer főztem.

Azért megesik, hogy nem tudom teljes mértékben a listát követni, és az ételek sem mind ugyanazok kerülnek az asztalra, így történt, hogy a mákos guba helyett házi sodort krumplis tészta megfürdetve pirított prézli reszelékben volt az ebéd-vacsora.

Nincsenek megjegyzések: