2017. június 11., vasárnap

Eperfesztivál 2017

Az Eperfesztiválnak nagy hagyománya van falunkban. Minden évben érdekes programokkal bővül az esemény, gyereknek és felnőttnek is akad olyan műsör vagy épp látni való, ami a kedvére van.
Tavaly sajnos lemaradtunk róla, ezért megfogadtam, tudván hogy idén már hivatalosan eperjesi lakosként,  részt veszünk rajta. 
Mikor a postás kézbesítette a szórólapot és az egy ingyen tombola jegyet (ami egy bicikli tombola volt és megsúgom, nem, nem én nyertem meg😓), mindjárt végig is olvatam a programot. Ahogy mélyettem el a történetben, annál világosabban láttam: sógorékat erre elhívjuk. Két kölök adott, akik élveznék a programokat, na meg két felnőtt is, akik szívesem kóstolgatnának epres palacsintát, epres gofrit, epres gombócot, eper bort....ugye-ugye😉. 
Így Veresséknél, azaz nálunk, ami terv, vagy gondolat, hamar valósággá válik. Szombaton délután már keresztgyerekeink, no meg a szülők, kopogtattak az ajtón. 😊 Panni gyorsan lezavarta az ajándékozást. Cuki szemeivel a kezembe nyomta a névnapi ajándékom, aminek nagyon de nagyon örülök, és  kösziiiii.. Mégegyszer!😊 Erről is majd kerül fel egy poszt. Még meg-meg csodálom napközben. Süti ezúttal nem készült, bűn is lett volna a sok epres finomság előtt mással kínálni Őket.
A fesztiválnak a helyi sportpálya adott otthont, mint eddig minden évben. Odafele egész végig Panni az én kezemet fogta, és csodáltuk a szebbnél szebb rózsákat menet közben.


Panni az ugráló vár után kipróbálta az íjjazást. Nem hiába. Apukája is űzi.



 Személy szerint annyi ismerőssel és rokonnal találkoztam, hogy behoztam az egy havi adagot. Szinte egyfolytámban ismerősbe botlottam, volt akivel csak köszönni volt időm. Itt  Kriszti kuzinom és Kriszta sógornőm (én így különböztetem meg őket a név miatt) lánya és fia ismerkednek. Nagyon cukik voltak. Egymás szájából vették és adták a dudlit. Kispetit nagyon érdekelte az új csaj.😊


Köriapuval mókáznak.


 Kicsit leültünk az árnyékban. Megnéztük a gyermekdalokat éneklő páros műsorát, sógorék szereztek be eper bort, mindenki megtömte a bendőjét. Ki epret, ki kürtös kalácsot majszolt. Panni természetesen nem hagyta ki az arcfestést se, és előtte még a nagy kézműves sátornál az agyagos asztalnál készített egy csiga családot.



Agyagozás után, míg a fiúk a foci meccset nézték, addig mi lányok megnéztük a lovas bemutatót.



Itt már meghajolnak a műsor után.




 Az utolsó, amit Pannival az első sorokból néztünk, az a helyi alapsuli néptánc csoportjának a fellépése volt. Zsófi és Csabi ebben is szerepelt, ahogy a bábozásban is. A kis szőkeség, aki az első a kék szoknyában, ő Zsófi, Csabi meg a legkisebb fiú.

Zsófi a líder.😊

Örültünk, hogy ilyen kellemesre sikeredett a közös délután. Bízom benne, hogy sógoréknak és a gyerekeknek is tetszett, és hogy nem utoljára jöttek el az Eperfesztiválra.

Nincsenek megjegyzések: