2017. június 22., csütörtök

Örömömre szolgál #65

  • hogy Panni kereszt lányunk rajzolt nekünk egy szép virágot, és futott kitenni a fagyasztó ajtajára, 
  • egy kellemesen eltöltött délután Pozsonyban férjjel, péntek délután felutaztam a fővárosba, férj munka után felvett a vonat állomáson, és nyakunkba vettük az óvárost. Neten rábukkantam egy jó kis programpontra. Eper napokat tartottak az óvárosban. Ettünk finom epres gombócokat, epres császármorzsát,  steaket epres szósszal rózsa kell pürével és grillezett cukkinival, majd mindezt epres mochitoval ittuk le, 
  • levendula kézműves vásárba is mentünk, vettünk finom levendulás-citrom füves házi szörpöt, és levendulás-áfonyás dzsemet, nagyon kellemes hangulat uralkodott a helyen, sok mindenből lehetett válogatni,
  • hogy férj rendesen gondoskodik a beteg feleségéről, azaz rólam, szombaton volt az első mélypont, mikor felkelnem is nehéz volt, sokáig győzködött férj, hogy márpedig ágyban maradok, én meg sokáig az utolsó erőmmel is ellenkeztem....alul maradtam, így ágyból néztem a TV-ben az Anna a zöld házból-t, 
  • hogy mikor beteg vagy annak vannak előnyei, pl. ágyba kapod a reggelidet, nem is akármilyent, ez a következő pont lesz, 
  • Luca és Kriszti nálunk jártak pénteken, és hoztak nekünk kiwis dzsemet, nagyon fini  reggeli van belőle, 
  • kedden Zsófi velem volt, a faluban nem volt víz ellátás, ezért szünetelt a suli is, nem unatkoztunk,  sütöttünk és délután meghívást kaptunk a szomszédba, a gyerekek pancsiztak, mi nők meg beszélgettünk, 
  • mentás tea a szomszédtól, 











Nincsenek megjegyzések: