2017. június 28., szerda

Levendulás muffin


Ugye hát Tihanyból nem lehetett levendula nélkül hazajönni.😊 Itt azonban nem ér véget a történet, a leszedett anyagot fel is kell dolgozni. Mindenképpen szerettem volna sütéshez (is) felhasználni belőle. Tihanyban a leveseken kívül levendulás sütemények is készültek. Mivel új alapanyaggal dolgoztam és nem ismerem még annyira, így egy könnyebb receptet választottam. Így esett a választás muffinra. Egy baki volt, hogy nem volt itthon sima liszt. Ekkor jött képbe Zsófi, hogy őt megkérem hozzon nekem a boltból lisztet. Nahát kérem szépen egy kis "baleset" után erre is sor került. Miután minden hozzávaló a munka felületen virított, így nem állt az utunkban már semmi. 
Minden alkotóelem a helyére került, így kaptunk egy szép csomó mentes masszát, amit Zsófival felváltva szétkanalaztunk a formákba, majd a 107 fokra előmelegített sütőben landoltak és vagy fél órán belül készre sültek. 
Sikerült még a zumba óra előtt elkészülnünk velük, ahova Zsófival együtt mentünk. És utána még az utolsó lépésként felkerült a csokis máz a tetejükre. 
A gyerekeknek is küldtem belőle, hiszen nagyrészt Zsófi csinálta, és a másnapi osztály kirándulásra is vittek magukkal.







Nincsenek megjegyzések: