Helló június!

Igaz már eltelt egy hét a hónapból, de üsse kavics, azért helló június. Sok mindenben volt részünk az elmúlt májusban, életre szóló élmények és emlékek is fűszerezték, majd arról is szeretnék részletesen beszámolni. Márcsak ihlet kell hozzá. Szerettük májust, csak gyorsan eltelt.




A munkában is voltak fejlemények. Az új kismamákon kívül felkérést kaptam egy baba-mama klubtól, hogy legyek a csapat tagja, aki előadásokat tart kismamáknak a szülés körüli teendőktől. A web oldalamon keresztül figyeltek fel rám. Sok dologban egyezik a véleményünk terhesség és szülés témában. Még nem bólintottam rá a dologra, nem szeretek fejest ugrani az újba. Főleg, amiben nincs sok tapasztalatom. Volt már egy ehhez hasonló felkérésem, ami végül nem valósult meg, és nem is tudom  valójában miért nem, egyszerűen nem jelentkezett tovább a felkérő. Na de, mindig adódik egy másik lehetőség. Hogy felmérjem a terepet, ellátogattam a baba-mama klub két előadására, hogy lássam, miként folyik náluk az ilyen. Bebizonyosodott, hogy  nem kell sok ember előtt beszélni, amitől a legjobban tartottam. Jövő héten még megbeszéljük a részleteket. Eközben gőz erővel folytak(nak) a Minority Kids projekt munkái, új szuper cikkek születtek, új szerzővel bővült a csapat, Livível, a projekt főnökével online és offline megbeszéléseket folytattunk, a személyes megbeszéléseken egyre jobban összehaverkodtam kisfiával. Egy újabb kiadványon dolgozunk, természetesen a gyermekek legjobb érdeke témában. Az én feladatom ezt képviselni a terhességtől kezdve egészen a szülésen át. Nagy kihívás ez, kutató munkát igényel, amiben igyekszem helytállni. Két akción is képviseltettem magam. Az áprilisi baba ruha és játék bőrzén, ahol találkoztam pár volt kliensemmel. Egyikük nagy örömmel újságolta, hogy még mindig szoptatja az egy évesét. A másik rendezvény a NGYN alkalmából került megrendezésre ahol bemutatták a jelen lévő Minority Kids  projektben dolgozó szakembereket, és így én sorra kerültem, mint előadó, ami inkább kérdezz-felelek stílusban valósult meg.  A beharangozott Vasárnap hetilapi cikkem is megjelent. Kicsit tartottam a visszhangtól, lehet nem mindekinek volt ínyére az igazság a szülőszobáról, de eddig még negatív visszajelzés nem érkezett. 






Áprilisban egy falubeli ismerősömmel elmentünk a hetedik Mert nőnek lenni jó szemináriumra. Nem bántam meg, hogy ismét részt vettem, nagyon hasznos, élethez fontos témákat dolgoztak fel: kovászolás, a gyász feldolgozása, milyen az egészséges viselésre alkalmas cipő,  környezet tudatos életmód(ez volt a másik kedvencem), pénzügyeink intézése. A szünetekben lehetett sminkeltetni, életmód tanácsadóval beszélni, kézműves vásár portékáiban nemcsak gyönyörködni, én ott szereztem be régi függönyökből varrt piacozásra teremtett szatyrokat. Azóta a piacon csak dicséretet kapok. 
Végre leadtam a jelentkezésem a fő sulira. Dunaszerdahelyi kihelyezettségű a suli, központja Pozsonyban van. Szociális munkát választottam szakomnak, egy bizonyos esett kapcsán, és miután megláttam a meghirdetett szakot, jött az elhatározás. Így már ez miatt is izgatottan várom a szeptembert. 
Két alkalommal is elkísértem férjet szolgálati útjára, áprilisban és májusban. Egészen Tátráig mentünk, hosszú volt az út, de a kiránduláson megedződtünk. Jó volt így is közös időt eltölteni, a tátrai hegyek látványa sosem elég.  
A házunkat is lefestették. Kicsit meglepetés volt, hogy pont akkor, mert az illetékeseket felhívtam, hogy abban az időben nem leszünk itthon. A végén pont úgy jött ki nekik, mikor mi éppen Közép-Európát jártuk, Párizsban voltunk. Két kedves szomszéd asszonyunk láttak el minket képes bizonyítékkal, hogy a házunk "visszajönni a színe". Nagy volt az öröm akkor Veresséknél. 😊
Májusban folytattuk, és mondhatom, hogy befejeztük a Kis-Duna partján vett telkünk kitakarítását. Öreg, beteg fákat (is) vágtunk ki, egy csomó szemetet szedtünk össze, hihetetlen, hogy egyes emberek ennyire nem becsülik a környezetet maguk körül. Megérte a fáradtságot, szép, rendezett lett, ahol  füvesítés után, és egy fa házikó megépíttetése után kiélvezhetjük a tavaszi-nyári hónapokat. A kerítés másik fázisa, a lécek felfurkálása is egész jól halad, férjjel belehúztunk, és a kétharmada meglett. Még a kapuajtók felhelyezése hátra van. 
Kis konyhakertünket is nagy szeretettel gondozzuk, s még jobban örülünk, mikor ennek a látszatát is tapasztaljuk. Termett eprünk, hagymánk, a kalerábék látványosan nőnek, a cukkini magok is kibújtak a földből, most már rohamos növekedésnek indultak, a paradicsom palántákat is feltűztük, és férj nagy boldogsággal újságolta a minap, hogy már paprikánk is lesz nemsokára. Újra komposztálunk, aminek férj is nagyon örül, és látja, hogy nem rossz dolog. Sokkal kevesebb a háztartási hulladékunk. 

Mikor megjöttünk a nagy útról, naná, hogy legelőször körbejártuk a házat-

Még alapozás előtt. 


Ilyen szép retkeink nőttek, a szomszéd asszonynak 6 évig nem sikerült.

Megünnepeltük férj édesanyjának születésnapját is. Összegyűlt az egész család, ami kb. 20 ember, volt nagy eszem-iszom, és naaaaagyon finom torta!

Megsütöttem életem első kiflijét. Ezt még tökéletesíteni kell.

Az áprilisi szolgálati úton.

A májusi szolgálati úton.


A nagy eső után ilyen szép szivárványt kaptunk. Az egyik "ettől szép kép" lett, a Mert nőnek lenni jő fotós kihívás keretén belül. 

Ilyen csodaszép, nyugalmat árasztó helyen olvastam egy vasárnap délután, pihenésképpen a nagy munka után. Ez már a mi helyünk marad.

Sógorék elhívtak bennünket Panni ovódájában rendezett családias napra, ahol az ősi mesterségek, illetve játékok bemutatása és kipróbálása volt a főszerep. Nagyon jól éreztünk magunkat, legfőkkép,  mert a gyerekekkel lehettünk. 

Ezen a képen kissé távolabb már nem annyira látszik, de ott van, a harmadik szomszéd része.


A betonkerítéstől a jobb felső sarokban lévő fa csoportig már a szomszédé. Három szomszéd együtt vettük meg. 








0