2016. augusztus 9., kedd

Otthon, édes otthon

Harmadik hete lakunk már az új házban, ezért gondoltam, illő lenne pár szót szólni, milyen is itt. Sokan kérdezik, na és milyen itt lakni, és mi mindig azt válaszoljuk, hogy nagyon jó. Na,  de azért merüljünk kissé bele, mit is jelent, hogy jó. Az elköltözésről már beszámoltam. Az első napok nagyon izgalmasak voltak (nyugi még most is), a minden ami első érzések, hangulatok és pillanatok, alkalmak egyvelege. Mikor elkezdtük pakolni a bútorokat, hogy azért mégis valami formája legyen a kuckónknak, valami fantasztikus érzés volt, egyben csapat munka, másrészt még ismerkedsz a távolságokkal is.  A TV hirtelen olyan távlatba került, hogy alig látjuk a feliratokat. És ezt én hogy imádom!!!! Távolabb vannak egymástól a helyek, de mégis azért közel, hogy nem kell kilométereket futni.

Még a szombati állás. A dobozok még aznap kipakolódtak,  és a polcos állvány bekerült a kamrába.

A szobánk. Ma már függöny is van.

És mi minden volt ami első volt? Hát maga az, hogy már nem a nyolcadik emeletről az ablakból nézek le, hanem a vendégszobából az ablakból egyenesen ki az utcára. Mikor az első éjjel aludtunk itt, nagyon nehezen tudtunk elaludni. Minden új volt még. A hangok az utcáról, a ház belső mozgásai, hogy valami csak úgy koppant, hogy más a levegő is, hogy a szoba sem megszokott, ahol a fejem a párnára hajtottam. Férj nagy izgalmában, mikor én már majdnem elaludtam, felült az ágyon, és csak mondta és mondta.... Én meg...próbáltam bealudni. 
Aztán eljött az első reggel. Az első vasárnap reggel. Megálltam a nappali-folyosó összekötő ajtóban, és néztem a magam elé táruló látványt. Igen, ez a valóság és nagyon tetszett. A kanapé a helyén, az étkező asztal reggelihez készen, a konyhában a fő dolgok elhelyezve, áradt be a reggeli friss napfény. Kitártam a terasz ajtót, és magamba szippantottam a falusi, tiszta levegőt, és mosolyogtam. Igen, mosolyogtam majd nekikészülődtem az első reggelinknek. És az sem zavart meg az idillt, hogy reggel zuhogott az eső, dobozok körülöttünk. De, ami a lényeg, hogy friss kávé illat töltötte be a konyhát.
Reggelt követte az ebéd, majd azt az este. Az első esténk. Az első esténk a teraszon. Csak ültünk ott, csendben (is). Nem is kellettek igazán szavak, elég volt ránézni a másikra. 




Fura mód a boltba is más érzés volt menni. Köszöntek az utcán, mosolyogtak rám az emberek, kedvesen szóltak hozzám. Hazaérni is tovább tartott, mint mikor még Lamač-ban laktunk. Ott gyorsan le akartam tudni a bevásárlást.
Itt a házban annyira felszabadultnak érzem magam. Nem érzem magam falakba ütközve, nem érzem magam feszengve, kezdek magamra találni. Mindketten nagyon élvezzük, hogy sokan megfordulnak nálunk, tele a ház életkedvvel, gyerek zsivajjal, hogy illatozik a finom vasárnapi ebéd, hogy a nap végén este a teraszon beszéljük meg az aznap átélteket.



Ez már hétfő, az első főzés: zöldség leves és palacsinta. Sajnos az utóbbit nem érkeztem megörökíteni....

Ahogy mi üdvözöljük a vendégeket.

Ajtókopogtaetó egyszerűen kell.

Tudjuk, nagyon szerencsések vagyunk, hogy nem egész egy év alatt mindez, a közös otthon megvalósulhatott,amiért nagyon hálásak vagyunk.
Megjegyzés küldése