2019. augusztus 20., kedd

Könyvek bűvöletében

Az éjjeli szekrényem roskadásig van könyvekkel. Pontosabban a fiókja. És ami könyvek helyszűke miatt nem férnek bele, azok a padlón az éjjeli szekrényem mellett lapulnak. Szeretem, hogy olyan sok olvasnivaló vesz körül, főleg ha új könyvről van szó.Imádom az illatát az új könyvnek. Bár nem veszek kilószámra az újakat, jobbára kölcsön könyvek, ajándékba kért és kapott könyvek és az Új Nő Csere-bere kis házikójából van egy, ahonnan egyet viszel egyet veszel el elv alapján jut könyvhöz az ember. Én többet is vittem, mint vettem el, azokat, amiket nem olvastam végig, mert nem kötött le annyira a történet, vagy olyat, amit elolvastam, de többször nem fogok katergóriába soroltam. 

Ami a könyvek zsánereiet illeti, többfajtáúak. Van köztük szórakoztató regény, egy komoly, egy afrikai nehéz sorsú nőről, kapcsolati tévhiteket feldolgozó, önismereti, önfejlesztős, szerelmi történetes könyv is. Sokszor vetekszik bennem az érzés, hogy melyiket olvassam, de pár napja alkalmazom azt, hogy egy egy-két órát szánok olvasásra, minden teendőm elvégzése után, és sorban olvasok pár fejezet az összesből. Így mindegyikkel haladok, és nem ragadok le csak egy könyvnél, és nem esnek ki részletek a sztoriból. 



A Csábító Toscana egy amerikai házaspárról szól, akik nyugdíjas koruk előtt vesznek egy házat, a rusticot, és felújítsák. A regényben benne minden jellegzetes dolog az olaszokról, a két karakter is nagyon kedves, szimpatikus, az könyv olvasását emellett a vicces, humoros szófordulatok teszik még kellemesebbé. Beáta szomszédaszonnyomtól kaptam, hogy mivel jártunk Toscánában, akkor el kell olvasnom, és nagyon igaza van.  Az első szerelem-Prvá láska egy nagyon szép egyben szomorú történetű szerelmes párról szól, akik fiatal koruk (tinédszerek) ellenére sok mindent megéltek. Gyerekkorban ismerkedtek meg, a gyerekonkológiai kórházban. Mély barátság szövődött közöttük, amiből egy megahatárózó pillanat hatása alatt szerelmi vallomás lett. Helyzetüket nehezíti, hogy elszöktek otthonról, utazásukat segítve autókat kérnek "kölcsön", és egy hirtelen rosszulét után kiderült, a fiúnál kiújult a rák. 


Az Én-ben csupa jó ötletk vannak, melyek fejlesztenek, segítenek a mindennapi életben, szélesítik az ember lákörét, hogy minél pozitívabban éld az életet, és kipróbálj új dolgokat, amikből kellő idő után új szokások válhatnak. A 


A Hyggehez és a Lagomhoz hasonlóan a Lykke is arról szól, hogyan megélni és ne csak túlélni az életet. Még csak pár fejezetet sikerült elolvasnom, a többi könyv mellett, de így is nagyon inspiráló. A dánok nagy hangsúlyt fektetnek a közösségekre, azok kialakítására, funkcióra, a kapcsolatok építésére. Ott pl. közösségi házak vannak, közös kerttel, mindenki azzal és ott segít a másiknak, amivel csak tud, a gyerekek együtt játszanak a közösségi udvaron. Egy holland közmondás szerint, jobb egy jó szomszéd, mint távol élő barátok. Ennek fényében ülik meg minden évben a Szomszédok napját, ahol mindeki ott van, esznek-isznkak, beszélgetnek és jókat nevetnek. Ismerős a helyzet. Mintha mi is ezt csinálnánk a szomszédainkkal.  A párkapcsolatot könyv pedig sok és nagy felismerésekhez vezetett eddig, és még csaka felénél járok. 

És még ami vár rám:




Nincsenek megjegyzések: