2016. április 7., csütörtök

Örömömre szolgál #31


  • hogy férjecském meglepett a héten, egy gyönyörű kis virágot kaptam Tőle, mondván hogy ez lesz az első virág az udvarunkon, 
  • a tavaszi  kicsit még hűvös de éppen még nem fázok napsütéses reggelek, 
  • hogy az erkélyen reggelizek, ebédelek, olvasok, tanulok, mondhatjuk, hogy kiköltöztem,
  • hogy végre rendesen tudok mozogni, egy ilyen derékmeghúzás után nem gondoltam volna, hogy ennyire tudok örülni, hogy magam megfordulok az oldalamra, 
  • fényképezni a Duna-parton,
  • Viának ezt a bejegyzését olvasni, nagyon sok jó ötlettel rukkolt elő ismét, és már tudom is mit valósítok meg róla, majd máskor elárulom, 
  • két órán keresztül kinn olvasni egy nyugott helyen egy padon, 
  • közben hallgatni a madárcsicsegést, 
  • hogy ma csajos nap lesz, az első Kispeti érkezése óta, míg én babázok Kriszta teheti a dolgát, 
  • hogy a Google minden ami én vagyok jellegű találat közül én vagyok az első, valamiért találn még is jól írom ezt a blogot, 
  • az a nyugalom, ami a házunknál uralkodik, múlt szombat reggel megálltunk kipakolni pár szerszámot a kocsiból, és mindenhol csend és nyugalom honolt, annyira jó érzés volt: igen mi ide költözünk, 
  • és hogy a szomszédok kedvesen köszönnek, 
  • hogy holnap férjecském szabizik, megnézzük a Coneco kiállítást, és ebéd után már indulunk is tovább házat építeni, 
  • hogy most már a ruhásszekrényünkbe is beköszönt a tavasz, felüdülés volt hosszú hónapokra a téli pulcsikat és kabátok elrakni, és hogy helyüket a tavaszi-nyári rucik, felsők, kendők vették át.




Nincsenek megjegyzések: