2016. június 30., csütörtök

Örömömre szolgál #43


  • hogy megszületett Erika barátnőm kislánya, Léna. Előző nap éppen arról beszéltünk, mikor kell menni a szülőszobára,
  • hogy szépen ment a csempézés, 
  • borozgatás Judittal és Beával, nagyon jó volt, ment a csajos duma, 
  • aztán hétfőn kávézóban ülni Beával, így várva a vonatra, szuper jót beszélgettünk, 
  • röhögések házépítéskor, 
  • már becsomagolni pár doboz cuccot, 
  • hogy szóbaelegyedtem egy  helyi szomszéd bácsival, csak érdekes, hogy pont most, mikor nemsokára elköltözünk, 
  • hogy anyukák köszönnek a játszótéren, párral már többször találkoztam, pedig ha tudnák, hogy nem is az enyém a gyerek, 
  • hogy egy éves a blog, 
  • hétvégén napi többször elsétálni a Kis-Duna mellett,
  • hogy férj tegnap haza tudott jönni ebédre, túros tésztát csináltam neki pirított sonkával, azt nagyon szereti,
  • hogy férj, vasárnap este egyedül jött vissza, és még este  megöntözte a virágaimat, 
  • salátás kis füzetkét kapni sógornőmtől, már egyet ki is szemeltem belőle, hogy jó lenne elkészíteni.

Nincsenek megjegyzések: