2016. július 12., kedd

Házprojekt: padló és miegymás


Már csak 12-t kell aludnunk és költözünk. Ez a szám minden nappal csökken, aminek végtelenül örülünk és várjuk is. Igaz ma reggel a közös kávézáskor máshogy néztünk a konyhára, kedvenc helyünkről, a bárpultról. De a nagy eseményt még sok munka előzi meg, amiből péntektől tegnapig igyekeztünk lefaragni. Szombaton úgy volt, hogy nem tud jönni se bátyám, se sógorom, ezért hívtunk Laci kuzinomnak, be hajthatjuk-e rajta a segítségnyújtását. Isten útjai kifürkészhetetlenek...Szombat reggel mindeki ott volt, aki ígérte: bátty, sógor, kuzin és mi ketten férjjel. Ennek volt is látszatja, mert sokat sikerült megcsinálni, többet is az aznapra tervezettől. 
Mi még péntek délután-este kimentünk a házhoz.  Nagy örömünkre már készen vért a zuhany és a WC is, illetve meg a talajok nem voltak készen. Tamás lecsempézte a kandalló előtt és belépőt a nappaliba, én felmostam a konyhá t(igen felmostam!!!) és kitisztogattam a kamrában a csempeközeket a fugázásra. Férj még kiszette azt a fém rácsos berakást a nappali ajtórámájából, ami nem is kell oda. Ripsz-ropsz kivágta.



Szombaton mindekinek osztottunk feladatot, néha volt egy kis nem egyezés. Férjjel nem tudtunk dűlőre jutni ki mit csináljon, aztán kiderült  ő jobb manager...Míg folytak a padlórakás előkészületei, addig Laci beűztük festeni a kamrába. Eňoňuňo lett. Magyarán: szuper lett. Aztán Tamás sógorral túl téve magukat az első pár vágott parkettán, bekapcsolódott Laci is. Nehezék én voltam. Tesó lefestette mégegyeszer a folyosót és a vendégszobát, kifugázta a kamrát, a kandalló előtt részt, az előszobában és a műszaki helységben szoklikat is, és le is festette a felső, fallal érintős részét. Tesónak annyira megtetszett az új meló, hogy nála is lesz csempézés... Így az első két helyiség már kész, már csak egyszer kell úgy igazán felmosni.

Tesónak nagyon jól megy.

Száműztük festeni és meg örül is neki.

Valami készül...



A fiúk olyan gyorsan vágtak, hogy ezt harmadszorra sikerült megörökítenem. Mondom állj, lasabban!

És a padlón felkszem, jujj de jó nekem.

Itt már a műszakiban. Mondom, hogy nagyon jól megy neki.

Uncsitesó is elvolt. Minden pontosan passzol.

Az utolsó darab parketta.....

....ami alá belevésték a nevüket....

.....és együtt raktak le. Remélem erre mindig emlékezni fognak.:)

Zoknibaaaan.:)

Kamra.


A vasárnapot is eredményesnek könyvelhetjük el. Nagy volt a sürgés-forgás. Lerakták a terasz, a bejárati járda és a garázsfelhajtó alaptégláit, közben csempézőnk (L.bácsi) kibetonozta a zuhanyzó talaját, hogy az megkössön és másnap csempézni tudja. Férjjel mi kapcsolókat és dugóaljzatokat  és pontlámpákat szereltünk. A pontlámpákkal megdolgoztunk, sok idő elment vele. Férj egynél még a tetőtérbe is felmászott. Csupán 40-50 fok volt odafenn. 



Reggel ez fogadott a nappalinkban. Szülinapomra kaptam. Reggel kiosont az ágyból, még míg én  aludtam, és a szomszéd falu napraforgó földjein végezte. Hiába, vasárnap csak kilenckor nyitnak az üzletek... 


Zuhanyzó.

WC.



Terasz készülőben.

A ház előtt.

Konyhában.

Hétfőn folytattuk a lámpákkal. Felkerültek a műszaki helységbe, az előszobába, az étkezőbe,  a négy pontlámpa még a nappaliba, újabb kapcsolók is, és betettünk egy listát a konyhai csempe és a nappali parketta közé, mint térelválasztót. Nagyon jól mutat, a másikra a kandallónál már nem volt kedvünk. Egyébként sok idő, pecsmetelés ment el a dugóaljzatokkal is. A vakolók túl sok anyagot (tudjuk miért) kentek a falakra, így beljebb estek az  aljzatoknak kialakított köralakú bemélyedések, ami meg gátolta a kapcsoló érintkezését annak fehér burkolatával. Szóval nem értek össze a dolgok. Így azt a közt toldani kellett plusz műanyag réteggel. Az is nem várt munkát jelentett, hogy egy villanydobozkát rosszul kötöttünk be, ezért is férjnek fel kellett másznia a tetőtérbe. De megoldjuk.
A zuhanyzó és WC talaja is elkészült időközben, ma még fugázni kell, és teljesen kész. A végén úgy döntöttök, hogy a konyhában a munkafelület feletti részt is csempéztetjük. Nem tudnánk olyan szépen megcsinálni. Ezt már nem vállatuk be. Szerencsénkre  L.bácsi tud rá időt szakítani és még a héten meg lesz az is. A konyhát pedig a héten hozzák, és a következő hétfőn szerelik be.



Itt épp vezeték-áthúzás van folyamatban.



Az előszobában is tudunk már világítani.


Járda a bejárathoz.

Garázsnál.

És a végén az összhatás.

Imádom, hogy olyan sok napfény árad be. Már lekenve egy réteg ragasztóval a csempézésre váró felület.



Zuhanyzó.

WC.  Kicsit elüt a talajcsempe színárnyalatban, de az egész lentről lelefele egy széria volt.



Nincsenek megjegyzések: