Ma reggel, még ezen poszt megszületése előtt, elolvastam a januárra tervezetteket, és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy egy-két dolgon kívül sikerült majdnem mindet véghez vinni. Számomra ez a havi tervezés nem egy "órarendet" jelent, amihez foggal-körömmel ragaszkodni kell. Útközben alakíthatunk, megtoldhatjuk, vehetünk el belőle. És ez nem baj, és így van jól. Egy támpontot ad, merre, hova, mennyit. Régebben az ilyen szintű tervezéssel nem igazán foglalkoztam. Azonban nem úgy kell érteni, hogy akkor nem voltak terveim, csak akkor még nem szedtem őket ilyen sorba, és osztottam meg őket ilyen nyilvános közönséggel. Miközben az egyik hónapot értékelem és egyben tervezgetek a következőre, összképet kapok egy átlagban harminc napos időszakról, hogy milyen aktív is voltam, vagy jobban passzív, ami nem feltétlenül probléma, néha erre is szüksége van az embernek.

Ami nem jött össze: mozizás (szerintem ez már valami jelzés lehet odafentről), a korcsolyázás (dettó), és a bejelentkezés továbbképzésre, amit nem kudarcként élek meg, mivel ezt hosszabb távú célnak tűztem ki.
forrás: Pinterest
Nooo hát akkor kiléptünk januárból, átléptünk februárba, és már három nap gyorsan el is telt. Ez valahogy nem fer. Az ember alig ocsudik fel, olyan gyorsan elment a január, miközben egy újabb évet is kezdtünk, és erre szinte pillanatok alatt itt van 2016 második hónapja. Remélem, ahogy a felirat is mondja, ez a hónap kíván nekünk sok szeretetet, békét és örörmöt.
Terveim erre a hónapra:
- többet készülni szakkönyvekből, szükségem lesz rá majd a tanácsadásnál,
- besegíteni, ahogy csak tudok, és ahogy ők szeretnék, sógoréknak,
- végre beiktatni egy talit a rég látott kedves két barátnőmmel, mindeketten nővérkék, egyikük babát vár és kiírták munkából, másikuk meg sokat dolgozik, de összehozzuk,
- már egy ideje foglalkoztat, hogy újra németeznék, de csak így itthon, magántanulási jelleggel, még két és fél éve , mikor ideköltöztem, elvégeztem egy haladó német nyelvtanfolyamot, és megvan a könyv és az a sok kapott nyelvtani gyakorlati anyag....hmm nem is rossz ötlet,
- pannizni,
- Tamással együtt dolgozni a házon, úgy értem együtt, ketten szerelni, amit tudunk, ótegnap este tettünk egy rögtönzött rövid esti sétát, és nagyon jót tett mindkettőnkne, praktizálni kell még,
- gondolkom egy inspirációs táblán, remélem lesz hozzá ihlet elkészíteni,
- Sk ajándékot adni férjecskémnek Valentin napra.

Akkor hajrá február...!
Képek: Pinterest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése