Nagy nehezen elérkeztünk utazásunk harmadik részéhez. Ezzel így lezárul a beszámoló, de az emlékek sosem. Férj már egy ideje nyüstöl vele, hogy készítsek egy fotókönyvet emlékül az utókornak kalandos utazásunkról. Egyszer ígérem meglesz.
Franciországot elhagyva lóerőkkel haladtunk Hollandia, Amszterdam felé. Egy teljesen más világban találtuk magunkat. Hihetetlenül más az élet ott, az élet stílus, az emberek, ott nagyon más szelek fújnak. Ennek a hatását már akkor megéreztük, mikor csak betettük a lábunkat a területükre Egy kisváros kert városán mentünk át.Tiszta Lila akác köz érzésem volt. Szép, rendezett házak, tiszta területek, utcák, suli busz, az út mellett végig bicikli út, ahol a gyerekek suliból hazafelé tartottak, szépen közlekedve, a bicikli út mellett kijelölve a járda, ahol CSAK gyalogosok mennek, s nekik és a bicajosoknak a külön sávon kívül saját közlekedési lámpájuk, azaz szemaforjuk volt. Mondom magamnak, ennél jobban már nem eshet le az állam. Jelentem,: de igen, megtörtént, hogy még ennél is mélyebbre esett az állam. Amíg én egyre jobban csak ámuldoztam, férj szelte a kilométereket, s egyszer csak elérkeztünk a tulipán mennyországba. Természetesen férj itt is mindent előre megrendelt: parokolójegyet és belépő jegyeket is, már kinyomtatva vittük őket. Tömegek mindenhol, de kit láttunk meg először fotózkodni a tulipán földeken? Hát kit? Csakis kínait, japánt, kóreait, thaiföldit. Nem tudom konkrétan. Még ha meg is kérdeztem volna azt a számlálhatatlan, minden végtagján fényképező géppel futkározó, hangoskodó húzott szeműt, még most is ott lennék. Egyébként nincs velük problémám!😁
Szóval benn vagyunk Keukenhofenben, a tulipán parkban, vagy kertben. Most becsuktam a szemem, és újra visszaemlékeztem, milyen is volt, mikor azt sem tudtuk melyik irányba induljunk. Tulipánok. Mindenhol. Minden színben és formában. Káprázatosan szép volt ott minden. S bizony, ahhoz, hogy azt mindet megnézze valaki, kell pár óra.
Ezt nem lehetett kihagyni.
Valakinek talán ez az álom menyasszonyi ruhája.
Az ilyen gyönyörű tulipánokkal, és azok látványával nehéz betelni, de már lassan zárórához közeledett az idő, így menünk kellett. A szállás felé vettük az irányt, ami nem is volt olyan messze. ÉS az fránya bicikli út egész végig követ minket, szinte alig volt útszakasz, ahol nem lett volna kerékpárosoknak út. Gondoltam, ezeknek itt úgy is annyi van belőlük, vihetnénk haza, úgy sem vennék észre. Vagy mégis? Nekik már az lenne a fura, ha az úton, autók mellett kellene teperniük.
Na de a tulipáni ámulat után jött a következő ámulat. Mondom, lassan a testtel, nem bírjuk mi ezt így. Behatoltunk Amszterdamba, elég könnyen ment. Na de ami ott, vagy nincs. Minden ott van ami egy kiegyensúlyozott, egészséges, nyugodt élethez kell, és nincs ott semmi, ami ebben gátolná az embert. Mikor megláttam azt a sok bicajt parkolni, és ahogy a bicajosok közlekednek. Minden a helyére került. Ott az emberek vigyáznak egymásra, a bicajos tudja hol mehet csak, a gyalogos is tudja, mikor kelhet és nem kelhet át a gyalog átkelőn (ezt a szót se használom minden nap😊). Ott a nagy városban mindennek úgy megvan a helye. Természetesen, hogy minél jobban elvegyüljünk a helyiek között, kerékpárral közlekedtünk, mindenhol. Bejártunk olyan helyeket is, ahol turisták nem jártak. Egy közeli, szép parkban reggeliztünk meg mind a három alkalommal, gyönyörködtünk a fákban, madarakban, ahogy anyukák a holland, leleményes járművekben szállították gyerekeiket, kicsiket, s nagyokat, sőt egyszerre is, ahogy apukák anya szerepben anyaságiukat töltve játszótereztek csemetéikkel, apukák és anyukák maguk előtt tolva a baba kocsit futottak. Egyszerűen be tudják úgy építeni a gyerekekkel való időt a mindennapjaikba, hogy azért éljenek felnőttként is. A bicikliken elől és hátul gyerekülés. Nem kell nekik mindenképp autó, hogy A-ból B-ba jussanak. Emellett a gyereke élvezi a kilátást, levegőn van, és anya combjai izmosodnak.😊. Férjjel beleszerettünk ebbe a városba...
Bejártuk a történelmi központot, a turista csomópontokat is.
Csak a kerékpár, és érezhetően kevés autó. Biciklin közlekedik bankár öltönyben, a tanító néni, a titkár nő szoknyában, a 60-70 éves nyugdíjas néni fekete szűk ruhában magassarkúban, az iskolás, az informatikus.
Ez egy iskola.
Ki ne szállítaná így a gyerekét? És még a bevásárlás is elfér benne. Itt épp várakozunk, hogy híd két oldala emelkedjen fel, és engedje tovább haladni a hajót.
Ebben a templomban ingyenes orgona koncertet adtak, naná hogy bementünk. Ennek a templomnak az oltára előtt fogadott hűséget férjének Beatrixe király nő.
Amszterdam híres parkjában. Kacsákat etetünk. Délutánonként már nehéz volt üres négyzet métert találni.
Anne Frank hazánál. Azóta olvasom a könyvként kiadott naplóját.
Egy csendes lakó övezetben. Nem kocsik, hanem csónakok parkolnak a ház előtt.😊
Imádtuk ezt a parkot. Itt mindenki azt csinált, amihez kedve volt. Jógáztak, futottak, piknikeztek, kutyákat sétáltattak, fagyiztak, vagy csak együtt lógtak az emberek.
Felfedeztük ahova járnak a turisták.
Fagyizás közben.
Az az emeletes épület egy bicikli parkoló!!!!
A turisták következő kedvelt helye.
Férj felment a T betűre.
Imádtam a csatornáit. Olyan hangulatot ad a városnak. A mi szállásunk is egy csatornához volt közel.
Történelmi központ.
A bicajozásba nagyon belejöttünk. Hihetetlenül nagy szabadságot adott, és leegyszerűsítette a közlekedést, és sok olyan helyre eljutottunk, ahová a fáradtság már nem vitt volna el minket. És esküszöm mindenhol bicikli út!!!
Mi jobban inkább városnézésre fokuszáltunk, hogy minél jobban amszterdamiasodjunk, hogy átéljük milyen is ott élni. Hát férjjel konstatáltuk, túl jól sikerült ez a tervünk. El tudnánk képzelni ott az életünket.
Másnap reggel még elmentünk megnézni a szélmalmokat. Szépnek szép hely, bár sok szélmalom múzeum be volt zárva, és sokakba fizetős volt a belépés. Pár ingyenesbe benéztünk. Láttuk hogy csinálják a hordókat, és a vezetőn a tipikus holland fa papucs volt, fából kézzel faragott, és hatalmas volt.
Utunk következő napjain is szép helyeken jártunk, és sok izgalomban volt részünk. Amszterdam után átszeltük magunkat az Északi tengeren, autóval. Vezet át a tengeren egy út, ami ketté vágja a tengert. Csodálatos látványt nyújtott. Jártunk továbbá még delfináriumban, ahol fóka showt és delfin showt is láttunk. Egy életre szóló emlékek maradnak meg bennem arról a pár óráról, is. Hollandiában töltött utolsó napunkon mit mást is csinálhattunk volna, mint bicajoztunk. Egy kisváros kert városi részén, szintén a Lila akác köz ugrott be mindkettőnknek. Betértünk egy erdő részbe is. Szép kis búcsú volt Hollandiától. Németországban is átaludtunk. És hogy ne legyen kevés az izgalmakból, egy lengő hídra mentünk fel.
Csak a kékség ameddig a szem ellát.
A delfinárium hátsó része az Északi tenger partjához vezetett.
Az erdőben, egy magán kúria előtt.
A fotó idejére sem mertem elengedni a korlátot.😁
Férj kilátása a hídról.
Hazaérkezésünk előtt még átaludtunk Prágában. Szétnéztünk ott is, ahogy a fáradtság és az energiánk engedte. Az már tuti, hogy a kínai-japán-koreai pároknak a kora reggeli órákban napsütötte Károly híd a kedvenc helyük az esküvői fotózkodásra. A hazaindulás napján reggel 8 körül mentünk át a hídon, és mire végére értünk, 8 párt láttunk ott esküvői pompában modellt állni.
Ez délután, mikor megérkeztünk.
Utunk következő állomása, ami már a végállomás, az a Lila akác köz volt, Eperjes módra a Szilva utcában. Nagyon jó volt hazajönni, főleg, hogy otthonunk új köntösben fogadott minket. És mit adott nekem, nekünk ez az utazás? Hogy végigcsináltunk együtt egy két és fél hetes kirándulást, hogy igaz voltak összezördülések, de mindig megtaláltuk egymáshoz az utat. Nekem személy szerint nagyon sok erőt, kapaszkodókat adott, hogy mikor kell elég csak emlékeznem ezekre a gyönyörű napokra és máris szebb a világ. És, hogy milyen szerencsés vagyok, akinek ilyen társa van, és ilyen helyekre viszi el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése