2015. november 27., péntek

Adventi naptár gyerekeknek

Ma sor került a gyerekek adventi naptárának befejezésére is, amit sokáig pihentettem a polcos kommódunkon. Valahogy elfogyott a lelkesedés, hogy végigcsináljam. Pedig a bele való kis ajándékokat már idejében beszereztem, és a 24 napi jó cselekedet is váratott magára, míg megtalálta végső helyét a gyufásskatulya mélyében. Helyette mindig belefogtam valami másba. De ma már hajtott a izgalom, hogy nekiálljak, mivel vasárnap már Advent első vasárnapját üdvözölhetjük, és szeretnem időban átadni nekik. Remélem tetszeni fog nekik, mint az is hogy a kis ajándékért előszőr meg kell dolgozni, azaz egy jó cselekedetet végre kell hajtani. Mivel hárman vannak, és a veszekedés elkerülése miatt hogy ki van soron a húzásban, a skatulyákat megjelöltem a neveikkel, kezdve Gabival, a legidősebbel. 



Amira szükségünk van: keménypapír a naptár alapjának, karácsonyi csomagolópapír, ragasztó, olló, 24 darab gyufásskatulya, fehér géppapír(körbe ragasztani vele a skatulyákat a minta eltakarása érdekében), piros tempera, vékony ecset, 24 darab kis papírcsíkok, melyekre leírjuk a jó cselekedeteket, és apró ajándékok három iskolás gyereknek, piros szalag, hogy fel tudjuk akasztani.

Nincsenek megjegyzések: