2016. január 22., péntek

Egy kis tavaszváró


Január 22.-én? Igen, talán még korai tavasz után vágyakozni, de az még nem bűntetett, és végül is a farsang erről szól. A tavaszvárásról. Eddig telet idéző dekorációkkal igyekeztem az évszakra jellemző hangulatot varázsolni a lakásban(ha már akkor mikor kellett, nem volt olyan az idő), de most, hogy már kinn javában igazi tél van, benn akár jöhetne is a tavasz. Hol van az felírva, hogy meg kell várni a tavasz  kezdetét? Hisz az utóbbi egy-két évben annyira kiszámíthatatlan volt az időjárás. Télen őszi időjárás uralkododt, tavasszal meg már korai nyári melegek jöttek, nyáron pedig a trópusi 40 fokban (amit valljuk be, a fehér ember nem igázan visel el) küzdöttünk a túlélésért.
    Odakinn napfényben fürdőzik a természet, ami kellemes érzést válthat ki abból az emberből (köztük belőlem is), aki azt benntről,, a meleg helyiségből figyeli. Azonban elég csak ránpillantanom a telefonomra, ami -13 fokot mutat, brrrr. Főleg ezért is szerettem volna egy kis tavaszt, szívmelengető színeket hozni a mindennapokba. Nemrég egy közösségi oldalon találtam egy könnyen kivitelezhető megoldást, ami még az én képességeimet sem haladja túl. Ráadásul itthon megvolt hozzá minden alapanyagom, hála drága Móni sógórnőm karácsonyi ajándékának. Filcből készítettem négy darab pillangót, legalábbis nagyon igyekeztem, hogy méltók legyenek erre a megnevezésre. Akkor lássuk, mit is sikerült alkotni.

Ők lennének azok:








A pillangókat a tegnapi csajos estén gyártottam. Az eredeti ötlet innen ered. Az igaz, hogy nem teljesen úgy néz ki, ahogy az a képen is látható ( katt a linkre), de nekem így is tetszenek, és talán attól is lett jobban V.Anitás, mert nem kifele hajlítottam a zseníliadrótot, hanem befele. No comment.:-). De ami ennél is fontosabb, mosolyt csalnak az ember arcára.


Nincsenek megjegyzések: