2016. március 29., kedd

Házprojekt: újabb "ásatások"

Kihasználva a hűsvéti ünnepek adta szabad négy napot igyekeztünk ez alkalommal is haladni a házzal, ami úgy érzem sikerült is. Nagy segítség volt most is a családi segítség, amit nagyon köszönünk. Tamás pénteken kiásta a villanynak az árkot, ezen kívül még több apró munkát is elvégzett. Majd szombaton belevágtak a lecsóba...A szerelők befejezték a kanalizációt, Tamás Peti, Oci és apu nekiláttak a villanyárok befejezéséhez illetve a gáz árok kiásásnak. Hála Istennek az időjárás is kedves volt, a néha szeles és hűvösebb részek ellenére nem eredt el az eső, ami így nem nehízetette a munkálatokat. Anyuval most is igyekeztünk hűek maradni, hogy ízletes étel kerüljön az asztalra, ami pótolja az energia szintet.Egyes visszajelzések szerint ez bejött.

Vasárnap már egy kis pihenésre parancsoltam a férjecskémet, de még aznap késő délután folytatta a benti munkákat. Most már komplett kész a villany, minden kábel és kapcsoló helyén a villanyszekrényben is, illetve begipszelt néhány villanykapcsolot is. Később csatlakoztam hozzá, és közösen kicsit pucba vágtuk a házat. Én összesepertem, szedtem össze a nagyobb szemetet, míg Tamás helyére rakta a szerszámait. Épp a konyhámban sepertem, amikor arra járt Ildikó, a szomszédunk, és behívtam egy kis női csevejre. Sajnos még hellyel sem kávéval nem tudtam kínálni, így egyenlőre körbevezettem a házunkban. És kaptunk egy újabb invitálást szomszédlátogatásra.


Itt már a kész a kanalizáció, a csövek összeillesztve.


Apu már fedi is be az árkot. A jobb fenti sarokban a vízszerelők teherautója,benn folyatatták a vízcsövek lerakását, ott ahol egy héttel abbahagyták.


Ezen a képen a villanyárok befedése látható. Most is tanultam valamit, hogy mire is kell a színes fólia: egy jelzés annak, aki arra fele ás.



És csak lapátolják és lapátolják a vissza a földet...


A szerelőkkel már le is egyeztük a következő lépéseket. Egy-két hét múlva nekifognak a ház belső vakolásának. Ez után már teljesen más hatása lesz a szobáknak. Már nagyon várom, és azt is hogy mikor számolhatok be Nektek.





















Nincsenek megjegyzések: