2016. március 1., kedd

A hónap egy mondatban #2

Ez a hónap sem telt el unalmasan. Igyekeztem minden lényeges momentumot, érzést, élményt papírra vetni (bár fenntartom a jogot, hogy azért valami mégis kimaradt), hogy ha majd valaki érdeklődik, milyen volt február, tudjam azt mondani, nem volt hiába való. Régebben nem igazán figyeltem oda az olyan apró dolgokra, mint pl. a közös reggeli kávézások-teázások a férjecskémmel, mert csakis arra az gyomor görcs-hányinger állapotra tudtam koncentrálni, amit reggelenként éreztem munkába menet előtt. És nagyon sajnálom az akkori elszalasztott közös pillanatokat. Ami ebben a hónapban a leginkább vártabb esemény volt, az a két szupi barát nőmmel való tali, amit már nagyon rég terveztünk, csak valahogy az élet mindig közbe szólt. Már nagyon kívánkozott ez a pár órás mindent kiadok magamból csajos traccsparti. Emlékeztetett a régi szép időkre, mikor még közép suliba jártunk, és minden jót és rosszat megvitattunk a egymással. Nem kellett, hogy mindig véleményt mondjanak, az is elég volt, ha csak ott voltak mellettem és átöleltek, vagy már ahogy egymásra néztünk, tudtuk, hogy valami baj van, és szó nélkül ültünk, csak úgy egymás mellett, egymásnak. Másik ilyen csajos napot Reni barátnőmmel követtük el. Elég volt nekünk pár liter gyümölcslé,  meg muffin hogy jól érezzük magunkat. Ment a duma ezerrel, saját "dumaszínházat" is alapíthatnánk. Na és persze nem maradhat ki a Scrable játszma sem, amivel Reni nem tudott betelni.



Mivel a kézírásom nem a legszebb, leírom:

-tali Erikával és Évikével, egy szuper nap a gyerekekkel és utána másnap pihenni, csokis-banános muffint sütni, Valentin nap, február 2. rózsa férjecskémtől 3 éves évfordulónkra, Kispetivel sétálni, egy napsütötte nap, mikor Gabi csak úgy spontán megölel, 2 nap négyesben, kellemes spontán beszélgetés Gabival(febr.6.), egy újabb orchidea a gyűjteménybe, febr.22. hétfő tíz fok, finom ebéd anyuéknál, Kispeti mosolya, reggeli szombaton itthon(febr. 13.), vasárnapi családi beszélgetés, madár csicsergés (febr.12.), felnőtt kifestőt venni, élénk színek, pozitív visszajelzések, virágos hátizsák, febr.22. hétfő hóvirágot látni, közös szerelés Tamással, a pillanat mikor Tamással kora reggel munkába indulása előtt együtt kávé/teázunk.

Nincsenek megjegyzések: