2016. január 23., szombat

Madáretető

Az idei január valahogy kedvez a hideg, télies időjárásnak. Már nemcsak hűvös van, de érezhetőek lettek a mínuszok, és a tetejében még sűrűn havazik is, ami köztudott nem jó a madárkáknak. Ezek azok a szempontok, amik miatt fontos, hogy az emberi lények (az az mi) gondoskodjunk a madárkák minden napi kenyeréről, ami még most sem késő. Ezt a segítőkézségemet ma a FB is osztotta, ugyanis szembejött velem egy  SK madáretető. Nem is kellett több az elszántságomnak, neki is fogtam, és pár perc alatt elkészültem a két madáretetővel. Férjecskémmel nagy lelkesedéssel leérve a nyolcadikról kerestünk egy kisebb fenyőfát. A panelház hátsó oldalánál ki is spéciztünk egy aranyos kis egyedet és neki láttunk feladatunknak. Úgy gondoltam, ha már még családi házban nem lakhatunk, addig tehetünk olyat, amit itt városon is megvalósíthatunk. Hisz a madárkák ugyanolyan éhesek falun, mint a nagyvárosban...



Férjecském itt épp a másodikat helyezi fel az ágra. Sajnos nem tudtam jobb szögből fényképezni, mert dombos részen állva a havas felületen az egyensúlyomra is figyelni kellett. Ha megcsúszom, az lett volna csak igazán  jó  "selfi".:)


Az inspirációt itt tekintehetitek meg. Nekem az egyeszerűsége az, ami rabul ejtett. Nem kell hozzá más, mint egy nagyobb darabb narancs, aminek belsejét kivágjuk/megesszük(tök szupi, mert még a vitaminbevitelről is gondoskodhatunk), majd félbe vágjuk, így egyszerre kettő is készíthető. Olló vagy kés alkalmazásával csinálunk a héján négy lyukat, amin átfűzzük a madzagott, így lesz felakasztahó a faágra. Ezek után nem kell mást tenni, meg kell tölteni finom elemózsiával az üres naracsahéjat.

Remélem a madárkák megtalálják, és jóízűen belakmároznak majd. Tamással meg tanakodtunk, ne tegyünk-e nekik ki irányjelző táblát: MADÁRKAJA ERRE.












2 megjegyzés:

Réka írta...

Hát ez nagyon aranyos! Odataláltak? :)

Anita írta...

Szia, köszönöm szépen. nekem is nagyon megtetszett, egyrészt, mert pikk-pakk kész van, másrészt, mert ahogy te is írod, aranyos kis etető. Hát már férjemmel kétszer meglestük,fogyott-e belőlele, kissé mintha már megcsappant volna a tartalma, de még felfedezésre vár.:-)