Jöttem kiadni az érzéseket, hogy levegővételhez jussak. Még mindig.Igen még mindig fulldoklom. Tudom szép időszak ez, kisbaba lét, fejlődés, gagyogásm meg minden.De akkor is van ez az érzés.Minden nap. Sok energiát elvesz. Amikor alszik, igyekszem a házi munka mellett kreativ dolgokat is csinálni. Így történt, hogy egyik szombati alvása alatt kidekoráltam kivülről az ablakpárkányokat. Bátyám jóvoltából hozzájutottam fenyőágakhoz, zöld ágakhoz meg olyan gyöngyös ágakhoz, aminek a neve most hirtelen nem jut eszembe. Aztán M.-mel, amig ő a kocsiból nézelődött feldiszítettem piros gyöngyös lánccal meg kis karácsonyi gömbökkel. Jól mutatnak így az ablakok. Szeretek kinn is diszíteni.
A terápia most szünetel. Nem tudok egyszerűen eljutni..Tudom mindent lehet, csak akarni kell. Úgy érzem elég már a sok szarból, ami a felszínre tör. Még mindig tör. Márton huncut mosolyából is az árad, amikor fél órás altatás után rámvigyorog, hogy juszt sem alszom. Egy valaki tekintete tért vissza hozzám az ő mosolyában, akit nem szívesen látnék újra. És így nehéz.
Márton most már egyre interaktívabb. Mintha értené és tudná, én vagyok anya és férj az apa. Mindig mosolyog ránk, szeret hozzánk bújni, bekapni az orrunkat, tépni a hajunkat és összenyálazni az arcunkat. Bevallom nehéz minden nap ott lenni neki, miközben a gondolataim cikáznak. Börtönben érzem magam, sokszor, sőt. Most a sok nehéz éjszaka után megörvendeztetett minket két nyugodt éjszakával. Ilyenkor mindig megköszönöm neki, hogy hagyott minket pihenni.
Van is karácsonyi hangulatom, meg nincs is karácsonyi hangulatom. A lopott időkben elvégzem, amit lehet. És az éltet, hogy jövőre mindezt már M-.mel csináljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése