Hogy egy kicsit tereljem a gondolataimat, próbálom honzni az adcventi hangulatot a házba. A diszítés már egy dolog kivételével megvan, márcsak fenyőágak kellenek az ablakpárkányokra. A diszvilágításunk egész évben a helyén, már csak az üzemeltetésre vár. Karcácsonyi képeslapok feladva.Ami még talán segít, hogy apránként sikerült beszereznem, beszereznünk az ajándékokat is, amiko közül már egy-kettő becsomagolva. Ez azt jelenti, hogy olyankor el tudtam menni egy-egy órára itthonról, emberek közé, ki a négy fal közül.
Nagyon segít az a gondolat, hogy M.-mel jövőre ilyenkor izgalmasabb lesz. Nem az altatásokról fog szólni, hanem csak altatásról, napi egyszer. Többet lehet vele jönni-menni. Hjaj igen, készülj M., mert furt menni fogunk, kirándulni, túrázni, sétálni. Ezt már nagyon várom.Hogy kitáruljon nemcsak neki a világ, de nekem is, nekünk is, hármunknak, ötünknek.
Ismét túl vagyunk pár látogatáson. Aminek örülök, mert lement róluk a gond, a készülődés, egyeztetés, izgulás, feszütség, hogy vajjon M.előtte aludni fog-e.
Férj mindog kérdezi, hogy amikor nem sikerül elaltatni és sírok, miért nem tudná egyensúlyozni az az öröm, amikor sikerül. Ugyanis akkor sem tudok nagyon örülni, ha sikerült elaludnia. Mintha félnék örülni a sikeres dolgoknak és képzeletben vállba veregetni magamat, hogy igenis Anita, most jól ment, ügyes vagy. Talán azért, mert nem tudom milyen érzés? Gyerekkoromban csínyán bántak az ilyen szavakkal, dicséretekkel, sőt azt hallottam a legtöbbször, hogy nekem úgy sem fog sikerülni. .. Na mindegy is...
Néha azt érzem rabja vagyok a gyereknek, csak hogy neki jó legyen, aludjon elehget:-), hogy aztán az éjszakák lehetőségekhez mérten jól teljenek.
Nagyon várom a tavaszt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése