2015. december 22., kedd

Karácsonyi italok kicsiknek és nagyoknak


A sütemények, finom ételek és gyümölcsök mellett véleményem szerint még hangulatosabbá tehetik az ünnepeket a karácsonyi italok házilag történő elkészítése és azoknak fogyasztása. Az alapanyagok rendszerint gyümölcslé (vagy csupán gyümölcs), esetenként gyengébb alkohol (bor, egy kis rum), és természetesen nem hiányozhatnak a Karácsonyra oly nagyon jellemző füszerek, mint a fahéj, szegfűszeg, vaníliás cukor, szerecsendió, narancshéj. Tavaly férjecskémmel próbáltunk újat vinni a közös karácsonyozásba, így hát házi forraltboroztunk, sütiztünk, gyertyáztunk filmezés közben, élvezve a izzósorokadta meghitt világítást.  Ebben a posztban szeretnék egy kis ízelétőt adni, nemcsak magunknak, hogy milyen más lehetőségek is vannak karácsonyi italok szempontjából, hanem azoknak is, akik nem szeretnének lemaradni az ilyen szupi dolgokról, melyekre véleményem szerint lényegében egész évben csak a karácsony adja meg az igazi hagulataláfestést. 




karácsonyi narancslé-  öntsünk egy liternyi narancslevet egy kancsóba, tegyünk bele két rúd összezúzott szegfűszeget és két-három kandírozott gyömbért. Egy éjszakán át hűtsük őket együtt, majd másnap leszűrve kiönthetjülk.



tojásoslikőr gyerekeknek- egy liter tej, 4 egész tojás, kb. 10 dkg porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt szerecsendió a díszítéshez. Keverjük simára a lazán felvert tojásokat, a tejet és a porcukrot egy főzőedényben. Gyakori kevergetés mellett lassú tűzön főzzük öt percig. Vegyük le az edényt a tűzről, öntsük bele a vaníliás cukrot is, é jól keverjük el. Ezután hűtsük le. Szervírozzuk melegen, szerencsedióval díszítve.




gyümölcsös-fűszeres téli itóka-  2 dl ananászlé, 2 dl narancslé, 4 evőkanál fekete tea, 4 szem szegfűszeg, 1 rúd fahéj, 1 csipet szerencsendió, méz. Forraljuk fel a narancslevet a szegfűszeggel és a fahéjjal, majd hagyjuk állni fél órát. Közben főzzünk erős fekete teát, és, ha kihűlt, ízesítsük mézzel. A narancsléhez keverjük hozzá a teát, az ananászlevet és a szerecsendiót, és mielőtt hőálló poharakba töltenénk, forraljuk fel még egyszer. 


fűszeres forró csoki- 2 dl tej, 5 teáskanál tejszín, 1 teáskanál nem cukrozott kakaópor, 1 kávéskanál cukrozott kakaópor, 1 kiskanál vaníliás cukor, 2 kockacukor, szegfűszeg, fahéj. A tejet tegyük fel a tűzhelyre melegedni. Dobjunk bele 2 szem szegfűszeget és késhegyni fahéjat. Amikor már jó meleg, de még nem forr  a tej, adjuk hozzá a kakaóporokat, a kockacukrokat, a vaníliás cukrot és a tejszínt. Kell még bele 2 kockacukor és 1 kiskanál vaníliás cukor is. Ezt főzzük pár percig, majd leszűrve, bögrében tálaljuk.


Kellemes iszogatást kívánok!

Nincsenek megjegyzések: