2015. december 23., szerda

Új karácsonyi sütik


Ebben az évben feltehetőleg csak másfél napot leszünk itthon Karácsonykor. Ebből kiindulva nem terveztem "agyon sütni" magam, így két félét sütöttem ma, és holnap még vár rám a püspökkenyér elkészítése a leves mellé a hagyományos diós bejgli helyett. Míg a szüleimmel laktam, anyuval a hagyományos diós bejglit sütöttük. Én annyira nem vagyok oda a diós sütikért, bár ha sok-sok cukorrl csinálják, kevésbé érzem a dió keserűs ízét, de másrészt meg valahogy nem tesz jót a gyomromnak. Ezen okok miatt is, és mivel már nem KELL azt sütnöm amit anyu mond,és lehetnek saját sütési szokásaim, gondoltam ezt most kihagyom. A püspökkenyér gondolata tegnap pattant ki a fejemből, bár Tamás azt mondja nem igazán szereti, mert már valahol ette, és nem ízlett neki, de próbáljuk meg az én verziómat, lehet az már izleni fog neki. Úgy legyen. De hogy miért is sürögtem-forogtam ma a konyhában? Egyszerű sütikre gondoltam, és miután pár nappal korábban elolvastam Dóri bejegyzését a karácsonyi muffinról, rögtön tudtam, hogy azt el kell készítenem. A másik sütit egy a sok szakácskönyvemből néztem ki, mivel a már előre összegyűjött recepteimben diós sütemények szerepelnek ( olyat azért is nem akartam, mert Tamás egyik unokatestvére nem szereti a diót, és a 26-n összeül az egész rokonság, nem szerettem volna pont olyat vinni kostolóba, amit ő nem szeret) egy mézes-fahéjas pogácsára esett a választásom. Tésztájának állaga hasonló a mézeskalácséhoz, azzal az eltéréssel hogy ebben van sütőpor (vagy szódabikarbóna) és ízesítve van citromreszelékkel is (utóbibből így utólag rájöttem többet is tehettem volna).Nagyon élveztem új sütikkel ismerkedni és dolgozni. A hangulatom is jobb lett, miután kiszomorkodtam magam, hogy ez az első karácsony a papa nélkül. Tavaly ilyenkor lázasan neki is  sütöttem. Kapott is egy dobozzal. De, "hogy nem kellett volna". Nem kellett volna?! Nem kellett hozzá sok idő, és üresen tátongott a doboz. Tamás gyertyát is gyújtott érte...



Ilyen édes pogácsát most előszőr sütöttem.Elmondahtom, hogy jól sikerültek, és nézni is szuper volt , ahogy dagadtak és sültek a sütőben. Itt férjecskémet is bevontam, ő pucolta meg és rakta rá a pogácsákra a mandulákat.



Karácsonyi muffinjaim. A recept itt érhető el.


És így együtt:-)


Az ajándékokat még tegnap közösen becsomagoltuk. Meg kell hagyni férjecském csudajó csomagolási képeséggel rendelkezik. Holnap még feldíszítjük a fát, kitesszük az izzósorokat, én megfőzöm-sütöm az ebédet, és jöhet a Karácsony.





Nincsenek megjegyzések: